Átszállási tudnivalók repülős utazásoknál

Magyarországról külföldre utazna, de nincs közvetlen járat a célállomásra? Blog bejegyzésünk kapcsán arra keressük a választ, hogyan tehetjük még zökkenőmentesebbé átszállásunk repülős útjaink alkalmával,  továbbá, mire érdemes odafigyelni nyaralásaink során.

Honnan tudom, melyik terminálról indul a járatom?

A kellemetlenségek elkerülése érdekében, érdemes még az indulás előtt tájékozódni arról, hogy járata az adott reptér melyik termináljáról indul. Erről az utazási iroda, illetve a foglalási rendszerekhez tartozó információs oldalak tudnak segítséget nyújtani. A járatot üzemeltető légitársaságot a jegyeken rendszerint feltüntetjük.

Érdemes még az indulás előtt tájékozódni.
Érdemes még az indulás előtt tájékozódni.

Előfordulhat, hogy a repülőjegyen lévő járatszám szerinti légitársaság nem ugyanaz, mint amelyik az adott járatot valójában üzemelteti. Ennek oka, hogy a jobb menetrend érdekében a légitársaságok többsége helyeket bérel más társaságok járatain is. Például, lehetséges, hogy egy Air France (AF) járatszámon kiállított párizsi repülőjeggyel igazából egy Delta légitársaság által üzemeltetett járaton fogunk utazni, ami a terminál szempontjából igen fontos.

Mit tegyek amikor át  kell szállnom?

A repülőtéren segítségül mindig  jelzőtáblák mutatják merre kell menni azoknak, akik átszállnak egy másik járatra. Átszállásunkat azonban számos egyéb tényező befolyásolhatja.  Az alábbiakban összegyűjtöttük a legfontosabbakat.

Ha átszállásos jegyem van:

Amennyiben átszállással vesszük meg jegyünket, akkor az esetek többségében nem kell felvenni a bőröndünket, mivel a légitársaság átrakja a csatlakozó járatunkra. A csomagokra minden esetben felkerül a célállomás kódja, illetve rövid csatlakozási idő esetén a poggyászokat külön jelzéssel látják el. Általában a beszállókártyánkat a csatlakozó járatokra is kézhez kapjuk már az első bejelentkezés során, így ezen járatokra az átszállási pontokon már nem kell elvégeznünk a check-int, kizárólag azt a kaput kell megkeresnünk, ahol a járatunkra a beszállítást végzik majd.

Check-in
Check-in

Fontos tudnivaló, hogy a nem átszállásos jegyek esetén, vagyis amikor kétszeri foglalással vesszük meg jegyünket, akkor a check-int minden esetben külön-külön kell elvégeznünk a járatokra és a poggyászunkat is csak az adott járatra tudjuk feladni. Amennyiben járatkésés vagy törlés fordulna elő, és a csatlakozó járatot nem érjük el, akkor külön álló foglalások esetén a légitársaság nem téríti meg a felmerülő plusz költségeinket, hanem saját magunknak kell arról gondoskodnunk.

Mire figyeljek oda az átszállásos repülőutak lefoglalásánál?

Átszállási idő kiválasztása: A légitársaságok minden esetben feltöltik rendszereikbe az adott repülőtérre vonatkozó minimum átszállási időt. Ez az idő átszállási pontonként változhat, kisebb reptereken (pl. Prága, Varsó) 35 perc is elegendő, de nagyobb reptereken (Pl. Frankfurt, Párizs) ez az idő egy óra is lehet.  Abban az esetben, ha reptérváltás is történik, akkor bele kell kalkulálni az egyik helyről a másikra történő átjutást, így az átlagosnál hosszabb időintervallumot érdemes választani.

Ha repülőteret is váltunk: Érdemes tájékozódni arról, hogy az esetleges átszállás során az átszállóponton szükséges-e repülőteret is váltani. Ezt úgy tudjuk leellenőrizni online foglalás esetén, hogy a feljövő találatokból történő kiválasztás után, látni fogjuk annak a reptérnek a 3 betűs kódját amire megérkezünk, továbbá az is fel van tüntetve, amire át kell szállnunk. Ha a két kód különböző, akkor repteret is kell majd váltanunk. Ilyen esetben tájékozódjunk, hogy az átszállásnál esetlegesen transzfert, illetve a poggyász átszállítását a légitársaság biztosítja-e számunkra.

Két különböző légitársasággal utazunk: Ne feledjük, hogy repülős útjaink során a ránk vonatkozó szabályok légitársaságonként igen eltérőek lehetnek. Gondolunk itt az eltérő poggyász, kisállatok szállítására vonatkozó szabályokra, de a kisgyermekkel együtt utazás terén is jelentős különbségek lehetnek. Ebben az esetben általában azon légitársaság szabályzata a mérvadó, amelyikkel az első szakaszt repüljük.

Milyen dokumentumokra lesz szükségem átszállásos utazás esetén?

Releváns információt minden esetben a Külügyminisztériumtól kaphatunk.

Ha nem használtam fel a repülőjegyem első szakaszát, akkor attól a többit még felhasználhatom?

Nagyon fontos szabály a normál légitársaság repülőjegyeinek esetében, hogy amennyiben a jegy első szakaszát nem használja fel az utas, úgy a légitársaság automatikusan törli a foglalás többi részét (a tovább-, vagy a hazautazást). Ez alól soha nem tesznek kivételt, még akkor sem, ha az utas előre jelzi szándékát!

Megváltozhat-e a repülőjegyen szereplő menetrend?

A légitársaságok által meghatározott menetrendi időpontok tájékoztató jellegűek, azokat a légitársaságnak jogában áll bármikor módosítani. Szerencsére, ez viszonylag ritkán fordul elő, mégis ajánlott az utazás előtt 1-2 nappal ellenőrizni az indulási időpontokat.

Célszerű a jegyen szereplő indulási idő előtt legalább 2 órával hamarabb a reptérre érkezni
Célszerű a jegyen szereplő indulási idő előtt legalább 2 órával hamarabb a reptérre érkezni.

Ezt megteheti honlapunkról is, amennyiben a “járatinformáció” linkre kattint. Néha előre nem várt események is módosíthatják a menetrendet (pl. kedvezőtlen időjárás, technikai problémák).

Ilyenkor a légitársaságok igyekeznek a lehető legkevesebb kellemetlenséggel eljuttatni az utasokat a célállomásra, felelősséget azonban nem tudnak vállalni a késésből eredő anyagi és egyéb károkért. Ugyanez a helyzet, ha az utas saját hibájából kési le a járatot. Amennyiben a légitársaság bármilyen módon okolható a késésért, úgy kártérítésre kötelezhető.

A megnövekedett légi forgalom, és a szigorodó biztonsági előírások miatt kérjük, hogy ha teheti, már a jegyen szereplő indulási idő előtt legalább 2 órával jelenjen meg a repülőtéren. Ügyeljen arra, hogy a járatra történő bejelentkezés – úti céltól függően – 30-40 perccel a menetrend szerinti indulás előtt végződik! Ezután már senkit nem engednek beszállni!

Kellemes utat kívánunk!

 

 

 

76 hozzászólás érkezett erre: “Átszállási tudnivalók repülős utazásoknál

  1. T.Cim! Erdeklodni szeretnek, hogy ketszeri atszallasnal van-e lehetoseg a reptereken olyan szolgaltatast igenybe venni, hogy az atszallo utast a leszallast kovetoen atkiserik, atszallitjak a tovabb indulo masik jarathoz? Nem beteg, nem rokkant az illeto, csak szukseg lenne segitsegre az atszallasnal. Fel az eltevedestol, es hogy emiatt lekesne a jaratot. Budapest Kanada utvonal, atszallohelyek meg ismeretlenek. Koszonettel: B

    1. Kedves Babszi,

      Ilyen szolgáltatás kevés társaságnál van, mely díjköteles. Minden ki van táblázva a reptereken, a kint dolgozó kollégáktól bátran kérdezzenek, és nem árt átnézni az adott reptér térképét, melyet a weben megtalálnak. Érdemes ez esetben olyan járatokat választani ahol hosszabb az átszállási idő.

      Üdvözlettel,
      repjegy.hu

      1. Tisztelettel kérdezem, Vancouverbe utazom és Amsterdamban át kell szállnom. Segítséget szeretnék igénybe venni, aki átkisér a vancouveri járathoz. Lehetséges?

        1. Kedves Marika,

          Kérem vegye fel a kapcsolatot azzal az irodával ahol a jegyét kiállították.

          Üdvözlettel,
          repjegy.hu

    2. Tisztelt Repjegy!

      2017 márciusában utazom Phuketre Dubaji átszállással. Soha nem voltam még ilyen hosszú úton, nem szálltam át még soha. Angolul nem beszélek. Eléggé parázok az átszállásnál. Tudni fogom, hogy merre kell mennem? Nem fogok eltévedni ? Amikor a gépről leszállok mondják merre menjek? Szóval ezek lennének az aggályaim…A lányommal megyek ő beszél alap-gyenge középfokon angolul. Ez elég ?
      A választ nagyon köszönöm, Üdv: Moncsi

      1. Kedves Mónika,

        A Dubai DXB reptér a világ legnagyobbjai közé tartozik, mint minden reptéren itt is minden ki van írva, táblák mutatják a irányt. Ha elbizonytalanodna nyugodtan forduljon a reptéri dolgozókhoz, mutassa meg nekik a kapott jegyet és megmutatják a helyes irányt, nagy gyakorlatuk van ebben!

        üdvözlettel,
        repjegy.hu

  2. T Repjegy!
    Hamarpsan Bécsből utazom Dubrovnikba, Belgradi àtszàllàssal. Együtt vettem meg a jegyem, és poggyàszom nem lesz, csak a kézi.
    A fenti ismertetőből úgy tűnik, hogy màr Bécsben megkapom a két beszàllókàrtyàt, és Belgràdban csak meg kell keresnem, hogy honnan indul a jàratom.
    Úgy gondolom, hogy nem kell kijönnöm a vàmon…
    (Erre lesz màsfél óràm. )
    Milyen kiíràst kell figyelembe vennem?
    Mit kell követnem?
    Köszönöm
    Juci

    1. Kedves Juci,

      A leírtak alapján véleményünk szerint Bécsben megkapja beszállókártyákat az odaútra. A belgrádi reptéren a digitális kijelzőket kell elsőnek figyelni, azokon pedig a járatszámot amivel tovább utazik Dubrovnikba (departures, induló járatok). A járatszám és a desztináció mellett ki lesz írva a kapu száma is egy idő után. A kapuk irányai külön táblákon lesz kiírva, ezt kell már csak követnie! Másfél óra elegendő átszállni, biztonság kedvéért érkezzen minél előbb a kapuhoz!

      üdvözlettel,
      repjegy.hu

  3. Tisztelt Repjegy!
    Két átszállással utazunk San Diegoba,a jegyet egy foglalással vettük.Átszállások:1.BerlinTegel-55 perc-
    2.New York JFK-1 óra 40 perc.Az átszállási idők elég rövidek,de csak ezt a lehetőséget kaptuk.Kicsit izgalmasnak tűnik! Kérdéseim:végigviszik-e a csomagot vagy csak New Yorkig? (Air Berlin és American Airlines)
    Csak Pesten kell becsekkolnunk vagy New Yorkban újra?
    Visszafelé hasonlóan egy foglaláson két átszállás:San Diego-Phoenix-London-Budapest
    Várom a gyors választ!Köszönettel:lldikó

    1. Kedves Ildikó,

      New Yorkban várhatóan ellenőrizni fogják a poggyászt, azonban a beszállókártyákat végig ki szokták adni! A reptéren a poggyász címkén rajta lesz, hogy meddig fog menni pontosan a bőrönd. Berlinben elegendő szokott lenni az 55 perc, New Yorkban pedig ez a minimum csatlakozási idő.

      üdvözlettel,
      repjegy.hu

  4. Szia,
    Októberben utazunk Balira és igazából a visszaút lenne az érdekes:
    Baliról Kuala Lumpurba megyünk egy társasággal,ami 23:55-re ér KL-ba.
    És egy másik légítársasággal jövünk tovább hazáig,ami pedig 02:05-kor indul KL-ból.
    Itt gondolom ki kell majd vennünk a bőröndöket és újra be kell majd csekkolnunk,ugye?
    Elég lesz az újra csekkoláshoz,átszálláshoz ez a cca. 2 óra?
    Előre is köszi a választ.

    1. Kedves Emese,

      A bőröndöt fel kell venni, majd ismét feladni, ismét átesni a biztonsági ellenőrzésen! Nagyon rövid ez az idő, ilyen esetekre legalább 3-4 órát javaslunk amennyiben 2 külön jegyben van a foglalásuk.

      üdvözlettel,
      repjegy.hu

  5. T. Repjegy!

    Bécsben mennyi átszállási idő a minimálisan szükséges?
    50 perc elég még egy kisebb késéssel is az Austrian járatainál?

    Köszönettel, Krisztián

    1. Kedves Krisztián,

      A minimum csatlakozási idő a globális foglalási rendszer szerint 30 perc és egy óra közt mozog járatoktól függően.

      üdvözlettel,
      repjegy.hu

  6. Tisztelt Repjegy !

    Los Angelesbe tervezek repülni. A legtöbb esetben Amszterdam Schiphol, Charles de Gaulle , Zürich, Frankfurt Intl, London Heathrow, Milánó Malpensa átszállással kell számolni.
    Egy ismerősöm belém tette a parát, hogy nagyon figyeljek oda a csatlakozási időre , mert a transzatlanti járatok esetében 1 órával indulás előtt lezárják a chek in-t ( azaz min 2 órát szánjak az átszállásra).
    Tegyük fel hogy végig egy légitársasággal repülök, tehát a bőrönddel nem kell bajlódnom.
    Mennyi idő kell ezeken a reptereken az átszállásra ?
    Rengeteg ajánlat van amikor kevesebb mint 2 óra átszállással kínálják a repjegyeket – érdemes ezekkel foglalkozni, vagy maradjak a 2+ órás átszállásos járatoknál?
    Köszönöm!

    Üdv,
    Zoli

    1. Kedves Zoli

      Általában Európában elég a 2, 2,5-óra az átszállásra, azonban pl. az USA-ba történő első belépési pontján javasoljuk a 3-4 órát minimum. Sajnos hosszadalmas lehet az ellenőrzés és a beléptetés folyamata. Azért is érdemesebb hosszabb várakozási időket hagyni mert járatkésés esetén is lesz esélye elérni a csatlakozó járatát!

      üdvözlettel,
      repjegy.hu

  7. Tisztelt Repjegy!

    Februárban átszállással utazok Budapestről Santorinire, illetve vissza. Hazafele úton több opció is van, 20-17-10 óra várakozási idő Athénben. Nem váltok társaságot és a repjegy tartalmazza az átszállást. Kérdés, hogyha a hosszabb várakozási időt választom, és mondjuk a nap nagy részét és az éjszakát Athénben tölteném, ezt megtehetem? Ha elhagyom a repteret, majd visszatérek, gondolom az ellenőrzésen át kell mennem, de külön nem kell becsekkolni. Emiatt egy kicsit izgulok. Még nem utaztam ilyen hosszú várakozási idővel, ezért nem tudom, mi lenne a legjobb megoldás.

    Köszönettel:

    Timy

    1. Kedves Timy!

      A hosszabb várakozási időre elhagyhatja a repteret, országot sem vált az átszállással, a beutazási szabályok is egyeznek akár Athénig akár Szantoriniig utazik. A poggyászt kiadásáról a reptéri check-in tudna felvilágosítást adni. A szállás költségét – ha lesz – az utazónak kell biztosítania és 2 órával indulás előtt ismét kint kell lenni a reptéren, bejelentkezni a járatra, és ismét átesni a biztonsági ellenőrzésen! Beutazási szabályok magyar állampolgárok részére: http://konzuliszolgalat.kormany.hu/europa-utazasi-tanacsok?gorogorszag

      Kellemes utazást kívánunk!

      üdvözlettel,
      repjegy.hu

  8. Kedves Repjegy.hu!

    Bp-ről Bangkokba utaznék, majd vissza Isztambulon keresztül egy légitársasággal (turkish airlines). Sajnos oda is és vissza is 1 óra átszállási időm van. Ha csúszás lenne bevárják egymást a gépek? Szerinted bevállalható?
    Nagyon szépen köszönöm előre is a segítséged!
    Üdv, Tamás

    1. Kedves Tamás,

      A minimum csatlakozási idő 1 óra IST reptéren. Amennyiben induláskor tapasztalható olyan mértékű késés ami azt indikálja, hogy lekésné a csatlakozó járatát akkor tájékoztatni szokták az utasokat már a reptéren a lehetőségekről.

      üdvözlettel,
      repjegy.hu

  9. Kedves Repjegy,

    szeretném a segitségüket kérni.
    Én október 5-én 2O16-ban megvettem a jegyem Ausztráliába Melbourne-be.
    az volna a problémám, hogy én Bécsből Istambulba a Turkish Airlines-sal a tripsta-n keresztül vettem a jegyemet ahol a menetidő Bécs: O7.OO Istambul 1O.25 reggel és onnan 13.25 kor indulok tovább Quatar Airwaysel Dohaba onnan pedig tovább Melbourne-be. mivel ez két külön foglalás igy istanbulban ki kell vennem a csomagomat, átmenni a passport kontrollon majd becsekkolni a quatarhoz és vissza a biztonsági ellenőrzésen. Erre a 3 óra tökéletesen elég lett volna és meg is kaptam a visszaigazoló email-eket mindkét légitársaságtól az E-ticketekkel együtt a feltüntetett időpontokkal.
    viszont október 1O-én egy barátomnak néztem jegyet és akkor a Turkish Airlines a Bécs Istanbul járatra az érkezési időt 11.25-re irta ki. akkor rögtön hivtam a Tripstat, emaileket küldtem , a turkish Airlinest is többször hivtam és panaszleveleket irtam hogy segitsenek tegyék át a jegyemet az előző napra mert az a két óra nem lesz elég az átszállásomra és a török kormány már szeptember 19-én hivatalosan bejelentette, hogy nem lesz óraátállitás a téli időszakra, mert ez az oka az érkezési idő változásának mivel igy magyarország és törökország között az idő 2 óra különbségre nőtt.
    a Tripsta a turkish airlines-ra mutogat , a turkish airlines a tripstara meg a török kormányra én pedig december 29-én készülök Melbourne-be és addig rengeteget idegeskedek már egy hónapja megy ez a huzavona és senki nem hajlandó segiteni, nem tudom már mit tegyek kérem valaki segitsen nem a szomszédba megyek és a barátommal szeretném tölteni a szilvesztert , nem volt olcsó ez a jegy és tényleg nem érzem magam hibásnak viszont senki nem akar felelősséget vállalni olyan jegyet vettem amii nem átirható még dij ellenében sem mivel azt gondoltam ha én korrektül előre kifizetem a megkeresett pénzemből a jegyem akkor ők is korrekt információkat közölnek és nem hamis jegyet adnak el nekem.
    érdekes módon quatar airways nem változtatott az időpontokon , ők felkészülten közölték az információkat.

    önök szerint elég a két óra kivenni a böröndöt, átmenni a kontrollon istanbul atatürk reptér, becsekkolni vissza securitin? mit tegyek kérem segitsenek könyörgöm.

    köszönöm előre is bármilyen jellegű segitségüket.

    1. Kedves Vicky,

      A két légitársaság egymás jegyeiről nem tud (nem lehet őket egy jegyben kiadni!), így ha módosítható is bármelyik jegy, díjmentes jegycserét sajnos nem szoktak emiatt lehetővé tenni. Véleményünk szerint a 3 óra is kevés lenne két külön jegynél, késés és menetrendváltozás is bármikor előfordulhat. A menetrendváltozás sokrétű lehet és mindkét említett légitársaságnál előfordul.

      A legoptimálisabb az lenne ha valamelyik jegyét – díj ellenében is – módosíttatná az adott légitársasággal.

      üdvözlettel,
      repjegy.hu

  10. Kedves Repjegy!

    Velencébe utazom átszállással, ez lesz az első repülőutam. Odafele müncheni, visszafele frankfurti átszállással utazom a Lufthansával. Mivel egyedül leszek, kicsit aggódom, hogy minden rendben legyen.
    – A repjegyet nem én foglaltam, egy rendezvényre hívtak meg, a szervezők intézték és foglalták az egészet, ezért viszonylag kevés infót kaptam az egész útról. Az online check-in-t az átszállásos útra egyben meg tudom csinálni vagy külön-külön kell?
    – Nem találtam infót arra vonatkozóan, hogy az átszállásoknál fel kell-e vennem a csomagomat, vagy a légitársaság átpakolja a csatlakozó gépre (az odaút alkalmával Bp-München Lufthansa, München-Velence viszont Air Dolomiti légitársasággal).
    – Mi történik, ha késik a gépem? Visszafelé csak másfél óra a várakozási idő Frankfurtban.
    – Hogyan fogok eligazodni a reptéren? Minden egyértelműen van kitáblázva?
    – Lesz-e lehetőségem a várakozási időben vásárolni a reptéren?

    Elnézést a sok kérdésért, de mivel ez lesz az első utam és egyedül leszek, ezért nagyon sok ilyen jellegű aggályom van.

    A válaszokat előre is köszönöm!
    Dóri

    1. Kedves Dóri,

      Az odaútra egyben elvégezhető az utasfelvétel a Lufthansa weboldalán a legtöbb esetben, 23 órával indulás előtt nyílik erre lehetőség. Amennyiben nem végzi el úgy a reptéren is díjmentes az utasfelvétel. A poggyászt a reptéri dolgozók átrakják a másik járatra.
      Amennyiben induláskor tapasztalható olyan mértékű késés ami azt indikálja, hogy lekésné a csatlakozó járatát akkor tájékoztatni szokták az utasokat már a reptéren a lehetőségekről. A reptéren minden pontosan és egyértelműen ki van írva, de lehetőség van segítséget kérni a helyszínen is az eligazodásban. A reptéri tranzitban történő vásárlás lehetséges.

      üdvözlettel,
      repjegy.hu

  11. Kedves Repjegy.hu!

    Hosszú átszállási időnket (több, mint 14 óra) Abu Dhabiban városnézéssel szeretnénk tölteni. A járat indulása előtt mennyivel kell visszaérni?

    Köszönettel:
    Lendvai Edit

    1. Kedves Edit!

      Minimum 2,5-3 órával indulás előtt érjenek vissza a reptérre!

      üdvözlettel,
      repjegy.hu

  12. Kedves Repjegy. hu!
    December 5-i indulással és két átszállással utazok Costa Rica-ba. Budapestről Párizsba, Párizsból Mexikóba az Air France járataira van foglalásom, Mexikóból pedig az Aeromexico- val tovább. Párizsban 2:33 perces átszállási időm lesz, Mexikóban 16 óra. Visszafelé Atlanta- Párizs – Budapest, Atlantában 5:30 óra várakozással. Az egyik kérdésem a következő lenne: a csomagokat ilyenkor automatikusan átviszik a következő gépre, vagy minden reptéren ki kell csekkolni, felvenni a csomagokat, majd vissza csekkolni? A másik pedig: a budapesti becsekkolás érvényes a többi átszállásra is, vagy pedig előzőleg online csekkolást is meg lehet (vagy kell) csinálni, minden társasághoz? Online csekkoláskor lehet választani ülőhelyet?

    A választ előre is köszönöm!

    Nóri

    1. Kedves Nóri,

      Mexikóban nagy valószínűséggel kiadják a bőröndöt ahol ismét átvilágítják. A poggyászcimkén látni fogja, hogy meddig van a poggyász feladva.
      Online utasfelvétel nem kötelező, azonban van lehetőség elvégezni, ill. ülőhelyet választani a legtöbb esetben. Kérem olvassa el az USA beutazási szabályait, amennyiben csak átszáll akkor is ki kell váltania az ESTA engedélyt, mivel beléptetik az országba! Ennek hiányában a járatra nem fogják felengedni!

      http://konzuliszolgalat.kormany.hu/amerika?egyesult-allamok-usa#c

      üdvözlettel,
      repjegy.hu

      1. Kedves Repjegy. hu!

        Köszönöm a választ! Az ESTA már megvan, csak a csomag sorsával nem voltam teljesen tisztában. Még egyszer nagyon köszönöm!

        Nóri

  13. Tisztelt Repjegy!
    Lányom utazna Nantesba, de csak átszállásos repülőjegy van.
    Elegendő Brüsszelben 1 óra az átszállásra? Mindkét légitársaság ugyanaz, az Air France.
    Fent olvastam, hogy a csomaggal nem kell foglalkozni, mert jelzik, csak a departuresnél figyelni melyik kapun kell menni?
    Gyors válaszát köszönöm. Nem merem megvenni addig a jegyet amíg nem győződtem meg, hogy elengedhetem egyedül.

    1. Kedves Marianna,

      A minimum csatlakozási idő BRU reptéren 50 perc, így ha nincs késés akkor az 1 óra elegendő! A poggyászt átrakják a csatlakozó járatra.

      üdvözlettel,
      repjegy.hu

  14. Tisztelt repjegy.hu!

    November 30-án repülök Miamiba Párizs CDG átszállással. Együtt vásárolták a két jegyem az AF légitársaságnál, de aggályaim merültek fel az átszállási idővel kapcsolatban. 12:10re érnék a CDGre majd 13:45kor indul a következő gép, de az utolsó check in 1 órával indulás előtt lesz így kb. 30 percem marad átszállni. Kellene-e esetleg módosítani a 2. járatot vagy elég lesz ennyi idő?

    Üdvözlettel: Tünde

    1. Kedves Tünde,

      CDG reptéren a minimum csatlakozási idő 1 óra, így az Ön által megadott adatok szerint elegendő idő lesz az átszállásra. A beszállókártyát az induló reptéren már ki szokták adni.

      üdvözlettel,
      repjegy.hu

  15. Tisztelt Repjegy!

    Nem vagyok rutinos a repülésben, főleg nem a következő utamat tekintve. Torontóba utazom átszállással. Az Önök oldalán keresztül vásároltam meg egyben a repülőjegyet. A következő kérdések merültek fel bennem:
    odaút: – Air Canada Frankfurtig és szintén Air Canada Torontóig. Az online check in-t csak egyszer kell elvégeznem, és az az egész odaútra biztosítja a beszállókártyát? Illetve a poggyásszal sem kell foglalkoznom az átszállásnál?
    visszaút: – Air Canada Münchenig és Lufthansa Budapestig. Ebben az esetben is elegendő egy online check in? A poggyászomat itt sem kell kivennem?

    Válaszát előre is köszönöm:
    Dani

    1. Kedves Dani!

      Az Air Canada weboldalán tud majd bejelentkezni a járatra a légitársaság foglalási azonosítójával vagy jegyszám megadásával 23 órával indulás előtt a teljes odafelé tartó járatokra, a visszafelé útra szintén ez érvényes. Az online utasfelvétel nem kötelező. A poggyászt átrakják a reptéri kollégák a csatlakozó járatára!

      üdvözlettel,
      repjegy.hu

  16. Kedves Repjegy.hu!

    Ez lesz az első repülőutam és kicsit bizonytalan vagyok. A repülőjegyet a tripsta.hu oldalon keresztül vettem, december 20-án utazom Miamiba, az átszállás Frankfurtban lesz, elvileg kb. 2 órám lesz rá.
    Két kérdésem is lenne:

    A United járatára szól a jegy, (UA9023 Frankfurtig, és UA8849 Miamiig), de az üzemeltető a Lufthansa. Ilyenkor a Lufthansa pultjánál kell bejelentkezni? Online check-inre van lehetőség, ha nem közvetlenül a légi társaságtól vettem a jegyet?

    A másik kérdésem pedig, hogy Frankfurtban a leszállás után már nem kell újra becsekkolni, igaz? Csak megtalálni azt a kaput, ahonnan a következő gép indul… Elég lesz rá a 2 óra?

    Nagyon szépen köszönöm előre is a választ!

    1. Kedves Nola,

      2 óra átszállási idő elegendő szokott lenni Frankfurtban. Online utasfelvételt a légitársaság weboldalán 1 nappal indulás előtt el tudja készíteni, azonban a reptéren is díjmentes és megkaphatja mindkét útra a beszállókártyát így még egyszer nem kell bejelentkezni a járatra.

      üdvözlettel,
      repjegy.hu

  17. Kedves Repjegy.hu!

    Kuala Lumpurba utazok Qatar Airways-el, Budapest-Doha-Kuala Lumpur útvonalon. Dohában az átszállásra 1 órám lesz ami kicsit aggaszt. Önök szerint kivitelezhető? Segítségüket előre is köszönöm!

    1. Kedves Valentin!

      Kivitelezhető, azonban célirányosan kérem egyből menjen a csatlakozó járathoz!

      üdvözlettel,
      repjegy.hu

  18. Kedves Repjegy.hu!

    Varsóban a Wizzairrel 13.30-kor kell leszállnom.
    Tovább mennék Ryanairrel Gdanskba 14.15-kor.
    Elegendő-e Önök szerint ez az idő átszállásra?
    (Ugye nem kell kimennem a tranzitból, hanem mehetek egyből a Ryanair kapuhoz?

    Válaszukat várva,
    Köszönettel,
    Rita

    1. Kedves Rita,

      A Ryanair Általános Személy- és poggyászfuvarozási Feltételeiben az alábbi információ szerepel: “A menetrend szerinti indulás előtt legalább harminc (30) perccel meg kell jelennie a beszállókapunál. A beszállás az indulás előtt húsz (20) perccel befejeződik. Amennyiben ez után ér oda a beszállókapuhoz, Ön nem utazhat. Egy későbbi járaton való utazáshoz Önnek a jegyet újra kell foglalnia és újra ki kell fizetnie.”

      üdvözlettel,
      repjegy.hu

  19. Kedves Repjegy, hazafelé Olbia-Velence-Budapest, Velencében 50 perc lenne az átszállásra Budapestre, a jegyünk nem átszállásos. Ez még beleférne, vagy semmi esély? Üdv, Zsuzsi

    1. Kedves Zsuzsi,

      Ha két külön jegyben van akkor ez az idő vélhetően kevés, főleg ha feladott poggyásszal utaznak.

      üdvözlettel,
      repjegy.hu

  20. Dubain keresztül repülök Mangaloreba(india)
    Dubaiig Emiratessel onnan pedig az Indiai Jet Airwaysel—fel tudom adni a csomagomat Budapesten úgy ,hogy nem kell Dubaiban felvennem és ismét becsekkelnem azt

    1. Kedves FJI,

      Ha külön jegyben vásárolta meg a jegyeket akkor a poggyászát ismét fel kell adnia.

      üdvözlettel,
      repjegy.hu

  21. Kedves Repjegy.hu!
    IBERIA-val utaznánk Mallorcara Madridi átszállással Budapestről,
    Kérdéseim:
    1. Madridban fel kell-e venni a feladott poggyászt?
    2. Elegendő-e egy órát számítani az átszállásra augusztusban?
    Köszönöm!

    1. Kedves Helga,

      Ha egy jegyben veszik a teljes utat akkor átrakják a poggyászt. A minimum csatlakozási idő Madridban 1 óra nemzetközi járatról belföldire, így ha nem késik a járat és célirányosan keresik a további járat kapuját akkor elengedő szokott lenni ez az idő.

      üdvözlettel,
      repjegy.hu

  22. Kedves Repjegy.hu!

    Márciusra foglaltunk Önöknél Budapest-Bangkok retúr repjegyet az Air China járatára. Odafelé 1 óra átszállási idő lesz Pekingben. Ez kivitelezhető – átszállás, poggyász ? De ha mégsem, akkor milyen megoldások várhatóak a továbbjutáshoz.
    Előre is köszönöm: Marcsi

    1. Kedves Marcsi,

      Kérem küldje el e-mailben kérdését és repjegyes kollégáink megnézik jegyét amennyiben irodánknál készült a foglalása!

      üdvözlettel,
      repjegy.hu

  23. Kedves Repjegy.hu!

    Bécsből Los Angelesbe utazom és a Heathrow reptéren 2 órám van az átszállásra, miközben Terminált is kell váltani. (3-ról 5-re.) Azonos légitársasággal utazom. Kellene aggódnom az átszállási idő miatt?

    köszönöm!

    1. Kedves Tamás,

      A 2 óra terminál váltással elegendő szokott lenni a Heathrow-n.

      üdvözlettel,
      repjegy.hu

  24. Kedves Repjegy.hu

    Amszterdami átszállással megyek Helsinkibe kézipoggyásszal. Budapesten szeretnék venni a reptéren a vendéglátóimnak 1-2 üveg magyar bort. Ezt az amszterdami reptéren fel fogják engedni a repülőre?
    Köszönöm a válaszukat!

    1. Kedves Kata,

      “A biztonsági átvizsgálás után, az úgynevezett tranzit területen az érvényes beszállókártyánkkal ugyanúgy vásárolhatunk, mint eddig. Az ellenőrzési ponton túl, a repülőtéri boltokban továbbra is, korlátozás nélkül vásárolhatunk italt, parfümöt. Ezeket az EU majdnem minden repterén, átszálláskor is magunkkal vihetjük, de csak akkor, ha a boltban speciálisan lezárt zacskót nem nyitjuk ki az átszálló reptér utasbiztonsági átvilágítása előtt, és a csomagoláson belül helyezték el vásárlást igazoló nyugtát.
      Azon nem EU-s országok repülőterei, melyek nem írtak alá bilaterális megállapodást az EU-val a biztonsági rendelkezéseket illetően, hiába csomagolják be a duty-freeben vásárolt termékeket EU előírás szerint, egy EU repülőtéren történő átszállás során a folyadékokat a biztonsági szolgálat elveszi.” http://www.bud.hu/budapest_airport/media/hirek/?article_hid=723

      üdvözlettel,
      repjegy.hu

  25. Kedves Repjegy.hu!
    Majd egy hete érdeklődtem a Zürich-en át történő utazásommal kapcsolatosan, amire sajnos eddig nem kaptam választ. Bízom benne, hogy mielőbb megkapom segítő válaszukat, tanácsukat.

    Üdvözlettel: Boróczkiné B. Katalin

    “Első utazásom lesz repülővel. Budapest – Zürich – Vancouver Swiss. légitársasággal. Nyelvismeret hiányában könnyen tudok-e tájékozódni Zürichben az átszállásnál vagy kitől kérhetek segítséget és a 2 óra elegendő-e átszállásra mint teljesen kezdő, tájékozatlan, repülésben tapasztalatlan utasnak?”

    1. Kedves Katalin,

      Minden reptéren a járatszám és a hozzá kiírt beszállókapu alapján tudja megkeresni csatlakozó járatát, ill. táblák mutatják a helyes irányt. A reptéri dolgozóktól nyelvismeret hiányában is “kérdezhet”, bizonytalanság esetén mutassa meg nekik a jegyét és megpróbálnak segíteni. Két óra a zürichi reptéren elegendő átszállásra.

      üdvözlettel,
      repjegy.hu

  26. Kedves repjegy.hu!

    Március 27-én megyünk Budapestről Amszterdami átszállással New York-ba. Amszterdamban 4 óra 45 perc a csatlakozási idő. Ez idő alatt elhagyhatom a repteret? Ha igen, a new york-i járat indulása előtt mennyi idővel korábban érkezzünk vissza, amennyiben online becsekkoltunk?
    Köszönettel: Rami

    1. Kedves Rami,

      Elhagyhatná de nem javasoljuk mivel ismét át kellene esnie biztonsági ellenőrzésen, és minimum 2 órával indulás előtt szintén a reptéren kell lennie.

      üdvözlettel,
      repjegy.hu

  27. Tisztelt repjegy.hu!
    Nyáron Krétára utazunk a párommal, de sajnos Budapestről csak két átszállással tudunk menni. Az lenne az egyik kérdésem, hogy két átszállásnál (1: Münchenben 2:25 percünk lesz átszállni az athéni gépre. 2: Athénban pedig 50 percünk lesz átszállni a heraklioni gépre. A visszaúton Athénból a müncheni gépre 2:30 percünk lesz átszállni, Münchenből Budapestre pedig 1:10 perc) ezek az átszállási idők elegek lesznek?
    A másik kérdésem pedig az lenne, hogy az odaútra benne van a jegyben a feladható poggyász, ha jól értelmeztem egészen Heraklionig, a visszaútra viszont már nincs benne a jegy árában. Meg tudom itt venni az oldalon a repülőjegyekkel egyben vagy a légitársaságok oldalán kell külön? És akkor elég egyszer megvenni vagy mindegyik gépre külön kell? Két légitársasággal utaznánk, A Lufthansával Athénig, onnan pedig az Aegean airlines-szal. Tényleg lehetséges, hogy főszezonban nem megy Budapestről közvetlen járat Krétára? Nekem ez olyan furcsa..Egyébként a jegyeket itt néztem az oldalon.
    Nagyon szépen köszönöm a választ!
    Niki

    1. Kedves Niki,

      Az átszállási idők elegendőek. A visszafelé útra lehetőséget szokott adni a rendszer a poggyász feladás előzetes foglalására díj ellenében. Van Wizzair járat Heraklionba közvetlenül, a nyári időszakban: minden héten hétfőn és pénteki napokon közlekedik a közvetlen járat.

      üdvözlettel,
      repjegy.hu

  28. Tisztelt Repjegy.hu!

    Budapestről Berlinbe repülök ahol 50 perces átszállással kell továbbmenjünk Abu Dhabi-ba. Air Berlinnel megyünk Bp- Berlin Tegel, Majd Berlin Tegel -ből Abu Dhabiba és tovább. Onnan pedig Mahéra Etihad-al A teljes jegyet az Etihad-tól vettük. Kicsit aggódom, hogy Berlinben el ne tévedjünk, lehet ilyenkor asszisztenciát kérni még Budapesten, hogy leszálláskor gyorsan át tudjon az ember kerülni a megfelelő gate-hez?

    Segítségüket köszönöm.

    Éva

    1. Kedves Éva!

      Az Etihadnek csak az Abu-Dhabi reptéren van Meet & Greet szolgáltatása díj ellenében, Berlinben nincs, azonban minden ki van táblázva, és a digitális kijelzőkön is a járatszám/desztináció szerint ki van írva kapu.

      üdvözlettel,
      repjegy.hu

  29. Tisztelt repjegy.hu

    Átszállásos jegyünk van Budapest- New York vonalon, müncheni átszállással, ami 50 perc. Ez elegendő idő ezen a reptéren a csatlakozásra? És ebben az esetben nem kell a feladott poggyászt levegyük és újra feladni? Valamint nem szükséges újbol be chek-in-ni?
    Válaszát köszönöm

    1. Kedves Andrea,

      A minimum csatlakozási idő Münchenben 45-50 perc a globális foglalási rendszerek szerint. A poggyászt a földi kiszolgálás átrakja a csatlakozó járatra, ill. a beszállókártyákat is kiadják végig Budapesten!

      üdvözlettel,
      repjegy.hu

  30. Március 15-én utazom Chicagóba Berlini átszállással.Reggel 6.30kor indul a gép Ferihegyről. Kérdésem : a berlini sztrájk befolyásolja-e az utazásomat?
    Tisztelettel: Gabriella

    1. Kedves Gabriella,

      Jegyére mi nem látunk rá, így kérem vegye fel a kapcsolatot a jegyet kiadó irodával vagy az Air Berlinnel, hogy van-e bármilyen jelzés a foglalásban. Jelenleg a járat az alábbiak alapján nincs törölve:
      Járata állapotáról itt tájékozódhat:
      http://www.bud.hu/utazas/jaratinformacio/indulo_jaratok
      https://www.airberlin.com/en/site/landingpages/flight_information.php
      http://www.berlin-airport.de/en/travellers-txl/arrivals-and-departures/arrivals/index.php

      üdvözlettel,
      repjegy.hu

  31. Tisztelt Repjegy.hu!

    A 12 éves fiamat egyedül szeretnék júniusban Los Angelesbe küldeni rokonokhoz.

    Az a kérdésem, hogy amennyiben bécsi átszállással küldenénk Los Angelesbe (az elfogadható jegyár miatt illetve ha bármilyen gond van Bécsbe ki tudunk menni érte autóval) akkor a gyerek egyedül megtudja-e oldani az átszállást.

    A gyerek megbízhatóan megérteti magát angol nyelven. A reptéren segítenek -e neki az átszállás lebonyolításában? Itt nem konkrét “um szolgáltatásra” gondolunk, hanem útba igazítják-e úgy hogy megtalálja a megfelelő beszállókaput? Az “um szolgáltatás” díja tudomásom szerint ez nagyon drága, majdnem 50%-al megnövelné a jegy árát.

    Gondolkodtunk arra a lehetőségre is, hogy Bécsbe közvetlen járatra rakjuk fel a gyereket, azonban jelenleg a bécsi közvetlen járat jegyárai majdnem kétszer annyiba kerülnek, mint ha átszállással utazna, még akkor is, ha bécsi átszállással utazna.

    Szerintetek mikor, az utazás előtt mennyi idővel érdemes a repülőjegyet megvásárolni?

    Üdvözlettel:

    Klaudia

    1. Kedves Klaudia,

      Egyedül utazó gyermekeknél fontos, hogy közvetlen a foglalás előtt a légitársaságnál érdeklődjenek és ott is foglaljanak. UM nélküli assistance service nincs egyedül utazó gyermekeknek sem. A jegyárak a szabad helyek arányában változhatnak, azonban a nyári USA jegyek gyorsan fogynak így érdemes több hónappal előre megvásárolni!

      Üdvözlettel,
      repjegy.hu

  32. Tisztelt Repjegy.hu !
    A következő kérdéssel fordulok önökhöz.Lagosból a Qatar Airwaysal repülök Dohába.Onnan a Pegasussal tovább Istambul-Budapest.Mivel kettő külön légitársaságot használok ezért Dohában fel kell vennem a gépre feladott poggyászom és újra becsekkolni a Pegasusnál?Vagy Lagosban a Qatarhoz tőrténő becsekkolásnál van rá lehetőségem,hogy jelezzem Dohából mijen járattal repülök tovább és autómatikusan át teszik a csomagom?
    Üdvözlettel :
    Gábor

    1. Kedves Gábor!

      Mivel külön jegyben van ezért fel kell vennie és újra feladnia, a légitársaságok egymás jegyeit nem látják és sajnos kérni sem lehet, hogy automatikusan átpakolják.

      üdvözlettel,
      repjegy.hu

  33. Tisztelt Repjegy.hu!

    Olyan kérdésem lenne,hogy Budapestről megyel Vancouverbe,oda fele Münchenbem szállok át(Münchenig Lufthansával megyek)onnan tovább Vancouverbe az Air Canadával.Ugye Münchenben nem kell felvennem a böröndőt hanem egyből átrakják?Meg méh az nem világos,hogy vissza fele kell e vrnn a bőröndöt vagy nem?(Vissza fele Torontóban szállok át,Air Canada lesz csak
    )Jegyet egy foglalással vettem.

    Üdvözlettel:
    Lilla

    1. Kedves Lilla,

      Ha egy foglaláson belül van minden szakasz akkor átrakják a poggyászt.

      üdvözlettel,
      repjegy.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.