Érdekes járatok a nagyvilágból

Így az év végéhez közeledve összegyűjtöttük a világ legérdekesebb repülőjáratait! Ön tudja, hogy hány perces a legrövidebb nemzetközi repülőjárat? És hogy hány kilométer a leghosszabb? És azt tudta, hogy repülővel még az időben visszafelé is utazhat? Ha kíváncsi, olvassa el rövid összeállításunkat!

1. A világ legrövidebb nemzetközi járata

A svájci St. Gallenből a németországi Friedrichshafenbe 21 km-es távon a People’s Viennaline légitársaság indított idén ősszel légijáratot, ezzel megszerezve a legrövidebb nemzetközi kereskedelmi repülőút címet. Az utazás a Bodeni-tó két partja között összesen 8 percig tart és egy repülőjegy már 12 400 Ft-tól elérhető. A járat sikerességéről nem tudunk biztos információt, de az ingázókon kívül a légitársaság reménykedik abban, hogy olyan utasokat is sikerül megreptetni a rövid útvonalon, akik Friedrichshafenben átszállnak majd más, németországi járatokra. (tovább…)

Kijutás a bécsi repülőtérre

Kijutás a bécsi repülőtérre, egyszerűen és gyorsan
Kijutás a bécsi repülőtérre, egyszerűen és gyorsan

Gyakran tapasztaljuk, hogy Bécsből jóval több desztináció elérhető, mint Budapestről, és sokszor a repülőjegy árak is kellemesebbek, mint itthon. A Duna nyugati oldalán élők szinte biztosan jól járnak, ha a keresést kibővítik, de többnyire még a budapestieknek is érdemes bécsi indulással tervezni. Amikor az egész család utazni készül, akár több tízezer forintot is megspórolhatunk, ha az osztrák fővárosból tervezzük meg az indulást. Aktuális írásunkban a bécsi repülőtérre vezetjük ki Önöket.

(tovább…)

Különleges szolgáltatások igénybevétele a repülőút alatt

 

Különleges igények a repülőút alatt
Különleges igények a repülőút alatt

Aktuális blog bejegyzésünk azoknak nyújthat hasznos segítséget, akik valamilyen speciális szolgáltatás igénybevételére szorulnak. Ezen lehetőségeket repülőjegyünk mellé opcionálisan és igényeinknek megfelelően választhatjuk meg az utazás időtartama alatt.

Az a légitársaságoktól függ, hogy mely különleges alternatívát áll módunkban kérni, továbbá az is, hogy melyekkel élhetünk díjmentesen és díj megfizetése mellett. A következőkben összegyűjtöttük azon szolgáltatások listáját, amelyekkel mindennapi munkánk során a leggyakrabban találkozunk.

(tovább…)

Lehetséges-e a repülőjegyek utólagos módosítása vagy árának visszatérítése?

Bizonyos feltételek mellett lehetséges a repülőjegyek módosítása.
Bizonyos feltételek mellett lehetséges a repülőjegyek módosítása.

Mit érdemes tudni a lefoglalt repülőjegyek dátum módosításával, illetve visszamondásával kapcsolatban? A pontos információk ismerete érdekében célszerű az előzetes tájékozódás. Blog bejegyzésünkben ebben a témában szeretnénk hasznos tanácsokkal szolgálni.

Sokszor előfordul, hogy az előre megtervezett utazásunk meghiúsulni látszik, mert közbe jött egy halaszthatatlan munka vagy családi program. Ebben az esetben jó, ha előre bebiztosítjuk magunkat és kellően tájékozódunk, hogy utazás előtt repülőjegyünk lemondása, vagy változtatása még lehetséges-e, és ha igen, akkor milyen költségekkel számoljunk.

(tovább…)

Tengerentúli utazást tervez? Jó tanácsok repülőjegy vásárlásához!

Tengerentúli utazáshoz keres repülőjegyet, de nem tudja, hogyan kezdjen hozzá? Segítünk pár egyszerű lépéssel.

Először is vegyük elő házi könyvtárunk rég elfeledett, és méltánytalanul hanyagolt tagját: A Nagy Földrajzi Atlaszt. Repülőjegy ugyan nem lesz benne, de csapjuk fel mondjuk… Észak-Amerikánál. Ugye, milyen szép?

Elég nagy részét elfoglalja az Amerikai Egyesült Államok, repüljünk most oda. Már csak egy szimpatikus várost kell találnunk… Legyen mondjuk New York, a „Nagy Alma”. Rengeteg látnivalót és lehetőséget kínál a kulturális különbségek felfedezésére.

Continental gép landolása St. Marteen-szigetén.
Continental gép landolása St. Marteen-szigetén.

Következő lépésünk találni jó áron repülőjegyet New Yorkba. Legjobb lehetőségünk erre, ha ellátogatunk a www.repjegy.hu oldalra keresgélni.

Repjegy.hu tipp: Ne zárkózzunk el New York egyik repülőterétől se! Természetesen a legkeresettebb a John F. Kennedy, de ha a New Jerseyben található Newark repülőtér is szóba jöhet, akkor valamivel kedvezőbb áron is találhatunk repülőjegyet.

(tovább…)

Mire ügyeljünk fapados repülőjegy foglalásakor?

Megéri a fapados?
Megéri a fapados?

A fapados repülőjegy vásárlása sokak számára kérdés, ugyanis a feje tetejére állt a magyar légi közlekedési és repülőjegy piac a Malév csődje után. A nemzeti légitársaság által hagyott űrre a sokkal gyorsabban reagáló fapados légitársaságok csaptak le, mindegyikük közül a legnagyobb port a légitársaságok „balhés fazonja”, a Ryanair verte fel. Blöffök, el sem készült reptérhasználati szerződések, a konkurencia feljelentése és bikinis csajok a járatnyitó partin. De vajon merjünk-e vásárolni a nagyon olcsó Ryanair repülőjegyekből?
(tovább…)