Utazási tanácsok

Kisgyerek, mint utastárs – Az első repülés

Repülés csecsemővel - a repülőút

Annak ellenére, hogy egyszer mindenki volt gyerek, felnőttként a legidegesítőbb repülési élmények között vezető helyen szerepel a kiabáló, síró, ugráló kisgyerek, mint utastárs. Annak érdekében, hogy lekössük a csemete figyelmét, alaposan fel kell készülnünk szülőként. Ehhez adunk most pár hasznos tippet.

Míg a csecsemő többnyire átalussza az utat, egy nagyobbacska gyerek már élénken érdeklődik minden iránt, folyamatosan nézelődik és kérdez. Egészen addig, amíg el nem unja magát, és azt nem várják tőle, hogy mozdulatlanul és csöndben üljön egy széken több órán keresztül.

Készítsük fel!

Ha először utazik a kisgyerek, készítsük fel arra, mi vár rá. Megnyugtatja, ha előre tudja, mi fog következni. Menjünk el vele a Liszt Ferenc Repülőtér mellett található Aeroparkba, ahol megnézheti a régi repülőket és fel is ülhet rájuk. Játsszuk el vele a folyamatot: hol állnak a stewardessek, miről fognak beszélni, hogyan fogjuk megkeresni a helyünket, leülni, elpakolni a csomagokat, hogyan lehet enni a repülőn, mikor kell bekötnünk magunkat és függőleges helyzetbe állítani a tálcákat. A gyerekek szeretik a szerepjátékokat, élvezik a mókát, és a játékon keresztül könnyebben megjegyzik az információkat. Meséljük el, mikor fogunk felkelni, miket csomagolhat el a bőröndjébe, hogyan zajlik a biztonsági ellenőrzés. Beszéljünk arról is, hogy kevés hely van a repülőn, nem szabad rohangálni, kiabálni, elvárás, hogy mindenki szépen üljön a helyén. Gondolkozzunk közösen azon, mivel lehet elütni az időt. Menjünk át a repülőtérre és nézzük együtt a le- és felszálló gépeket.

kisgyerek bámészkodik

Az első repülőút lehetőleg rövidebb legyen, ne mindjárt tengerentúli célpontot válasszunk, ha lehetőségünk van rá. Egy rövidebb, egy órás utat még könnyebben végig ül a gyerek, jó tapasztalat ez neki és a szülőknek is.

Próbáljunk felkészülni minden eshetőségre! A kisgyerek lehetőleg kipihenten szálljon a gépre, különben nyűgös lesz. Vigyük magunkkal a kedvenc plüssét, játékát, de akár meglephetjük egy új darabbal is. A le- és felszállás idejére vigyünk magunkkal zacskós cukorkát, azt szopogatva nem fog pattogni a kicsi füle, így elviselhetőbb lesz számára a le és felszállás. Ha egyébként nem fogyaszthat korlátlan mennyiségű édességet, már az örömmel tölti el, hogy egymás után több cukorkát kap.

Üssük el játékkal az időt

Fontos, hogy többféle játékkal, időtöltéssel is készüljünk. Vihetünk magunkkal zenelejátszót, tölthetünk a mobiltelefonunkra offline játékokat. Jó szolgálatot tehet egy hangoskönyv is, vagy bármilyen kis helyigényű úti játék, kártya. Emellett találjunk ki olyan lehetőségeket is, ami nem igényel semmilyen eszközt. Ilyen a barkóba, a fekete-fehér-igen-nem, a tabu vagy a szólánc.

Mindenképpen vigyünk magunkkal egy fél literes, üres palackot, amit a tranzitban megtöltünk vízzel, szendvicset és némi kekszet. Jól jöhet egy váltóruha a kézipoggyászba, ha bármilyen baleset történik, például leönti, leeszi magát a kisgyerek. Arról, hogy mit vihet fel a fedélzetre és mit nem, itt tájékozódhat.

kisgyerek játszik

Goody bag?

Az amerikaiak körében egyre inkább terjed a goody bag osztogatása. Ezt a kisgyerekes szülők adják a körülöttük utazóknak, benne némi csoki, füldugó és egy bocsánatkérő levél, amiben előre elnézést kérnek, ha a gyerek zavaró vagy neveletlen lesz az út során. Ezt a szokást azonban ne vegyük át! Egyrészt, ha adunk goody bag-et, az nem mentesít minket a felelősség alól, hogy szülőként megpróbáljuk az út során végig kordában tartani a gyermekünket. Másrészt nem osztogatnak goody bag-et a zavaró, horkoló utastársak sem, akkor miért pont a gyerek miatt kellene előre mentegetőzni? Tegyük élménnyé, emlékezetessé az utat a család számára, és akkor nem marad idő a rosszalkodásra.

Hasznosnak találta a cikket? Olvassa el kapcsolódó bejegyzéseinket!

>> Fedélzeti higiénia – tisztálkodás a repülőút alatt

>> Mit együnk, igyunk és mit ne a repülőgépen?

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.