Koronavírus

Repülős utazás a COVID-19 után: bizakodás és óvatos tervezés

Repülős utazás a COVID-19 után: bizakodás és óvatos tervezés

Bizakodó a repjegy.hu által megkérdezett utazóközönség a COVID-19 és a repülős utazás tekintetében – derül ki legutóbbi felmérésünk eredményeiből.

A koronavírus-járvány az élet számos területén változást hozott, de talán a leginkább az utazást és a légi közlekedést alakítja át. Egészségügyi intézkedések, nemzetközi utazási korlátozások, új szabályok és a 2020 második negyedévére jellemző bizonytalanság komoly változást hozhat az utazási szokásokban. Mindenki – a turizmusban tevékenykedők legfőképp – arra kíváncsi, mikor áll helyre a világ, mikor lehet ismét szabadon utazni és főleg, hogy mikor lábal ki a szektor a COVID-19 ütötte gödörből.

Találgatás helyett egyenesen az utasokat kérdeztük meg motivációikról és terveikről. A kérdőívünkre adott 3 600 választ összesítve, várakozásokon felüli pozitív eredmények születtek. Kiderült például, hogy ügyfeleink kifejezetten bizakodók az elkövetkező időszakra tervezett utazásokkal kapcsolatban.

Sokan még idén bepótolnák az elmaradt utazásukat

A tisztább kép érdekében érdemes két csoportra különíteni a válaszadókat, attól függően, hogy voltak-e a koronavírus-járvány miatt meghiúsult utazási terveik 2020-ra vagy sem. Hiszen az az utazó, akinek le kellett mondania az útját feltételezhetően nagyobb eséllyel tervez még idénre utazást, mint az, aki a járvány előtt sem tervezett.

Az első csoport szerint – akiknek a 2020-ra betervezett utazását a járvány és utazási korlátozások miatt kellett lemondani, vagy az utazás emiatt hiúsult meg – 49% válaszolta, hogy mindenképp be szeretné pótolni. További 36% tartja elképzelhetőnek, hogy még idén lesz lehetősége megvalósítani az eltervezett utat. 14% pedig nem lát valós esélyt az idei pótlásra.

A második csoportnál – akik alapvetően nem is terveztek utat a járvány előtt – érthető módon mérsékeltebb az utazási kedv. A válaszadóknak csak 14%-a nyilatkozott úgy, hogy biztosan tervez idénre utazást, 33% elképzelhetőnek tartja, míg 51% szerint nem valószínű, hogy idén még utazik.

Az összesített eredményekből kiderül, hogy a gyakori utazók a leginkább bizakodók. A megkérdezettek 47%-a általában évente 2-3 alkalommal vagy akár többször is utazik repülővel. Közülük 58% biztosan tervez 2020-ra repülős utazást, 31% elképzelhetőnek tartja, és csupán 11% az, aki nem tartja valószínűnek, hogy idén még utazik. Az általában ritkábban utazókat megnézve – akik évente egyszer vagy ritkábban utaznak repülővel – ezek az arányok: 30-40-30%-on alakulnak.

Továbbra is fontos a nyaralás

Meglepő eredmények születtek az utazások célját firtató kérdésekre adott válaszokból. Azok közül, akik még terveznek külföldre utazni 2020-ban 44% pihenés, nyaralás, 29% városlátogatás, 21% családlátogatás céljából utazna, míg üzleti útra csupán 3% indulna.

Az őszi utazást tartják optimális választásnak

Az utazásban többnyire biztosak, de az utazásra tervezett időszakot illetően már óvatosabbak a kitöltők. A legtöbben inkább őszre tervezik utazásukat (49%), a nyarat 36% választaná, téli időszakot pedig 15%.

EU-s országok előnyben

Úti célok tekintetében is hasonló óvatosság figyelhető meg. Az utazást tervező válaszadók 55%-a európai uniós országba utazna, 18% EU-n kívüli európai országot választana, míg Észak-Amerikát és Ázsiát 10-10% választaná úti céljául 2020-ban.

Arra a kérdésre, hogy van-e olyan desztináció, ahová nyugodt szívvel elutazna a jelenlegi helyzetben, a legtöbben Görögországot, Izlandot, Horvátországot, Portugáliát, Ausztriát és Magyarországot írták, de többen nyilatkoztak úgy is, hogy bárhová szívesen elutaznának. Arról pedig, hogy melyik az az úti cél, ahová biztosan nem utazna el a jelenlegi helyzetben a legtöbben a vírus által leginkább sújtott országokat; Olaszországot, az USA-t és Kínát jelölték.

Akik nem terveznek idén utazni

Érdekes lehet azt is látni, hogy akik nem terveznek idén utazni, milyen esetekben vállalkoznának mégis utazásra. Ebben a témakörben 41% válaszolta, hogy ha már lenne hatásos gyógymód vagy védőoltás a koronavírus ellen biztosan utazna, 14% biztosan nem, a többiek bizonytalanok. Ha a fertőzöttek száma jelentősen csökkenne a célországban, akkor 34% biztosan az utazás mellett döntene és 18% határozott abban, hogy így sem utazna el. Abban az esetben pedig, ha jelentős kedvezmények jelentkeznének a repülőjegyek árában 38% vállalkozna biztosan utazásra, 16% ezesetben sem és 46% bizonytalan a kérdést illetően.

Melyik biztonságosabb?

Azon kérdésre, hogy egészségügyi szempontból mely közlekedési eszközöket tartják biztonságosabbnak a repülésnél, igen vegyes válaszok érkeztek, de jellemzően ugyanolyan biztonságosnak tartják a különböző közlekedési eszközöket. Az autó azért felveszi a versenyt a repülővel, a válaszadók 40%-a egészségügyi szempontból biztonságosabbnak tartja külföldi utazás során.

 

Külföldi utazásnál egészségügyi szempontból a repülőnél biztonságosabb vagy sem az … ?

   

Kevésbé biztonságos

Ugyanolyan biztonságos

Biztonságosabb

 

autó

7%

54%

40%

 

vasút

20%

66%

14%

 

autóbusz

29%

62%

10%

 

hajó

25%

66%

9%

És hogy mit gondolnak a légitársaságok által tervezett, néhol már be is vezetett egészségügyi intézkedésekről? A maszkviseléssel, a nagyobb távolságok betartásával (akár a középső ülések üresen hagyásával), a felszállás előtti lázméréssel inkább egyetértenek, a fokozott higiéniai előírásokkal (az utasok, a személyzet és a fedélzet esetében) pedig kifejezetten egyetértenek, adott esetben kötelezővé is tennék. A fedélzeti étkezés, ételek felszolgálásának elhagyásával nem értenek egyet, feleslegesnek tartanák ezt az intézkedést.

Mit gondol az alábbi előírások / szabályozások esetleges bevezetéséről?

 

Nem értek egyet, felesleges

Nincs véleményem

Egyetértek, legyen kötelező

Arcmaszk viselése a repülőút teljes időtartama alatt.

21%

36%

43%

Nagyobb távolságok, pl. középső ülések üresen hagyása a repülőn.

15%

36%

50%

Az utasok testhőmérsékletének szűrése felszállás előtt.

12%

32%

55%

Étkezés, ételek felszolgálásának elhagyása a fedélzeten.

32%

45%

23%

Fokozott higiéniai előírások a légi személyzet számára.

4%

28%

68%

Fokozott higiéniai előírások az utasok számára.

3%

24%

73%

A repülőgépek belső tereinek fertőtlenítése minden leszállás után.

2%

15%

83%

Poggyászok fertőtlenítése utazás előtt.

11%

38%

51%

Összességében úgy látjuk, hogy az utazási kedv nem esett vissza olyan nagy mértékben, mint azt a járvány európai elterjedésekor és a korlátozások bevezetésekor prognosztizálni lehetett. Ügyfeleink külföldi utazás szempontjából még nem temetik a 2020-as évet, de az is látszik, hogy a tervezéskor fokozott óvatosság és körültekintés fogja jellemezni az év hátralévő részét.

 


A fenti eredmények és következtetések egy 2020. május 25. és június 4. között zajló, 3 600 résztvevőt számláló, nem reprezentatív felmérés adataiból származnak, melyet a repjegy.hu, Magyarország egyik vezető repülőjegy értékesítő portálja végzett, utasai és látogatói körében.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük