Úti cél ajánló

Utazás a múltba: elfeledett városok és rejtélyes történelmi helyszínek

: A világ tele van olyan történelmi helyszínek és elfeledett városok sokaságával, melyek mind lenyűgöznek történetükkel.

Utazni nemcsak csodás tengerpartokra vagy hatalmas, modern metropoliszokba érdemes. Ha letérsz a kitaposott turistaösvényekről, olyan helyekre bukkanhatsz, ahol az ősi civilizációk árnyai még mindig ott rejtőznek a romok között. Most egy felejthetetlen időutazásra hívunk: fedezz fel velünk öt elfeledett várost, ahol úgy érezheted, mintha az idő megállt volna, évszázadokkal – vagy akár évezredekkel ezelőtt.


Bagan, Mianmar

Első állomásunk Bagan végtelen síksága Mianmarban, ahol 2000 ősi pagoda tornyosul a magasba. Az egykori Pagan Királyság fővárosaként ez volt a burmai buddhizmus bölcsője, a vallási és szellemi élet központja. Ennek hozománya a területen található több mint 10 000 templomot számláló vallási örökség, melyet uralkodók, szerzetesek és gazdag kereskedők építtettek. Hanyatlása a 13. század végén következett be, amikoris a mongolok támadása és a helyet sújtó természeti csapások olyan belső folyamatokat indítottak el, melyek politikai összeomláshoz, s végső körben a város teljes hatalmának elvesztéséhez vezetett. Azóta történelme a homályba veszett, mostanáig.

Engedd meg, hogy előtted is megelevenedjenek a múlt árnyai! Lehetőséged van több módon feltérképezni az ókori várost: hőlégballonból letekintve a tájra, gyalogtúrán bejárni a híres templomokat, melyek építészeti stílusukban is őrzik az akkori kor szellemét.

Ráadásul, ami extra plusz pont, hogy még a turisták tömege sem özönlötte el teljesen a helyet, így könnyen lehet, hogy egy-egy templomban teljesen egyedül maradsz a régmúlt titkaival.

Történelmi helyszínek: Bagan, Mianmar
Mianmar elfeledett városa, Bagan, ahol több mint 10000 templom épült és magasodik a táj fölé.

Tikal, Guatemala

Guatemala sűrű esőerdejének szívében található rejtélyes utazásunk második állomása, Tikal. A város elveszett romjai látványosan és összetéveszthetetlenül magasodnak a fák fölé. A hajdani maja birodalom egyik legnagyobb és legbefolyásosabb városában egykor papok, harcosok és kereskedők pezsgő élete zajlott, ma pedig csak a madarak és a távoli majomhordák hangja töri meg a csendet.

A város fénykora az időszámításunk utáni 4–9. század között következett be, amikor Tikal gigantikus piramisait és templomait emelték, melyeknek hála a város a maja civilizáció egyik központjává vált.

A hatalmas kőépítmények között sétálva nehéz elképzelni, hogy valaha több mint százezer ember élt itt. Elnéptelenedésének okát nem tudni biztosan, de ami közismert, hogy Tikal évszázadokra eltűnt az emberi történelemből, míg a 19. században fel nem fedezték újra a dzsungel mélyén. A hatalmas templompiramisok ma is lenyűgözőek, különösen, ha egyikről letekintve a végtelen zöld dzsungelt látod magad alatt.

Történelmi helyszínek - Tikal, Guatemala
Tikal Guatemala történelmi helyszíneinek egyike, ahol az egykori civilizáció romjai a dzsungel közepén bújnak meg.

Lalibela, Etiópia

Időutazásunkat folytatva meg is érkezünk Etiópia hegyvidékének csendjébe, Lalibela misztikus romjai közé. A város 12-13. századi templomait egyetlen óriási kősziklából vájták ki, ami a legenda szerint az angyalok nyomát viseli magán, mivel emberi kéz ilyen mennyiségű és minőségi munkát nem tudott volna elvégezni, főképp nem ilyen rövid idő alatt. A föld alatti folyosókkal és rejtett átjárókkal összekapcsolt templomkomplexum az etióp keresztény hit egyik legszentebb helye.

A templomokat és az elrendezést Jeruzsálem szent városa ihlette, így egyes helyszínek bibliai neveket viselnek. A leghíresebb templom, a Bete Giyorgis, vagyis Szent György temploma felülről nézve tökéletes keresztet formál, mely mélyen a földbe süllyesztve rejtőzik.

A rejtélyes helyszín viszont a mai napig nem merült teljesen a feledés homályába: korunkban is aktívan látogatott szent emlék, így az ősi romokon kívül szerzetesekkel és zarándokokkal is találkozhatsz itt, akik ugyanazokat a rituálékat követik, mint évszázadokkal ezelőtt.

Történelmi helyszínek - Lalibela, Etiópia
Lalibela, az etióp keresztény hit szent helye, a lakosok körében ma is zarándokhely.

Çatalhöyük, Törökország

Ahogy még messzebb utazunk az időben – egész pontosan 9000 évet – megérkezünk a török Çatalhöyük ősi, elfeledett városába. A település nemcsak a kora miatt különleges, de azért is, mert szinte semmiben sem hasonlított a mai városokra: itt nem voltak utcák, ajtók, vagy terek. A korabeli emberek házai szorosan egymás mellé épültek, és a bejáratok nem a földszinten, hanem a tetőkön voltak, a lakók létrákon közlekedtek egyik háztetőről a másikra, mintha egy hatalmas méhkaptárban éltek volna.

Çatalhöyük egyike az első ismert városoknak, ahol az emberek letelepedtek, házakat építettek, földet műveltek és állatokat tartottak. A házak falain falfestmények mesélnek vadászatról, szarvasmarhákról és rejtélyes figurákról, amelyek talán isteneket vagy szellemeket ábrázolnak.

Ma Çatalhöyükre látogatva egy ősi város régészeti feltárásai elevenednek meg, ahol a házak alapjai és a megmaradt falfestmények kirajzolják az egykori életet. A rejtélyes helyszínen kialakított járdákon sétálva megtekinthetőek a több ezer éves otthonok, míg a látogatóközpontban a híres istennő szobor másolata és egyéb leletek hozzák közelebb a múltat.

Törtémelmi helyszínek - Çatalhöyük, Törökország
A török Çatalhöyük elfeledett városa a világ egyik legősibb települése.

Ciudad Perdida, Kolumbia

Körutazásunk Dél-Amerika elfeledett városával zárul. Azonban most nem a híres Machu Picchuról lesz szó, hanem Kolumbia ennél is régebbi és sokkal rejtélyesebb helyszínéről. Ciudad Perdida, vagyis spanyolul az „Elveszett város” a sűrű dzsungelben bújik meg. Az ősi települést a tajrona civilizáció építette a 8. század környékén, több mint 650 évvel Machu Picchu előtt, és egykor a régió egyik legfontosabb központja volt.

A várost évszázadokig elfeledték, miután a spanyol hódítók érkezése miatt lakói elhagyták. A dzsungel lassan visszahódította a kőépületeket és a titkos ösvényeket, és csak 1972-ben fedezték fel újra, amikor kincsvadászok aranytárgyakat kezdtek kiásni a területen.

Ide ellátogatva az ősi város egy négynapos túrával érhető el, amely folyókon való átkeléseket, meredek dzsungelösvényeket és több ezer éves, mohos kőlépcsők megmászását foglalja magába. A végső látvány viszont minden viszontagságért kárpótol: a kör alakú teraszokról, kőlépcsőkről és különleges szertartási helyszínekről a végtelen dzsungel kilátása olyan, akár egy filmben. Sőt mivel ma is őslakos közösségek vigyáznak rá, a természeti kincseken kívül a térség spirituális és kulturális örökségébe is betekintést nyerhetsz.

Történelmi helyszínek - Ciudad Perdida, Kolumbia
Dél-Amerikában nem Machu Picchu az egyetlen rejtélyes helyszín, a kolumbiai Ciudad Perdida még nála is ősibb.

Fedezd fel ezeket az történelmi helyszíneket, és éld át a múlt varázsát testközelből! Repülj akár az ősi civilizációk romjai közé, akár egy dzsungel mélyén rejtőző szent emlékhez – a repjegy.hu-n bárhová lefoglalhatod utadat!