Koronavírus Utazási tanácsok

Tippek a biztonságos repüléshez a COVID-19 után

Így készüljünk fel a nyaralásra a COVID-19 után

Az idei nyaralásra már kicsit másképp készülünk, mint tavaly, amikor eszünkbe sem jutott volna, hogy például maszkot is vigyünk magunkkal, vagy, hogy távolságot tartsunk másoktól. A koronavírus-járvány átrendezte kissé a hangsúlyokat az utazásban is, de egyáltalán nem kell lemondanunk a biztonságos nyaralás lehetőségéről. Ha néhány alapvető dologra odafigyelünk, 2020-ban is tartalmas és pihentető utazásokon vehetünk részt. Cikkünkben összegyűjtöttük, hogyan érdemes felkészülni a COVID-19 utáni utazásokra.

A repülőtéren

Ez az egyik legizgalmasabb állomása az utazásnak, hiszen itt indul minden. A repülőtérre kiérve érezzük igazán, hogy most elkezdődik valami, amit már régóta és nagyon nagyon vártunk, a jól megérdemelt pihenés, vagy egy élménydús felfedezés. Itt kezdünk el egy kicsit lelassulni, ellazulni, magunk mögött hagyni a mindennapi rohanást. Viszont ezekben az izgalommal teli pillanatokban sem szabad elfelejtenünk azokat a dolgokat, amiket a járványhelyzetben tanultunk. Távolságtartás, maszkviselés, kézmosás, fertőtlenítés. Ezekre az alapvető dolgokra utazás során is, de a repülőtéren különösen oda kell figyelnünk a kényelmetlenségek ellenére is. Gondoljunk csak bele, hogy egy repülőtéren milyen sok ember fordul meg, mennyi különböző náció, átutazók, elutazók, turisták, hány különböző országból érkezhettek, és hány különböző úti célra tarthatnak. Saját érdekünk, hogy mindenki körülöttünk, és mi is odafigyeljünk ezekre.

Fontos a kézfertőtlenítés a repülőtéren is.

A higiéniai előírások mellett figyeljünk oda már az indulás szervezésénél a például a csomagjaink méretére, a check-in-re vagy, hogy miként jutunk ki a repülőtérre. Most különösen igaz, hogy a lehető legkevesebb poggyászra érdemes törekedni, ne vigyünk magunkkal felesleges holmikat. Ha a légitársaság lehetővé teszi készítsük el előre, online az utasfelvételt, ezzel elkerülhetjük a reptéri sorbanállást, és a tömeget. Ha egyedül utazunk, érkezzünk a reptérre is egyedül, kísérő nélkül.

A repülőgépen

Itt is sok ember van, akár csak a reptéren, ráadásul a szűk, zárt tér miatt kevésbé kivitelezhető a fizikai távolságtartás. Fontos tehát, hogy a maszkot itt is viseljük, amikor csak lehetséges, és jó ha van nálunk egy kézfertőtlenítő gél is (de szigorúan csak 100 ml-es, vagy annál kisebb kiszerelésben, hiszen folyadéknak számít, amit csak korlátozott mennyiségben lehet a fedélzetre magunkkal vinni).

Kicsi, zárt tér, ahol sok emberrel vagyunk összezárva, mégsem kell különösebben félnünk attól, hogy egy repülőgépen fertőződünk meg. Ugyanis ezek a modern gépek olyan hatékony légszűrő berendezésekkel és keringető rendszerrel vannak ellátva, akárcsak egy kórházi műtő. Megszűrik a kabin levegőjét és ezzel gátolják a kórokozók effajta terjedését.

Viseljünk maszkot a repülőút során, amikor csak lehetséges.

Készüljünk fel, hogy korábbi utazásainkhoz képest lehetnek változások, a fedélzeti szolgáltatások például az étel- és ital felszolgálás rendjében. A legtöbb légitársaság megszünteti a klasszikus melegétkeztetést, helyette előrecsomagolt úgynevezett fingerfoods és snack kínálatra lehet számítani. Persze ez nem jelenti, hogy ezután koplalnunk vagy szomjaznunk kell majd a hosszú repülőutakon, hanem inkább átgondoltabb, egészségügyi szempontból biztonságosabb formában fog zajlani a fedélzeti étkezés.

Számítsunk arra is, hogy a légiutaskísérők nem fognak már a korábbiakban megszokott módon az utasok körül sürögni-forogni. Így csökkentik a fizikai érintkezések lehetőségét. Ne felejtsük el, hogy a repülőgép személyzetének legfontosabb feladata a biztonságos utazás fenntartása. Mindig kövessük tehát az utasításaikat!

Érkezéskor

A gép landolását követően törekedjünk arra, hogy minél előbb elhagyjuk a  terminált. Persze ez nem azt jelenti, hogy kapkodnunk, rohannunk kellene, ezután is figyeljünk oda a csomagjainkra, iratainkra, értékeinkre, utastársainkra, de ne időzzünk el a terminálon bármennyire is csábító az úti cél reptérének felfedezése. A maszkviselés, távolságtartás és kézfertőtlenítés akárcsak az induló reptéren, itt is nagyon fontos, így ezekre továbbra is figyeljünk oda.

Végül pedig a legfontosabb: ne aggódjunk, ne stresszeljük túl! Élvezzük a jól megérdemelt nyaralást, fedezzük fel a régóta vágyott úti célt, szerezzünk fantasztikus élményeket. Hiszen egy kis odafigyeléssel nem kell lemondanunk az utazásról, amit annyira de annyira szeretünk!