Tippek a foglaláshoz Utazás előtt Utazási tanácsok

Tudnivalók a fogyatékkal élő, csökkent mozgásképességű repülős utazóknak

A csökkent mozgásképességű, a látássérült, és a hallássérült utasoknak sem kell lemondaniuk arról, hogy repülővel juthassanak el célállomásukra, akár egyedül is. Szerencsére a légitársaságok és a repterek fel vannak készülve arra, hogy különleges segítséget nyújtsanak azoknak, akiknek szükségük van rá.


Speciális igény jelzése a foglaláskor

Légitársaságonként eltérő protokollok vannak arra az esetre, ha az utas látás- vagy hallássérültként, illetve ha valamilyen más fogyatékossággal utazik. Ha segítségre van szüksége, azt sokszor már a repülőjegy vásárlása során érdemes jelezni a légitársaság felé. Ha esetleg a foglalás során nem kérnek erre vonatkozó adatokat, akkor is érdemes minél előbb szólni. Legalább 72 órával az utazás előtt kell jelezni az igényt a foglaláson belül a légitársaságnak, hogy biztosan legyen segítsége a terminálon, és az utazás során.

Érkezés a repülőtérre

A repülőtéren arra kell ügyelni, hogy időben érkezzen és érkezését jelezze a járat szerint kijelölt utasfelvételi pultnál, illetve hívópontoknál. A bejelentkezés után a segítségnyújtással megbízott személy itt fogja Önt keresni. Érdemes legalább három órával a gép indulása előtt érkezni, de ha lehet, akár valamivel korábban is, hogy ha felmerül valamilyen probléma, akkor is időben odaérjen a kapuhoz.

Biztonsági ellenőrzés

A segítő feladata a poggyászok kezelése, valamint, hogy átvezesse az utast a reptéren, és az ellenőrzőkapun. Utóbbihoz általában egy külön, gyorsabb soron keresztül juthat el: természetesen a segítő itt is asszisztál mindenben, amire szüksége van, például kiveszi a folyadékokat a bőröndből stb.

Forrás: BudapestAirport

A biztonsági ellenőrzést követően még el kell jutni a kapuhoz. Ennek ideje természetesen függ a repülőtér méretétől, illetve a légitársaságtól is. Egy nagyobb reptér esetén lehet, hogy az egyik terminálból át kell jutni egy másikba, ami időigényes lehet. Ha ideje engedi, még a reptéren érdemes mosdót használni, hiszen az mindenképp kényelmesebb, mint a repülőgépen.

Beszállás a fedélzetre

Beszálláskor a különleges segítséget igénylő utasok elsőbbséget élveznek. Amennyiben az utas mozgásában korlátozott, a segítő a fedélzetre is segíti felszállni. Mozgást segítő eszközét az utazás alatt a poggyásztérben helyezik el. A repülés ideje alatt természetesen a repülőgép személyzetének feladata lesz, hogy segítséget nyújtson – a személyzet azonban nem tud mindenben segíteni, például a repülőgépi mosdóhasználatot illetően. Amennyiben előre jelzi igényét a légitársaságnak, vakvezető kutyája is Önnel tarthat az utastérben, biztosítva ezzel maximális kényelmét és biztonságát.

Forrás: AMS Assistance

Érkezéskor a fogadó reptér alkalmazottja fog segíteni: összeszedi a csomagokat, majd átkíséri az utast a géptől a távozóknak fenntartott kapuig (vagy ha közben szükséges, akkor az útlevél-ellenőrzésen is). Ha szükséges még egy taxiig elkísérik, de itt jellemzően már családtagok vagy ismerősök várják az utazót.

Segítő kutyák

Természetesen a legtöbb légitársaság és reptér abban is segít, ha valaki a segítő kutyáját vinné magával az útra. Ilyenkor mindig követni kell az adott légitársaság szabályait és elvárásait az állat biztonságos szállításával és elhelyezésével kapcsolatban az utastérben. Ezen kívül a nemzetközi szabályoknak is érdemes utánanézni, hogy biztosan megfelel-e mindegyiknek a segítő kutyánk (megkapta-e rendesen a kötelező oltásokat például).


Hasonló tartalmaink is érdekelhetik:

Források: bud.hu, bud.hu/en/