Úti cél ajánló

Ismerje meg a Kanári-szigeteket!

kanari-szigetek-index

A Kanári-szigetek nem véletlenül elképesztően népszerű úti cél: a szigetcsoport homokos, napfényes tengerpartok mellett a belterületükön vadregényes, néhol szinte földöntúli, gyönyörű tájakat kínál a látogatóknak. Szubtrópusi éghajlatának köszönhetően egész évben lehetőségünk van arra, hogy egy kis időre a nyárba utazzunk, de még Európán belül, alig pár óra alatt. Most a hét fő szigetet mutatjuk be, a legnagyobbtól a legkisebbig.


Tenerife

Kétségkívül a 2000 négyzetkilométeres Tenerife a legismertebb tagja a Kanári-szigeteknek. Körülbelül 1 millió fő él itt, évente pedig többször ennyien látogatnak ide, főleg nyáron, de télen is pezseg itt az élet, a kiváló időjárás miatt.

Ahogy a szigetcsoport legtöbb tagjánál, itt is az jellemző, hogy egyszerre ad lehetőséget pihenésre és vízi sportokra (főleg a déli part homokos strandjain), illetve kirándulásra és felfedezésre is.

Utóbbira elsősorban a Teide Nemzeti Parkot ajánljuk, főleg a nevét adó vulkánt. Spanyolország legmagasabb hegyét (3700 méter) és a körülötte lévő, láva által formált, egyedi tájat mindenképp látnunk kell a saját szemünkkel.

A fővárosnak, Santa Cruz de Tenerifének (itt él körülbelül a lakosság fele) is megvannak a maga szépségei, mint például az Operaház, a Garcia Sanabria park, a Spanyol tér, a Santa Cruz-i tornyok stb. Itt sem unalmas az éjszakai élet, de jobban pezseg a szomszédos egyetemvárosban, La Lagunában, amit a szigetcsoport kulturális életének központjának is tekintenek. Itt a történelmi óvárost is érdemes bejárni, ami szintén világörökségi helyszín.

A szigetnek két nemzetközi repülőtere is van, egy északon, a főváros közelében, illetve a déli parton is (idejárnak a budapesti járatok is). Santa Cruz hatalmas kikötőjéből (ez az egyik legforgalmasabb egész Európában) pedig könnyen eljutunk a többi szigetre is.

Fuerteventura

A második legnagyobb sziget, Fuerteventura 1660 négyzetkilométert tesz ki a szigetcsoport keleti részén, és elsősorban a pihenni vágyók és a vízi sportok kedvelőinek körében népszerű.

Az összes sziget közül ugyanis itt található a legtöbb homokos tengerpart, összesen 340 kilométer hosszan északon és délen. Minden adott ahhoz, hogy jókat lehessen vitorlázni, szörfözni és főleg szörfvitorlázni (windsurf), mivel egész évben erősen szeles az időjárás.

A búvárok körében is kedvelt helynek számít, köszönhetően a keleti parton található öblöknek, vízalatti barlangoknak, alagutaknak és sziklaformációknak. A többi szigethez hasonlóan itt is rendkívül színes az élővilág, és Fuerteventura teljes területét Bioszféra-Rezervátumnak nyilvánította a UNESCO. A kalandvágyók a sziget belsejét vehetik célba, ahol hegyvidékek és sivatagok, félsivatagok váltják egymást.

Mivel nemzetközi repülőtérrel is rendelkezik, a legtöbb európai nagyvárosból könnyen eljutunk ide (szezonban Budapestről is). A reptér 5 kilométerre van a fővárostól, Puerto del Rosariótól, ahonnan komppal mehetünk tovább a nagyobb szigetekre.

Gran Canaria

Bár a szigetcsoport róla kapta a nevét, a “Nagy Kanári-sziget” csak a harmadik legnagyobb (1560 négyzetkilométer), és lakosság tekintetében is csak a dobogó második helyén áll.

Las Palmas nemcsak Gran Canaria, hanem az egész Kanári-szigetek fővárosának számít, a tenerifei Santa Cruzzal együtt. A várostól 18 kilométerre van a Gran Canaria nemzetközi repülőtér, és bár társaihoz hasonlóan ez a sziget is tele van természeti kincsekkel, érdemes elidőzni Las Palmasban is. Rengeteg templom, tér, park és múzeum vár felfedezésre, illetve kihagyhatatlan a Viera y Clajivo botanikus kert is. Tengerpartjai közül pedig a Las Canterast ajánljuk, ahol egyrészt gyönyörű a korallzátony, másrészt itt bátran élvezhetjük a vízi sportokat.

A sziget közel fele a Bioszféra-Rezervátum része: a strandok mellett azok is megtalálják a számításaikat, akik kirándulni szeretnének. Itt is olyan, mintha egy mini kontinensen járnánk: sziklák, völgyek, hegyek, erdők, homokdűnék és tengerpartok váltják egymást.

Lanzarote

Mérete alapján Lanzarote a “középső gyerek”, de a nagy szigetek közül viszont a legidősebb, és 845 négyzetkilométeren terül el. A sziget különleges keveréke a természeti és a művészeti szépségeknek: César Manrique építész, szobrász, aktivista ugyanis több épülettel, szoborral, installációval tette színesebbé a Lanzarotét. Az ő nevéhez köthető például a guatizai Kaktuszkert, vagy a haríai Jameos del Ague nevű lávabarlang látogatóközpontja és múzeuma.

Leghíresebb látványossága a Timanfaya Nemzeti Park, ami a vulkánkitöréseknek köszönhetően tényleg olyan, mintha elhagynánk a Földet: kráterekkel teli, szürke felszíne inkább a Holdra emlékeztet. Itt található még az El Diablo étterem, ahol az ételeket a Föld természetes hőjének felhasználásával készítik.

Természetesen az aktív pihenésre vágyók is megtalálhatják itt számításaikat, hiszen számtalan strand közül lehet válogatni, például Famara és Papagayo településen. A vulkáni homok fehér, fekete és aranyszínekben pompázik.

Nemzetközi repülőtere is van, San Bartoloméban, körülbelül öt kilométerre a fővárostól, Arreficétől. Itt található még a legforgalmasabb kikötő, illetve több múzeumban is megismerkedhetünk a helyi kultúrával.

La Palma

Az ötödik legnagyobb sziget, La Palma is tartogat látnivalókat. La Palmát isla bonitának azaz a „gyönyörű szigetnek” is nevezik, mivel itt láthatjuk leginkább a vulkanikus eredet nyomait. Elképesztően néznek ki a beomlott vulkánok után maradtak kalderák, a tenger felé vonuló láva pedig meredek öblöket, sziklás partvonalakat hozott létre.

Nem hagyható ki a Caldera de Taburiente Nemzeti Park, ami a sziget közepén található kaldera után kapta a nevét. A kráterben egyedülálló ökoszisztéma alakult ki, dús növényzettel az alsó részén, a tetején pedig olyan, mintha a felhők között járnánk. Itt található a Kanári-szigetek második legmagasabb sziklacsúcsa, a 2423 méteres Roque de los Muchachos.

A szintén Bioszféra-Rezervátumnak nyilvánított “zöld sziget” megközelíthető komppal Teneriféről és Gran Canariáról, illetve nemzetközi repülőjáratokkal is. A reptér a főváros, Santa Cruz de La Palma közelében található, ahol pedig lehetőségünk van pihenni is, mégpedig a híres, mesterséges, fekete homokos strandon.

La Gomera

A 370 négyzetkilométeres, „mágikus szigetként” emlegetett La Gomera az előzőekhez képest kisebb mérete ellenére is tele van izgalmakkal. Bár vannak kisebb, fekete homokos tengerpartok is, elsősorban a túrázóknak ajánlott a felfedezése. Ugyanis tele van meredek szakadékokkal és sziklákkal: a legmagasabb az 1487 méteres Alto de Garajonay. Itt, a sziget közepén található a Garajonay Nemzeti Park, amely egyben világörökségi helyszín is.

Neve a történelemkönyvekből is ismerős lehet: Kolumbusz Kristóf ugyanis itt töltötte fel a hajói készleteit, mielőtt átkeltek volna az Atlanti-óceánon. Fővárosa San Sebastián de La Gomera, ide érkeznek a hajók Teneriféről.

El Hierro

El Hierro a legkisebb a nagyobb szigetek közül, csupán csak 278 négyzetkilométer, de talán a leggyönyörűbb – igaz, nem könnyű erről dönteni. A nagyobb szigetekről komppal vagy repülővel közelíthető meg. Itt is egy Bioszféra-Rezervátumot találunk: a termőföldek mellett sziklás tengerpartok, a láva által formált, valamint dús növényzettel, köztük babérerdővel borított területeket is találunk. Strandolni vágyóknak annyira nem alkalmas, inkább kirándulást kedvelők találják meg itt a számításaikat.

A szigetet Umberto Eco is megemlíti A tegnap szigete című regényében. Csak körülbelül 10 ezer ember él itt, több mint a felük pedig a fő településen, Valverdében.

Ezek a tartalmak is érdekelhetik: