Utazás közben, a reptéren ücsörögve, gondolt már arra, milyen lehet egy terminálban élni? Vajon mennyi ideig bírná ki? Kapaszkodjon meg, a rekord eddig 18 év!
Terminál
Látta a Terminál című filmet, amikor Tom Hanks a repülőtéren ragad, mert hazájában polgárháború tör ki, megszűnik az állampolgársága és a terminálon él majdnem egy évig? A történetnek nagyon is valós alapja van, ugyanakkor az élet még a filmnél is szürreálisabb dolgokat produkált.
A valódi Viktor Navorski
A valóságban az iráni Mehran Karimi Nasseri 18 évig élt Párizsban a Charles de Gaulle reptér termináljában. Nasseri Angliában tanult, és az iráni sah elleni tüntetésen való részvétele miatt kiutasították hazájából. Próbált menekült státuszt kérni több európai országtól is, végül Belgium fogadta volna be. Nasseri azonban Angliában szeretett volna letelepedni, mivel azt tartotta második hazájának. 1988-ban önként elhagyta Belgiumot és elindult Londonba. Útközben azonban ellopták a tárcáját, benne minden iratával, ezért a Charles de Gaulle reptéren ragadt. Mivel önként hagyta el Belgiumot, így ott megszűnt automatikusan megszűnt a menekült státusza. Vissza nem mehetett, Franciaországba nem léphetett ki és Angliába se utazhatott tovább.
Nasseri így berendezkedett a reptéren. Kezdetben adományokból élt, a kapott pénzből ruhát és használati tárgyakat vásárolt a duty free boltokban, a nyilvános mosdóban tisztálkodott, és a reptéri éttermekben evett, ahol ingyen ellátást kapott. 18 év alatt helyi híresség lett belőle, a turisták fotózkodtak vele, amiért egy idő után pénzt kért, hogy eltartsa magát.
Közben a három ország: Belgium, Franciaország és Nagy-Britannia ide-oda tologatta az aktákat. Egy idő után Belgium felajánlotta, hogy kiállít Nasseri számára új iratokat, azonban azt személyesen kellett volna átvenni a belga hatóságoknál. Franciaország viszont nem engedte ki az országból, így ez meghiúsult. Végül 1995-ben Belgium felajánlotta, hogy papírok nélkül visszatérhet, azonban Nasseri megmakacsolta magát, és közölte, hogy Nagy-Britannában akar utazni, ott viszont nem látták szívesen.
További érdekesség, hogy amikor Spielberg elkészítette a Terminált, a történetéért járó jogdíjat Nasseri nem kaphatta meg, mert még mindig a terminálon élt, ahol nem tudta beváltani Spielberg csekkjét. Bankszámlája viszont nem volt, ahova a pénzt utalhatták volna.
Nasseri száműzetése 2006-ban ért véget, amikor rosszul lett és kórházba szállították, amihez értelemszerűen el kellett hagynia a terminált. Végül egy francia segélyszervezet vendégeként Párizsban telepedett le. Azóta is ott él, máig hivatalos iratok nélkül.
Reptéren ragadtak
Legutóbb Mahshid Mazooji került be a híradásokba azzal, hogy egy éjszakára az Egyesült Államokbeli Charlotte Douglas Nemzetközi Repülőtéren ragadt, mert lekéste a csatlakozását. A nő azonban nem esett kétségbe, hanem klipet forgatott a reptéri személyzettel és más utasokkal Lionel Richie All Night Long című számára. A videót több mint 2 és fél millióan látták azóta.
Arra is volt már példa, hogy valaki saját akaratából élt a reptéren. Ryan Zhu kínai színész idén októberben vállalta, hogy egy hónapig Helsinki repterén fog élni. Valóságshow-t is forgattak vele erről. Ryan Zhu egy kabinban élt a reptéren, és közben mindenféle kihívásnak kellett megfelelnie. A marketing akcióval azt szerették volna demonstrálni, hogy a finn légikikötő a legjobb a világon.
Tetszett a cikk? Nézze meg, melyek a legjobb repülős mozifilmek!