Repülőtér ismertető

Repterek a nagyvilágban – Lisszabon

A Lisszabon Portela Repülőtér Portugália legforgalmasabb nemzetközi repülőtere, az európai listán pedig a 28. helyen áll. Budapestről közvetlen járat megy Lisszabonba, illetve ez egy fontos átszállási pont azok számára, akik Dél-Amerikába, Afrikába, a Kanári szigetekre vagy éppen Madeirára utaznak tovább.

A Lisszabon Portela Repülőtér

A reptérnek 2 terminálja van, az 1-esre érkeznek a hagyományos, míg a 2-esre a diszkont, azaz fapados légitársaságok. Budapestről a Wizz Airnek van közvetlen járata, ami szintén a 2-es terminálra érkezik.

Lisszabon Portela Repülőtér
Lisszabon Portela Repülőtér

Lisszabon Portela Repülőtér éves utasforgalma több mint 14 millió.

Közlekedés

Ha Portugáliába utazik, előtte nem árt gondosan tájékozódni a közlekedést illetően, ugyanis igen könnyű eltévedni, és nincsenek mindenhova kiírva a turisták által esetlegesen fontosnak ítélt információk.

A Lisszabon Portela Repülőtér területén, az 1-es terminálon megáll a piros metró, ezzel lehet a leggyorsabban bejutni Lisszabonba. A menetidő a belvárosba mindössze 20 perc és a piros metró érinti a másik három lisszaboni metróvonalat is, így a főváros bármely pontjára könnyű innen eljutni. Egy vonaljegy 1,5 euróba kerül. A 2-es terminálról is könnyen el tudunk jutni a metróhoz, ugyanis 10 percenként ingyenes reptéri busz jár az 1-es terminálra.

Metróval, busszal és taxival és megközelíthetjük Lisszabont
Metróval, busszal és taxival és megközelíthetjük Lisszabont

Az Aerobus, ami a város főbb hoteleivel és pontjaival köti össze a repülőteret átlagosan 10-20 percenként közlekedik. A jegyár felnőtteknek négy euró, 4 és 10 év közötti gyerekeknek pedig 2 euró. Emellett a 208-as, 705-ös, 722-es, 744-es és a 783-as számú buszok is bevisznek a városba.

A taxi is viszonylag olcsó, de fontos tudni, hogy éjszaka felárat számítanak fel. A legtöbb taxis alig, vagy csak épp egy kicsit beszél angolul, ami nyelvi nehézségeket okozhat. Mivel a taxisok is GPS-szel közlekednek, jobb, ha indulás előtt ellenőrzi az útvonalat, illetve nem árt odafigyelni arra, hogy pontosan indítsák és állítsák meg a taxiórát. Nem érdemes egy felajánlott fix árat elfogadni, mert az biztosan drágább lesz, mintha pörögne a taxióra.

Hasznos információk

Mivel Lisszabon Portela Repülőtér viszonylag kicsi, extra szolgáltatások itt nem igazán vannak, ugyanakkor a szokásos reptéri alapszolgáltatások biztosításával figyelnek az utasok kényelmére. A repülőtéren számos étterem, üzlet található, emellett pihenőszobák és baba-mama szobák állnak az utasok rendelkezésére. Van bank, ATM szolgáltatás, pénzváltó, csomagmegőrző és posta is, illetve wifi is elérhető. Ajándékok vásárlására két nagy üzlet is rendelkezésre áll, ahol az ékszertől a könyvig széles a kínálat.

Étterem a Lisszabon Portela Repülőtér területén
Étterem a Lisszabon Portela Repülőtér területén

Az átutazók számára sajnos nem áll rendelkezésre reptéri hotel, de a közelben több szálláslehetőség is van, és a közeli hotelek mind biztosítanak reptéri transzfert a szállodavendégeknek.

Portugália színes kavalkádját mutatja az európai és mór kultúra keveredésének. Számos látnivalóval, finom ételekkel, helyi borokkal, és rendkívül barátságos emberekkel várják az ide érkezőket.