Utazási tanácsok

Mit tehetek járattörlés, késés, túltöltés esetén?

Sokunk számára nem teljesen egyértelműek, hogy milyen jogaink is vannak repüléskor, milyen esetekben járhat kártérítés és mikor nem. Olyannyira, hogy jelenleg a kártérítésre jogosult utasok mindössze 2%-a él ezen jogával.

Kártalanítás repüléskor

Az EK 261/2004-es rendelete alapján összegyűjtöttük, hogy kiket, milyen esetekben illet kárpótlás.

Beszállás visszautasítása, járat törlése, késés

Fontos tudnunk, hogy milyen jogaink vannak, illetve milyen esetekben, milyen módon érvényesíthetjük azokat. A késés például nem feltétlenül jelent kártérítést, de a járattörlések esetében is több fontos szempontot kell ismernünk mielőtt kárpótlást igényelhetnénk.

Fontos ismerni, hogy milyen kártérítés jár késés, járattörlés vagy túltöltöttség esetén

A beszállás visszautasítása általában akkor fordul elő, ha több jegyet adtak el a járatra, mint amennyi valójában rendelkezésre áll.

  • Amennyiben az üzemeltető úgy látja, hogy el kell utasítson utasokat, először önkéntes jelentkezőket kell keresnie, akik lemondanak a helyfoglalásukról – valamilyen előnyért cserébe.
  • Amennyiben az önként jelentkező utasok száma nem elegendő ahhoz, hogy a többi helyfoglalással rendelkező utas beszálljon a légijáratra, akkor a légifuvarozó az utasok beszállását akaratuk ellenére visszautasíthatja.
  • de ebben az esetben azonnali kártalanításra van szükség!

Késésért akkor jár kártérítés, ha

  • 1500 km alatti repülőutak esetén legalább két órát,
  • 1500 és 3500 km közötti utak esetén legalább három órát
  • minden más esetben legalább négy órát késik a járat.

Érdemes tudni, hogy a jogszabály szerint a késéssel ésszerű arányban ételt és frissítőket kell felajánljanak az utasoknak. Illetve egy vagy több éjszakás tartózkodás esetén szállást és két díjmentes telefonálást és e-mail küldési lehetőséget.

A járat törlésekor az utasoknak joguk van a kárpótlásra, kivéve ha:

  • a légitársaság 2 héttel az indulás előtt jelezte a járat törlését
  • vagy az indulás menetrend szerinti időpontja előtt legkorábban két héttel és legkésőbb hét nappal tájékoztatták őket a járat törléséről és átfoglalást ajánlottak számukra. Így legfeljebb a menetrend szerinti indulás időpontja előtt két órával korábban induljanak és végső célállomásukat a menetrend szerinti érkezési időponthoz képest legfeljebb négy órás késéssel érjék el.
  • Vagy az indulás menetrend szerinti időpontja előtti hét napon belül tájékoztatták őket a járat törléséről, és átfoglalást ajánlottak számukra. Lehetővé téve, hogy legfeljebb egy órával a menetrend szerinti indulás időpontja előtt induljanak, és végső célállomásukat a menetrend szerinti érkezési időponthoz képest legfeljebb két órás késéssel érjék el.

Esetek, amikor nem jár kártérítés

A légitársaságok a leggyakrabban műszaki probléma miatti késés, járattörlés esetén kell, hogy kártérítést fizessenek. Ez alól csak egy esetben mentesülnek, ha bizonyítani tudják, hogy olyan váratlan meghibásodás történt, ami a rendszeres karbantartás mellett sem elkerülhető.

  • Az üzemeltető légifuvarozó nem köteles kártérítést fizetni, ha bizonyítani tudja, hogy a járat törlését olyan rendkívüli körülmények okozták, amelyeket minden ésszerű intézkedés ellenére sem lehetett volna elkerülni.

Nem jár kártérítés akkor sem, ha szélsőséges időjárás miatt törölnek egy járatot, vagy késik, mert például lezárják a repteret. Hiszen ezek is olyan körülményeknek számítanak, melyekre nem lehet felkészülni, nem lehet elkerülni. Fontos, hogy ilyenkor csak a kártérítés fizetése alól mentesül a légitársaság, ételt-italt, szükség esetén szállást ugyanúgy biztosítani kell. Valamint a jegy árát is vissza kell téríteni az utasoknak vagy át kell foglalni egy későbbi járatra. Az átfoglalás úgy is megvalósulhat, hogy az utasnak egy másik, közeli reptérről kell felszállnia. Ebben az esetben a másik repülőtérre való eljutást a légitársaságnak kell megoldania.

Kártérítés mértéke

A kártérítés mértéke nem a légitársaságtól, attól hogy hagyományos vagy diszkont légitársasággal utazunk vagy akár a jegy árától függ. Hanem ahogyan a késésnél is látható, a kiindulási pont és az úti cél közötti távolságtól. Így, ha átszállással utazunk is, az utolsó célállomást kell figyelembe venni.

  • 250 EUR-t minden 1 500 kilométeres vagy rövidebb repülőútra;
  • 400 EUR-t minden 1 500 kilométernél hosszabb Közösségen belüli repülőútra és minden egyéb, 1 500 és 3 500 kilométer közötti repülőútra;
  • 600 EUR-t minden egyéb, be nem sorolható repülőútra

Fontos ismerni, hogy milyen kártérítés jár késés, járattörlés vagy túltöltöttség esetén

Minden esetben ugyanakkora kártérítés illeti meg az utasokat, ami jár például. az ölben ülő, külön helyet nem foglaló kisbabának is.

Ha panaszt szeretnénk tenni, először a járatot üzemeltető légitársasághoz kell fordulni, akik kötelesek a fent említett jogszabályt ismertetni velünk. Ha itt nem járunk sikerrel, akkor pedig az Európai Fogyasztói Központ az illetékes vagy a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság.

    2 Responses

  1. Szombaton, 2019.12.07-én utazom Bp-ről Müncheni átszállással Nantesba.
    Érdeklődöm, hogy a fr.o sztrájk érinti-e az utazásomat?

    1. Kedves Marianna!

      Kérjük vegye fel a kapcsolatot a jegyet kiállító irodával vagy a légitársasággal. A légitársaság weboldalán érdemes ellenőrizni a járat állapotát.

      üdvözlettel,
      repjegy.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük