Utazási tanácsok

Kisállat szállítása a fedélzeten!

 

Amikor kisállattal repülünk.
Amikor kisállattal repülünk.

 

Sokan tekintjük kisállatunkat családtagnak és mint ilyen, nem szívesen hagyjuk otthon őket még akkor sem, ha éppen nyaralni megyünk vagy nincs kire bízni. Ezzel kapcsolatban számos rémtörténet és pozitív vélemény is kering az interneten. Alábbiakban összegyűjtöttük az aktuális információkat, amire érdemes odafigyelni utazás előtt és közben, ha már nemcsak a repülőjegyet csapjuk a hónunk alá, hanem házi kedvencünket is.

Hogyan szállítsunk kisállatot repülőn?

A teljesség igényével sajnos lehetetlen választ adni, mivel nem csak légitársaságonként, hanem gépenként is eltérőek lehetnek a szabályozások. A legfontosabb, amint eldöntöttük, hogy velünk tart négylábú kedvencünk is, kezdjük el a szervezést és nézzünk utána a vonatkozó eseti szabályozásoknak.

Az, hogy milyen szabályok vonatkoznak ránk a kisállat szállítást illetően elsősorban attól függ, hogy melyik légitársasággal, és milyen útvonalon szeretnénk utazni. Repülőjegyüket csak akkor vásárolják meg, ha a légitársaság már visszaigazolta kérelmüket.

Fő szempontok a kisállatokkal történő utazás során

  • Egyes légitársaságok, egyes országokba egyáltalán nem szállítanak állatokat.
  • Ha szállítanak, általában csak kutyát és macskát.
  • Állatot szállítani lehet utastérben (PETC) meghatározott méretű kistestű állatok szállíthatóak speciális ketrecben, melyre szigorú előírások vonatkoznak.
  • Poggyásztérben történő szállítás estén (AVIH) kevesebb a követelmény.
  • Egy adott gép fedélzetén egyszerre csak maximum 2 ugyanolyan típusú állat utazhat ezért fontos, hogy előre közöljük az állat fajtáját.
  • Egy utas legfeljebb két állatot vihet magával túlsúlyként, ezen felül csak légi áruként lehet szállítani őket.

Szállítás a fedélzeten (PETC)

Az utastérbe csak kis testű állatokat vihetünk fel. Az utasok testi épségét veszélyeztető és vemhes állatok nem szállíthatók a fedélzeten. PETC maximális mérete ketreccel együtt maximum 8 kg. Az állatok súlya minden esetben a szállítóeszköz súlyával együtt értendő.

Szállítás a csomagok között (AVIH)

Kisállat szállítás a poggyásztérben.
Kisállat szállítás a poggyásztérben.

Azok az állatok, amelyek nem felelnek meg a fedélzeti szállítás követelményeinek, de a légitársaság élőállat fuvarozási szabályainak eleget tesznek, a gép rakterében légi áruként szállíthatók. Ebben az esetben állatunk biztonsága érdekében olyan légitársaságot válasszunk, mely garantálja az utastérrel megegyező kabinnyomást és hőmérsékletet a raktérben fajtára vonatkozó kivételek nélkül. AVIH maximális súlya 32 kg lehet, amennyi egy itt szállítandó csomagé is.

Mindkét esetben a jegyvásárlás előtt tájékoztatni kell az utazási irodát/légitársaságot, hogy a kisállatra vonatkozóan lekérjék a helyeket az adott útvonalra. A jártakon minden esetben limitálva van a szállítandó állatok száma, ami függ az út hosszától és a géptípustól is. Mind két szállítás esetén a fenti korlátozások a látás- és halláskárosultakat segítő, avagy katasztrófamentő kutyákra nem vonatkoznak. Természeten ebben az esetben is külön tájékoztatni kell az illetékeseket.

Milyen a jó szállítóeszköz?

Akár utastérben, akár a poggyászokkal utazik kedvencünk, erre a célra speciális ketrecünket megvehetjük bármelyik állat-felszerelési boltban, de egyes reptereken is. Ami minden esetben előírás, hogy a szállítandó kisállatnak fel kell tudnia állni és meg kell tudnia fordulni a ketrecben. Vásárláskor az eladót tájékoztassuk, hogy az utastérben vagy a csomagtérben fog utazni kedvencünk.

Szabályok fedélzeti szállítás esetén

A fedélzeti szállítás esetén a ketrec maximális paraméterei: 42 x 32 x 29 cm. Általánosan megegyezik a kézipoggyászra vonatkozó méret korláttal, de el kell, hogy férjen a gép ülése alatt. Ketreccel együtt az állat súlya fedélzeti utazás esetén nem haladhatja meg a 8 kg-t (légitársasági előírások függvénye).

Szabályok poggyásztéri szállítás esetén

Repülés előtt nézzük át a szállításra vonatkozó előírásokat.
Repülés előtt nézzük át a szállításra vonatkozó előírásokat.

Poggyásztéri szállítás esetén a ketrec maximális paraméterei: 125 x 69 x 80 cm. A csomagtér esetén a maximális súlyhatár 32kg. Stabil kemény falú szállítóeszközre lesz szüksége, melyen jól látható módon szerepel a cím és az elérhetőség.  Hasznos, ha ragaszt rá élő állat („Live animal”) feliratú matricát. Vagy esetleg a “pls feed her on transferpoint” vicces feliratot.

Útlevél

Az egységes Európai Uniós Állatútlevél kiváltása minden olyan esetben szükséges, amikor a gazdi a kedvencével elhagyja Magyarország területét és EU-s országba vagy EU-n kívüli 3. országba határátlépést kezdeményez. Az Állatútlevél csak beültetett microchippel és hatályos veszettség elleni védőoltással együtt érvényes. Sajnos, sok olyan esetről hallani, hogy hamisítják az útleveleket, melyek mögött nincs internetes regisztráció. Abban az esetben ha ez a határon derül ki, akkor nem csak az utazásunk hiúsulhat meg, hanem eljárás alá is vonhatnak minket.

Díjszabás

Kisállatnak is kell útlevél.
Kisállatnak is kell útlevél.

Az állatok szállítási díjának meghatározása többféleképpen történhet. Az adott légitársaság szabályzatában rögzítettek alapján lehet kilónkénti vagy plusz csomag díjaként meghatározott összeg is. Továbbá függ attól is, hogy átszállásos járattal utazunk és melyik országba. Aktuális információt minden esetben a légitársaságok, illetve az utazási iroda tudnak nyújtani. Speciálisan kutya szállítására alkalmas társaságokat is választhat. (Ez sajnos árban jelentősen drágább.) Az Amerikai Egyesült Államokon belül igénybe veheti a Pet Airways szolgáltatását, amely kifejezetten állatok luxusszínvonalú szállítására szakosodott. Ennél a társaságnál azonban nem utazhatnak gazdák a járattal, még a raktérben sem.

Tippek: a komfortosabb utazásért!

Természetesen ahogy az embereknél, a háziállatok között is vannak olyanok, akik nehezen és vannak akik könnyedén veszik az utazás gyakran megpróbáltató pillanatait. Ne feledjük, hogy ilyenkor mi is felfokozottabb, feszültebb hangulatban vagyunk. Egy állat számára igazi kihívás, egy fajta “extrém sport” és szokatlan helyzet. Mindenütt előírás, hogy a  repülőút alatt nem vehetjük ki a ketrecből, így kevés eszközünk marad megnyugtatásukra.

Az alábbiakban összefogunk pár szakvéleményt, hogyan csökkenthető a stresszhatás:

  • A szállító eszközzel célszerű megismertetni az állatot, ne a reptéren tuszkoljuk be őt először. Alapkövetelmény, hogy az állat kényelmesen megtudjon fordulni, leülni, felállni!
  • Egy ismert játékot, tárgyat, rongyot tegyünk be mellé, ezzel otthonérzést teremthetünk és csökkentjük a “fenyegető újdonság” érzését.
  • Ma már állatorvosunkhoz is fordulhatunk, hogy enyhe nyugtató gyógyszert írjon fel. Mivel állatorvos állíthatja ki a kutya, macska papírjait, az 1 hétnél nem régebbi hatósági orvosi igazolást, így egyszerre két dologról is gondoskodhatunk.

Reméljük cikkünkkel segítségükre voltunk. Tapasztalatokat vagy véleményeket örömmel fogadunk a témával kapcsolatban, hiszen a személyes élmények a legfontosabbak számunkra!

    209 Responses

  1. Üdvözletem. Azt szeretném kérdezni, hogy hol lehet macskának útlevelet kiállíttatni? Mennyibe kerül? a tengerentúlról szeretnék Magyarországra szállítani cicát.
    üdvözlettel Márta

    1. Tisztelt Márta!

      Köszönjük megkeresését.

      Kérjük keresse fel a cica állatorvosát, ő tud majd segíteni Önnek.

      Tisztelettel :

      Repjegy.hu

    2. Krétáról vinném haza a cicámat, de nem tudom melyik légitársaság foglalkozik kisállat szállításával. A fedélzeten szeretném magammal utaztatni. 2 hónapos kiscica. Leginkább olcsó megoldást szeretnék. A Wizzair légitársaság gépével jöttem, de ha jól tudom, ők nem utaztatnak kisállatokat. Ebben kérem a segítséget. A napokban viszem orvoshoz. Remélem az orvos megfelelően tájékoztat és látja el.

      1. Üdv ! Azt szeretném kérdezni hogy Németországból melyik légitársasággal lehet kisállatot behozni?

        1. Kedves Erzsi!

          Amennyiben kisállat alatt kutyát, cicát ért, úgy a Lufthansával tudná előzetes lekérés alapján szállítani a kisállatot. A szabályokról bővebben tájékozódhat a légitársaság weboldalán.
          Üdvüzlettel,
          repjegy.hu

  2. Jó estét 🙂 Segítséget szeretnék kérni önöktől. Nemsokára Angliába utazom, de most még nem tudom magammal vinni 2 Yorkshire terrier gyerekem. Nagyon sokat gondolkozom hogy hogy tudom őket később kiutaztatni. Ha jól tudom a fapados járatok nem szállítanak élő állatot, a kérdésem az lenne hogy tudnak e olyan járatról, ami Angliába megy és szállíthatom őket a fedélzeten? Köszönöm
    Illetve mi lenne nekik a legjobb? 2 óra repülés vagy 20 óra autózás? Nem szeretném hogy megviselje őket.

    1. Tisztelt Vajna Anita!

      Köszönjük érdeklődését.
      Sajnos Angliába elég nehéz repülővel kisállatot vinni, mert sajnos szigetország lévén nem igazán engedik háziállat szállítását, vagy karantént rendelnek el számára. Kérem az erre vonatkozó információkat kérdezze meg az eb házorvosától. Ebből adódik, hogy a BRTITISH AIRWAYS nem szállít háziállatot, a fapados légitársaságok egyáltalán nem szállítanak, sőt tilos a fedélzetre kisállatot vinni.
      A KLM és AIR FRANCE (átszállással) meg szokta oldani az eb eljutását, de sajnos náluk a Terrier típussal van a probléma, mert elvileg ezek a kutyák nem igazán bírják a légnyomás változást, sajnos megfulladhatnak útközben, ezért nem szállítják őket.
      A kisállatokat nagyon megviseli a repülőút, nekik sokkal érzékenyebbek az érzékszerveik, ezért kérem gondolja meg utazását.

      Tisztelettel:

      Repjegy.hu

      1. A German Wings-nek vannak járatai Londonba, és ők szállítanak kutyát-macskát.

        1. Kedves Leo,

          A Germanwingsnek Budapestről nincs londoni járata.

          Üdvözlettel,
          repjegy.hu

    2. Kedves Anita!

      Kutya szallitasat tudom vallalni angliaba, korrekt aron. Amennyiben erdekli, kerem vegye fel velem a kapcsolatot a tamasi1982@gmail.com email cimen.

      Udv:
      Istvan

      1. Tisztelt érdeklődők,

        Sajnos már nem foglalkozom kutyus szállítással, így a fenti bejegyzésemet tekintsék tárgytalannak. Üdv: István

    3. Kedves Vajna Anita!
      Én is Angliába szeretnék repülni a törpe nyulammal, nekem azt ajánlották hogy Bécsben szálljak fel a repülőre, mert onnan indul több járat ami vállal kisállat szállítást. Ezt egy utazási iroda javasolta.

  3. Szép jó estét!! Egy olyan kérdésem lenne hogy Canada-ba a kis yorki kutyusomat hogyan tudom kivinni magammal repülővel!? Én mindenféle képpen az utastépbe velem akarom vinni! Az megoldható? Köszönettel Anita Effy

  4. Jó napot kívánok!
    Szeretnék Floridába yorki kiskutyámmal utazni. 3,5kg súlyú,ezt csak azért írtam ,mert nem, a nagyon mini méret. Olvastam az elöző hozzászolást,amiben említi,hogy a terrierekkel van a probléma a repülőn.
    Olasz légitársasággal repülnénk Rómából. Most szerettem volna lekérni,hogy fedélzeten szállíthatom e?
    Három hétre mennénk és nem szerettem volna idegenre bízni “gyermekünket” Szeretném öntől megkérdezni,hogy ez fajtákra vonatkozik,ill kor, méret függő e? Fiatalnak mondható még 3 éves.
    Légnyomás külömbségeket viselik másként mint az emberek? Hosszú uton, akkor a légitársaság, meg is tagadhatja a terrierek szállítását? Ön szerint kevésbé viselné meg, ha itthon hagynám itteni környezetéből is kiszakítva?
    Hálásan köszönöm válaszát .
    Maradok Tisztelettel: Jordánné

  5. Tisztelt Jordánné!

    Alapvetően méretéből és súlyából adódóan (ha más kutyus adott járatokon nem kerül a kabinban szállításra), vihető a légitársaság külön engedélyével a kutyus. Ehhez természetesen minden oltással is rendelkeznie kell, illetve ki kell váltani neki is útlevelet és chip-et kell a bőre alá ültetni.
    Azonban a űz Amerikai Egyesült Államok szigorú szabályozás alá veti az élő állat szállítást, és nem engedik be a kutyust az országba, esetleg karanténba zárhatják hetekre. Emmellett nagyon megterhelő – embernek, kutyának egyaránt- egy ilyen hosszú utazás.

    Üdvözlettel:

    Repjegy.hu csapata

  6. Szép Napot! Szeretnék segitséget kérni, Eindhovenből Debrecenbe szeretnék utazni kiskutyámmal, de repülővel csak abban az esetben, ha az utastérben vihetném. Tudnak e olyan légitársaságot amelyel ez megoldható ? Mindennel rendelkezik a kutyám, útlevél,chip, minden oltása megvan. Előre is köszönöm !

    1. Kedves Brigi!

      Sajnos Eindhovenből Debrecenbe nincs olyan repülőjárat, melyen kisállatot lehetne szállítani. A fapados járatokon nincs lehetőség erre, más járatok pedig sajnos nem járnak a két város között.

      Tisztelettel:

      Repjegy.hu csapata

  7. sajnos gondba vagyok mert az én kutyám 13 kg. kérem szépen ajáljanak valamit irországba repülnénk és nekem nagyon sokat jelentene azis ha a tengeri malacomat is magammal vihetném

  8. Üdvözlöm!
    Londonba megyek,mennék és szeretném vinni a kutyámat is. Ő egy magyar tosa 40 kiló körüli.
    Van rá lehetőség,hogy velem jöjjön?
    Válaszukat előre is köszönöm!
    B.

    1. Utasszállító járatokon maximum 32 kg-os állat szállítása engedélyezett, azonban cargo jártokon lehetséges a szállítás. Javasoljuk, hogy egy légi szállítmányozással foglalkozó céggel vegye fel a kapcsolatit ezügyben.

  9. Üdvözlöm!
    Szeretnék Magyarországról Florida-ba utazni egy 2kg-os,1éves csivava kiskutyaval
    Chip útlevél oltások minden rendbe van. A gép fedélzeten szeretném ha utazna velem együtt!
    Hogy és milyen feltételekkel lehetséges ez? Melyik légitàrsaságnál lehetséges ez?
    Vàrom a mielőbbi választ!
    Üdvözlettel: Róbert

    1. Kedves Róbert!
      Lehetséges a kutyus szállítása fedélzeten, azonban minden esetben ezt előre szükséges jelezni a légitársaságnak. Amennyiben Utazási Irodán keresztül intézi repülőjegyét, szerencsés ha előrejelzi a szállítást és annak megfelelően fognak Önnek ajánlatot adni. Sok esetben társlégitársaságok által üzemeltetett járatok nem igazolják vissza a kutyus szállítását.

      Üdvözlettel
      repjegy.hu csapata

  10. Jó napot!
    Szeretném kistestű yorkshire terrier kiskutyámat felvinni repülőre. De nem tudom hogyan kell jelezni ezt a légitársaságnak? Hová kell írnom? Kinek? Hogyan tudom ezt nekik jelezni? Köszönöm a választ! Zsanett

    1. Ezen igényét közvetlenül a légitársaság részére, illetve amennyiben utazási irodán keresztül vásárolta a repülőjegyét, akkor annak az Ügyfélszolgálata felé köteles jelezni a kutyus szállítását.
      Értesítéskor amennyiben már megvan a kennel, akkor annak méreteit és súlyát is érdemes jelezni a gyorsabb ügyintézés végett.

  11. Már több mint egy hete írtam,de még nem kaptam választ! Megtudhatnám miért nem???

  12. Jó napot!
    Június végén szeretném kivinni Dániába Austrian airlins-al a kiskutyámat, megtudná valaki esetleg mondani, hogy ez lehetséges e azzal a társasággal és kb mennyibe kerülne fedélzeti szállítással.
    Köszönettel:
    Gácsik Péter

    1. Kedves Péter!

      Lehetséges a kiskutya szállítása az Austrian Airlines járatain, aminek díja – amennyiben a fedélzeten szállítja – 50 EUR. Ezen díjat a repülőtéren szükséges fizetni.
      Üdvözlettel

      repjegy.hu csapata

  13. Tisztelt Repjegy.hu!

    Segitseget szeretnem kerni kutyaszallitassal kapcsolatban, bichon havanise kutyusomat(6 kg) szeretnem dubaiba vinni magammal de eddig nem sikerult olyan legitarsasagot talalnom amelyik azonos jaraton a poggyaszterben elszallitana.Mindegyik legitarsasagnal kulon cargo jaratot ajanlottak amit semmikeppen nem szeretnek.Kerem ha onok tudnanak olyan legitarsasagot ajanlani ahol megoldhato a szallitasa azonos jarattal nagyon nagy segitseg volna.Indulas budapestrol vagy becsbol is megoldhato.
    Elore is koszonom segitseguket

  14. Kedves Brigitta!

    Lehetséges a szállítás ugyanazon a gépen, bécsi közvetlen járat esetében. Itt azonban külön kell a kutyus szállítást cargo céggel intézni és kérvényezni hogy ugyanarra a járaton történjen a szállítás, amire Önnek is szól a foglalása/repülőjegye. Fontos, hogy amint a foglalás elkészült, egyeztessen a cargo céggel, hogy a kinézett járaton lehetséges e a szállítás és csak abban az esetben fizesse ki repülőjegyét.

    Amennyiben az ügyintézés során segítségre lenne szüksége, kérjük forduljon hozzánk bizalommal az info@repjegy.hu címen.

    Üdvözlettel

    repjegy.hu csapata

  15. Jo Napot Kivanok!

    Nekem is az lenne a kerdesem hogy,Manchester Anlgiaba szeretnem vinni a maltese kiskutyamat aki kb.5 kg,hogyan tudnam ot kivinni cask atszallasal a Klm vagy az Air France el utazhatnek vele egyutt??Vagy Becsbe menjek ki es onnan induljak inkabb?Kerem segitsenek!! Iker kislanyok gazdajai nem szeretnek itthon hagyni a kiskutyankat!!
    Koszonettel;Baloghne MArika

  16. Kedves Marika!

    Budapestről indulással a kutyus szállításhoz mindenképpen az Air France, vagy KLM járatokat javasoljuk, amely társaságok engedélyezik a szállítást.
    Repülőjegyének foglaláskor – de még a fizetés előtt- javasolt jelezni a légitársaságnak, hogy kutyát is szállítana magával, akik általában 24 órán belül visszajeleznek, hogy fogadják e az adott járaton a kiskedvencet.

    Üdvözlettel

    A repjegy.hu csapata

  17. Kedves Repjegy!

    Egy törpe tacskó kutytust szeretnénk Dublinba kiköltöztetni, és nem nagyon sikerül légitársaságot találni, fapados nem vállalja, Lufthansa pedig min.3 órát vár Frankfurtban mielőtt továbbmegy Dublinba. Lennének kedvesek ajánlani légitársaságot, akikkel lehet kivinni – legjobban a kabinban szeretném magammal vinni, de ha más nincs, akkor csomagként feladni, és ne napokat várjuk, hanem feladom, kint a férjem várja, azaz egyedül repül pár órát, de előtte és utána ott vagyunk vele.

    Köszönöm szépen!

    U.I azt nem értem, régen a Malévnak ez nem okozott gondot, és tengerentúlon is megértőek, miért nem lehet ezen a szabélyon változtatni, és akár repjegy áráért felvinni a mini kuytusokat ketrecben?

    1. Kedves Szende!

      Kabinban szállítva akár a Lufthansa, akár az Air France járatait tudjuk ajánlani – utóbbi egy órás átszállási idővel. Cargóként nem javasoljuk a szállítást, mivel nem minden esetben teszi meg a szállító légitársaság, hogy az általunk kinézett járatokon szállítsa a kutyus és a hosszabb csatlakozási idővel járó járatok esetében nagyon megviselheti a kutyát.
      A kabinban szállítás költsége légitársaságonként eltérő, azonban európán belül 30-70 EUR között mozognak az árak.

      Üdvözlettel

      A repjegy.hu csapata

  18. Üdvözlet!
    Afelől érdeklődnék, hogy létezik-e bármilyen megoldás arra, hogy a 8,7 kg-os francia bulldog kutyusunkkal Kaliforniába utazzunk, letelepedés céljából, tehát csak egyszer kellene ezt valahogy megoldani, akár repülővel, hajóval, bárhogyan, a lényeg, hogy miután nagyon ragaszkodó, a közelemben tudhassam és figyelemmel kísérhessem.
    Válaszukat és segítségüket előre is nagyon köszönöm!!!

    1. Kedves Veronika,

      megoldható a kutyus utaztatása, azonban a súlya miatt (+ a szállítókennel) csak a raktérben szállítható és átszállásnál sem adják Önnek ki a kutyust, így igazából az utazás során sajnos nem lehet együtt vele.
      Azonban amennyiben ezt vállalják, mindenképpen foglaláskor előre jelezzék, hogy a kutyust is szeretnék magukkal vinni az útra.

      Üdvözlettel

      A repjegy.hu csapata

  19. Kedves repjegy!
    Jelenleg Angliában élek és szeretnék venni magamnak egy tengerimalacot itt Angliában, de amikor hazamegyek Magyarországra, akkor szeretném magammal vinni a repülőn. Azt szeretném kérdezni, hogy hogyan lehetne ezt megoldani, illetve London- Gatwickből Budapestre induló járatok közül találok-e olyan légitársaságot, amellyel tudnám utaztatni az itt vásárolt kedvencemet?
    Válaszukat előre is köszönöm: Mónika

    1. Kedves Mónika!

      sajnos tengerimalacot a fedélzeten nem lehet szállítani, kizárólag a csomagtérben. Ezenkívül közvetlenül nincsen olyan járat Budapestre, mely élőállat szállítását vállalná, így javaslom, hogy a KLM/Air France, illetve a Lufthansa járatait válassza utazásakor és a repülőjegy kifizetése előtt jelezze a légitársaságnak, hogy szeretné kedvencét is magával vinni.

      Üdvözlettel

      A repjegy.hu csapata

  20. Kedves Repjegy!

    Szeretnék Németországba szállítani egy kiscicát, de sajnos nem tudom melyik társaság szállítaná! Amit láttam pl KLM az nagyon magas áron kínálja a repjegyeket azokban az időpontokban mikor aktuális lenne a szállítás! Ilyenkor külön kell még fizetni az állat szállításáért is?
    További szép Napot!
    Üdvözlettel:
    Simon Kinga

    1. Kedves Kinga,

      Németországba ajánljunk, hogy a Lufthansa légitársaság ajánlatait is tekintse meg. A kisállat szállításért külön szükséges fizetni, akár előre, akár a repülőtéren, azonban a repülőjegy megvétele előtt egyeztessen a légitársasággal/utazási irodával és a kinézett járatokon igazoltassa vissza a kisállat szállítási kérelmét.

      Üdvözlettel

      A repjegy,hu csapata

  21. Tisztelt Repjegy!

    Tel-Avivba szeretném 2 lány törpenyuszimat vinni az utastérben. Súlyuk 2 ill. 2,5 kg, külön hordozóban szállítanánk. A poggyásztérben nem szeretném tenni őket, nagyon érzékenyek a hidegre, melegre, huzatra stb. Van rá mód, hogy velünk utazzanak? Ölünkben a hordozóban vagy ülés alatt? Válaszukat előre is köszönöm!
    Üdvözlettel:
    Orosz Enikő

  22. Kedves Enikő!

    Az állatok szállítására minden légitársaságnak egyedi szabályozása van, illetve általában csak kutyák és macskák szállítását vállalják. Amennyiben fapados járattal utazik, ők egyáltalán nem szállítanak állatot sem fedélzeten, sem csomagtérben. Amennyiben az El Al légitársaság járataira van foglalása, úgy azt javasoljuk, hogy vegye fel a kapcsolatot közvetlenül a légitársaság budapesti irodájával a kapcsolatot a szállítás lehetőségeivel kapcsolatban.

  23. Tisztelt Repjegy!

    Torontoba ,élő kutyát(francia bulldog) hogy fogadnak, milyen feltételekkel lehet EUból bevinni ?
    Melyik légitársaság, és vállalja e egyáltalán egy kb. 8 kilós kutya vitelét kizárólag utastérben, NEM csomagtérben?
    Ezzel kapcsolatban szeretnék minden fontosat megtudni. Köszönöm!

    1. Tisztelt Zeke Gyula,

      Alapvetően a kutya szállítása abban az esetben oldható meg a fedélzeten, amennyiben a szállító dobozzal együtt nem haladja meg a 8 kg-ot. Amennyiben mégis több lenne, mint 8 kg sajnos kizárólag a csomagtérben vállalják a szállítását. Természetesen minden oltással (és oltási könyvvel) is rendelkeznie kell, illetve ki kell váltani neki is útlevelet és chip-et kell a bőre alá ültetni.

      Tengerentúli utazások esetében szigorú szabályozás van érvényben az élő állat szállításra, és előfordulhat, hogy nem engedik be a kutyust az országba, esetleg karanténba zárhatják hetekre.

      Üdvözlettel
      Repjegy.hu csapata

  24. Tisztelt Repjegy!

    Van tudomasuk arrol, hogy az egyptair jaratain Budapestrol Kairoba csomagterben lehet-e ket darab tengerimalacot szallitani? Hol tudok ez irant erdeklodni esetleg?

    A csomagteres szallitasnal az adott allatnak mikre van szukseguk? cip, utlevel, oltasok, egyeb papirok?

    Koszonettel:
    Csoke Eva

    1. Kedves Éva,

      a tengerimalacok szállítása lehetséges, azonban kizárólag cargo cégen keresztül.
      Kérjük lépjen kapcsolatba egy szállítmányozási céggel és a részleteket velük egyeztetni.

      Üdvözlettel

      A repjegy.hu csapata

  25. Tisztelt Repjegy!
    Napok óta keresek olyan légitársaságot, akik kedvezőbb áron szállítanának egy kis testű kutyust velem, az utastérben… Megtaláltam az önök által ajánlott 2 repülő társaságot,de nagyon drága. Létezik-e olcsóbb, aki megengedi, hogy akár a fedélzeten, akár a csomagtérben velem utazzon a kiskutyám Angliába? Válaszukat köszönöm szépen!!!

    1. Ajánljuk még továbbá, hogy a Lufthansa, illetve az Austrian Airlines ajánlatait is tekintse meg.

      Üdvözlettel

      A repjegy.hu csapata

  26. Tisztelt Repjegy!

    4kg-os Yorki kutyusomat szeretnénk Oroszországba vinni. Tudnának ajánlati olyan légitársaságot amelyiknél az utastérben velünk utazhatna a kutyus? Bécsből induló járatok is szóba jöhetnek!

    Köszönöm előre is!

    1. Kedves Moncsi,

      A fapados járatokon kívül mindegyik légitársaság vállalja a kisállat szállítását Oroszországba a fedélzeten, azonban mindenképpen egyeztessen a légitársasággal még a repülőjegy megvásárlása előtt, hogy nincsen e másfajta kisállat (pl. macska) foglalása a járaton, mert abban az esetben megtagadhatják a szállítást.

      Üdvözlettel,
      A repjegy.hu csapata

  27. Tisztelt repjegy.hu!

    Érdeklődnék, hogy van-e tudomásuk arról, hogy valamelyik légitársaság engedélyezi-e afrikai óriáscsigák szállítását? A LOT-tal fogok utazni, ők elutasították az erre vonatkozó kérelmem, azt javasolták, érdeklődjek más társaságoknál.

    1. Kedves Beus,

      a repülőtársaságok vállalják a szállítást, azonban kizárólag szállítmányként. Kérjük, hogy egy Cargo céggel vegye fel a kapcsolatot, akik segíteni tudnak Önnek a szállításban.

      Üdvözlettel,

      A repjegy.hu csapata

  28. Üdvözletem. Írországba szeretnék utazni és a kutyámat is vinni ami Shar Pei típus. Azt szeretném tudni, hogy melyik légitársasággal tudnék menni, ha lehet átszállás nélkül, és hol tudom a kapcsolatot felvenni és lebeszélni az utazást.

  29. Kedves Tünde,

    sajnos közvetlen járatokkal nem megoldható a kutyussal való utazás, mivel a közvetlenül közlekedő légitársaságok nem vállalják a szállítást.
    Átszállással a KLM, illetve Air France járait javasoljuk, azonban a jegy megvásárlása előtt kérjük egyeztessen az Utazási irodával, illetve légitársasággal, hogy az adott dátumokon lehetséges e a szállítás.

    Üdvözlettel

    A repjegy.hu csapata

  30. Köszönöm a választ, és lenne még egy kérdésem, hogy az Aer Lingus és az Aer Lingus Cargo-ról esetleg valamit, mert az közvetlen, csak a Cargo résznek ír telefonszáma van csak, amit tudok is, csak azt nem tudom, hogy hogy oldjam meg velük a kapcsolatfelvételt. Eree vonatkozóan esetleg valami infó?

    1. Kedves Tünde,

      A cargo kérdésben Magyarországon található szállítmányozással foglalkozó cégek is tudnak Önnek segíteni.

      A repjegy.hu csapata

  31. Tisztelt Repjegy! Dublinből Budapestre szeretném repülővel hazaszállítani a cicámat. Áprilisban autóval szállították ki hozzám. Van útlevele és akkor minden szükséges oltást megkapott az utazás elott. Ezek a hazaútra os érvényesek, vagy újra kell minden oltás? És melyik repülő társaság szállít kis állatot ezen az útvonalon? Elore is köszönöm a választ!

    1. Kedves Ágnes,

      Az utazás előtt mindenképpen szükséges orvosi vizsgálat megléte és igazolás, hogy a cica alkalmas az utazásra
      Közvetlenül egyik légitársaság sem vállalja a szállítást Írországból, így kizárólag átszállással megoldható a szállítás (KLM, Air France Lufthansa)

      Üdvözlettel

      A repjegy.hu csapata

  32. Kedves Repjegy!

    Családi okok miatt, egy 11kg-os, 2 éves Francia Bulldog lányt szállítanak ki Mexikóba a Lufthasával. – A Lufthansa hotline-al a hely a csomagtérben leegyeztetve, lefoglalva, a franfurti átszállásnál is. A” IATA ajánlott”, méretes szállító box-ot (Trixie Gulliver 4 IATA szállitóbox ) a ZOOPLUS-tól már megrendeltem. A Kutya csippelt, minden soros/kötelezőoltást megkapott és az útlevelét a kezelő/házi orvosa most 7-én, hétfőn állítja ki.
    Most jönnek önökhöz az “önökáltal megtapasztalt” szakkérdések:
    Milyen nyugtatót kérjek a dokitól a közel 8 órás repülő útra? (A kutyus egy kicsit félős, ideges tipus.)
    Víz és élelem kérdése – elvileg ennyi kibir, de mégis lehet-e? (A boxnak elvileg van egy ajtóra akasztható tartája.)
    Kell-e kutya pelenka? És ha igen, milyen?
    Milyen és mennyi “játékot” és takarot tehetünk a boxba?
    Kell-e még egyéb papír, dokumentum? (A pet Passport a szállító személy nevére lesz kiállítva. És tenni fogunk tulajdonosi lemondónyilatkozatot a csippelés miatt.)
    És, ha véletlenül valami fontos most nem jutott az eszembe, önök tapasztalták – legyenek szívesek és azt is írják meg nekem!
    Várom a válaszaikat!
    Tisztelettel: Frank V.

    1. Kedves Frank,

      Már küldjük is a válaszokat sorban:
      A nyugtatóval kapcsolatosan sajnos nem tudunk Önnek segíteni, az állatorvossal szükséges egyeztetni azt.
      Vizet általában a reptéri személyzet – amennyiben van tartály a kutyusnak – akkor azt újratöltik. Az ételt javasoljuk, hogy zacskóban rögzítsék a doboz oldalához és helyezzenek el egy jól látható feliratot rajta angolul, hogy etessék meg a kutyust (pl please feed me!). Minden esetben az átszállási ponton külön figyelmet fordítanak a raktérben utazó kedvencekre.
      Kutyapelenka véleményünk szerint nem szükséges, azonban 1-1 kedvenc játék, vagy takaró, hogy az utazásnál érezze az otthoni illatokat, elengedhetetlen.
      A felsorolt dokumentumokon kívül nincsen szükség más dokumentumokra.

      Üdvözlettel
      A repjegy.hu csapata

  33. Tisztelt Repjegy!
    Budapestről Athén-ba szeretnék küldeni egy kb 8 kg súlyú kutyát.Tudnak erről pontost tájékoztatást adni?Mi ennek a menete és milyen árral lehet számolni?
    Válaszukat előre is köszönöm!

    1. Kedves Zoltán,

      amennyiben kizárólag a kutyus utazna, akkor ebben az esetben egy cargo céggel szükséges felvenni a kapcsolatot.
      Amennyiben a kutyus valakivel együtt utazna, így érdemes egy repülőjegyet előre kinézni és egyeztetni – még annak megvásárlása előtt- hogy az adott járaton a kutyus szállítása lehetséges e. Athéni indulással közvetlenül az Aegean Airlines járataival lehetséges a szállítás, aminek díja 80 EUR/útirány.

      Üdvözlettel

      A repjegy.hu csapata

  34. Üdvözlöm!
    Szeretném megkérdezni,hogy spaniel kutyusom szeretném Tenerifére kölzöztetni.Csak odaút.Papírok rendben vannak.Tudom csak csomagtérbe lehet,kb.mennyi pénzbe kerül általában?
    Köszönettel:Tímea

    1. Kedves Tímea,

      a kutya szállítása légitársaság függő, általában 60-100 EUR-val lehet számolni egy útirányba.

      Üdvözlettel

      A repjegy.hu csapata

  35. Kedves Repjegy.hu!

    Skóciába szeretnék utazni sziámi macskámmal. Hogy lehetséges ez? Melyik légitársaság vállalná?

    Válaszát előre is köszönöm

    1. Kedves Flóra,

      Sajnos közvetlen járatokkal közlekedő légitársaságok egyike sem vállalja a szállítást, azonban Air France/KLM légitársaságok járatain lehetséges az. Amennyiben foglalást készít, a repülőjegy megvásárlása előtt egyeztessen a légitársaság ügyfélszolgálatával, hogy lehetséges e az adott járaton a macska szállítása.

      Üdbözlettel

      A repjegy.hu csapata

  36. Spanyolorszagba szeretnem magammal vinni kölyök mini bullterrier fajtaju kutyamat .
    Melyik jaratokon lehetseges? Kb mennyibe kerulne?
    Koszonom .

    1. Kedves Ildikó,

      Budapestről kizárólag átszállásos lehetőséggel lehetséges a kutya szállítása, ajánlott Lufthansa, KLM, Air France járatokat választani, akik garantálják a szállítást. A kutya szállítására általában 40-80 EUR szükséges fizetni egy irányba.
      Javasoljuk, hogy még a repülőjegy kifizetése előtt érdeklődjön a kutya szállításának lehetőségéről a kinézett járatokon.

      Üdvözlettel
      A repjegy.hu csapata

  37. Üdv!

    Szeretnék érdeklődni, hogy csivava kutyusom utazhatna-e velem az Air France járatán Angliába és, ha igen, körülbelül mennyibe kerülne az odaút?
    Ha Angliába nincs lehetőség, akkor Franciaországba megoldható lenne az utazás?
    Köszönöm a választ!

    Dóra

    1. Tisztelt Dóra!

      Köszönjük kérdését. Kérem írja meg nekünk e-mailben az info@repjegy.hu címre, hogy mikor (oda-vissza út dátuma), pontosan mely városba, szeretne utazni. Hogy pontos ajánlatot tudjak küldeni Önnek kérem, a kennel méretét (magasság, szélesség, mélység) és a kutya súlyát a hordozóval együtt adja meg nekem levelében.

      Tisztelettel:

      Pethő Zsolt
      Repülőjegy értékesítő

    2. Kedves Dóra!

      Sajnos egy légitársaság sem szállít az Egyesült Királyságba háziállatot. Az oka, hogy szigetország törvényei szerint embargó van a házikedvencekre, ha vonattal vagy autóval kívánja szállítani őket, akkor is karanténba tehetik 3-4 hétig. Sajnos tartanak az esetleges fertőzésektől, és ezt a törtvényt szigorúan betartatják.

      Tisztelettel:

      Pethő Zsolt
      Repjegy.hu

  38. Heló!
    A csivaváknál is akadhat gond a legnyomáskülönbséggel?
    Válaszukat előre is köszönöm!

    1. Kedves Bogi!

      Minden állatot megvisel a repülés.

      A chiuaua-áknak elvileg nincs gondjuk a levegővétellel. A nyomott orrú kutyatípusokkal (pl bulldog) szokott probléma lenni, ezért őket nem is vállalják a légitársaságok.

      Tisztelettel:

      Pethő Zsolt
      Repjegy.hu

  39. Tisztelt Repjegy.hu !

    Ciprusrol szeretnem Budapestre szallitani 6kg-os kutyamat (utazoval egyutt) . Tudnak valami alternativat hogyan lehetne megoldani? Az igaz, hogy a kutyaval egyutt utazni sokkal biztonsagosabb, mint feladni a csomagterben? Egy ismerosom azt meselte, hogy idegosszeroppanast kapott a kutyaja az utazastol. Lehet ilyen?

    Valaszat elore is koszonom!

    1. Kedves Zoltán!

      Az ebek szállítása a csomagtérben minden esetben megviselheti őket, mivel a legtöbb esetben hogy kibírják az utazást nyugtatót adnak nekik. Kézhez vételkor ezért kábultabbak.

      Utastérben történő szállításra van lehetőség, de elég korlátozottak a lehetőségek. Kérem írjon nekünk egy ajánlatkérést az info@repjegy.hu e-mail címere, melyben adja meg a szállítókennel méretét (magasság, szélesség, mélység), súlyát az kutyával együtt, hogy mikor szeretne pontosan utazni, az utazók pontos nevét.

      Fontos, hogy Ciprusról Budapestre közvetlenül csak fapados járattal lehet eljutni, akik nem szállítanak házikedvencet, így csak átszállással tudjuk megoldani az utazásukat, vagy bécsi érkezéssel.

      Tisztelettel:

      Pethő Zsolt
      Repjegy.hu

  40. Tisztelt Repjegy !

    Japánba szeretném magammal vinni a macskámat, de jó lenne ha velem maradhatna az utastérben. Melyik légitársaságot tudnák ajánlani?

    Köszönöm a választ.

    1. Kedves Vadvirág!

      Elvileg lehet macskát szállítani Japánba, helyesebben fogalmazva van olyan légitársaság akik elviszik a cicát. Hogy Japán törvényei engedik-e, az sajnos nem tudjuk.

      Kérem írjon nekünk egy ajánlatkérést az info@repjegy.hu e-mail címre az utas pontos útiokmány szerinti nevének megadásával, a macska kenneljének méretével(magasság, szélesség, mélység), a macska súlyával a szállítódobozzal együtt, a pontos utazási dátummal (oda-vissza út dátumával) és küldünk Önnek ajánlatot.

      Köszönettel:

      Pethő Zsolt
      Repjegy.hu

  41. Kedves Repjegy!

    Rómába szeretnénk egy hosszú hétvégét eltölteni szeptemberben. Melyik légitársasággal lehet utazni kutyával? Kb milyen árban vállalják?

    Köszönöm a választ előre is 🙂

    1. Kedves Éva!

      Közvetlen járattal Rómába az ALITALIA üzemeltet olyan járatokat, amin a kutya szállítása lehetséges. Pontos árakat csak foglalásban tudunk megadni. Kérem foglaljon átutalásos fizetési móddal helyet a http://www.repjegy.hu oldalon, küldje el nekem a foglalási azonosítót az info@repjegy.hu címre, adja meg a kennel méreteit, súlyát a kutyával együtt, és küldök Önnek egy árajánlatot. A fapados járatok mint a Ryanair és a WIZZAIR nem szállít kutyákat.

      Átszállással minden légitársaság a fapadosokon kívül.

      Tisztelettel:

      Pethő Zsolt
      Repjegy.hu

  42. Tisztelt Repjegy.hu.

    A fiam Ibizán dolgozik és ott sikerült beleszeretnie egy francia buldog kiskutyába,akit meg is vásárolt. Október elején jönne haza,addigra a kiskutya több lesz 8 kg-nál és mindenképpen arra törekedne a fiam,hogy ne kelljen a raktérben utaztatni élete első kutyáját. Sajnálja…félti.
    Ma kb fél órát vártam míg sikerült az Air Berlin ügyfélszolgálatával beszélnem,akik rossza angolsággal nagyjából semmilyen információt nem szolgáltattak – holott a honlapjuk alapján még ők tűntek a legszimpatikusabbaknak kisállat szállítás témakörben.
    Bármilyen ötlet,információ nagy segítségünkre lenne és előre is hálásan köszönöm.
    Üdv.Péter Emese

    1. Kedves Péter Emese!

      Kérem küldjön ajánlakérést az info@repjegy.hu címre, melyben adja meg az utazó pontos útiokmány szerinti nevét, a dátumot amikor utazna, honnan-hová, a kennel méretét (magasság szélesség mélység), a kennel súlyát a kutyával együtt, és megkeressük Önöknek a legoptimálisabb lehetőséget.

      Tisztelettel:

      Pethő Zsolt
      Repjegy.hu

      1. Kedves Zsolt.

        Köszönöm a gyors választ,az imént továbbítottam a fiamnak és amint megküldi a kért adatokat jelentkezem újra 🙂
        Szép napot és még egyszer köszönöm a segítséget.
        Péter Emese

  43. Üdvözlöm!

    Angliába terveztem kiköltözni szeptemberben kutyával. Loui egy 32kg-os Staffordshire terrier. Az iránt érdeklődnék,hogy tudnak e abban segíteni,hogy bevihetem-e egyáltalán az országba. A papírjai és az oltásai rendben lesznek.
    Válaszát előre is köszönöm!

  44. Tisztelt Repjegy.hu!

    Nemrég kiskutyáink születtek, munka vonalú, munkavizsgával rendelkező szülőktől. Finnországból lenne egy érdeklődő az egyik kicsire. Lehet állatot “kíséret nélkül” repülőn szállítani? Tudnának esetleg a szükséges oltásokról, egyéb kötelezettségekről tájékoztatást adni? Az útlevél tudom, hogy szükséges, de azon kívül esetleg egyéb okmány is kell? Válaszukat előre is köszönöm!

  45. Tisztelt Repjegy! Amerikaban elek,viszont szeretnem a kutyusomat legikiserovel kihozatni Budapestrol-Amerikaba! A kutya Maltai selyemszoru,1 eves es nincs tobb 4kg-nal. Melyik legitarsasagot ajanljla? Es kb mennyibe kerul,hogy a fedelzeten utazzon,1 legikiserovel? Valaszat elore is koszonom!

    1. Kedves Alexandra,

      Sajnos ilyen szolgáltatás nem igényelhető. Kérem vegye fel egy cargo céggel a kapcsolatot, ők szállítanak gazdi nélkül kutyát.

      Tisztelettel:

      Pethő Zsolt
      Repjegy.hu

  46. Sziasztok meg szeretném kérdezni hogy aerlingus légitársaság szálít e kutyust? Irországbol Magyarba.
    koszonom.

    1. Kedves Nóri,

      Sajnos nem.

      Tisztelettel:
      Pethő Zsolt
      Repjegy.hu

  47. Tisztelt repjegy.hu! Lyonból vagy Párizsból szeretnék Budapestre utazni a kiskutyánkkal lehetséges e ez ?

    1. Kedves Szitai József!

      Természetesen megoldható. Kérem írjon ajánlatkérő levelet az info@repjegy.hu címre és szívesen megírjuk a pontos árakat.

      Tisztelettel :

      Pethő Zsolt
      Repjegy.hu

  48. Kedves Repjegy.hu!

    USA-ban szeretnék két kutyát vásárolni, és haza hozni Mo-ra. 16 hetesek. Fedélzeten szeretném hozni. Két ketrecbe fel lehet vinni őket a fedélzetre? Egy ketrecbe tehetem a két kutyát, ha nem haladja meg a 8 kg-ot? USA-ban és itthon milyen vizsgálatok alá vetik a kutyákat a reptéren? Mik a VÁM és ÁFA szabályok itthon erre vonatkozólag?
    Válaszukat előre is köszönöm.
    Üdvözlettel:
    Dezső

  49. Tisztelt Repjegy.hu!

    2 cicusomat szeretnèm magammal hozni Magyarorszàgról Las Vegasba. Mindenkèppen az utastèrben szeretnèm szàllìtani őket. Milyen feltètelei vannak ennek? Amerikàba lehetsèges szàllìtani cicàt?

    Köszönöm előre is!

    Éva

  50. Tisztelt Repjegy.hu.
    Gran Canáriárol szeretnék hazaköltözni Magyarországra 2 macskámmal.Melyik légitársaságot javasolják
    átszállásal vagy van e egyenes budapesti járat?És kérdezném hogyvan megoldva az etetése itatása és almoztatása? Köszönettel:Gabi

  51. Tisztelt Repjegy.hu!

    Ománba szeretnénk utazni és vinnénk magunkkal a 12 éves sziámi macskánkat is A macska velünk utazna a fedélzeten. (kis fogyókúra után a fedélzeti feltételeknek megfelelünk, valamint az Önök tájékoztatása alpján tudjuk, hogy fapadossal nem repülhetünk)
    A kinn tartózkodást hosszabb távra tervezzük. Kérdésem az lenne, hogy útlevelet hol lehet készíttetni a macskának illetve ebben az esetben van-e karantén a célországban és ha igen az mennyi ideig tart.
    Válaszukat köszönöm
    Üdvözlettel:
    Melinda

  52. Szép Napot !
    Budapestről szeretném vinni a cicámat magammal Antalya-ba /Török ország/ ! Hogyan oldható meg? Illetve ha minden papir meg van és oda érünk ott már nem problémáznak, nem szeretném ha vissza kellene fordulni. Illetve mennyivel előre kell elkezdeni a papirok intézését? Válaszát előre köszönöm.

    1. Kedves Marika,

      A háziállat (eb, és macska) szállítását minden esetben előre le kell kérni a légitársasástól. Van olyan aki egyáltalán nem engedi fel a fedélzetre, ezért kérem jegyvásárlás előtt tájékozódjon a feltételekről.
      Az cicának minden dokumentummal rendelkeznie kell ami az utazáshoz szükséges, kérem tájékozódjon az állatorvosánál.

      Tisztelettel:

      Pethő Zsolt
      Repjegy.hu

  53. Tisztelt repjegy. Hu!

    Érdeklődni szeretnék, h 1,5 eves yorkshire terrier kutyusommal utaznank Hollandiából -Dublinba és nem igazán tudunk ki igazodni azon, hogy kisállat szállítása meg oldható -e akár poggyászkėnt az utas térbe akár. Válaszukat előre is köszönöm

    1. Kedves Crystal,

      A szigetországba nem lehet ebet repülővel vinni. (embargó van)

      Tisztelettel:

      Pethő Zsolt
      repjegy.hu

  54. Kedves Repjegy.hu!

    Augusztusban költözöm ki Skóciába (Edinburgh vagy Glasgow) és mindenképp magammal szeretném vinni a 1.5 éves, 3 kg-os sziámi cicámat. Melyik légitársaságot ajánlják? Az utastérben szeretném szállítani.

    Előre is köszönöm a válaszukat!

  55. Tisztelt Repjegy.hu

    Írországba szeretném magammal vinni az Afrikai fehérhasú törpesünimet repülővel. Milyen feltételei vannak ennek ?

    Előre is köszönöm a válaszukat!

    1. Kedves Amanda!

      Sünik szállítását a fedélzeten sajnos nem vállalják a légitársaságok.

      Üdvözlettel,
      repjegy.hu

  56. Udv. Nekem olyan kerdesem lenne hogy a 2,5kg-os torpe csivavammal Londonba szeretnenk utazni viszont elegge elvan kenyeztetve ahhoz hogy a csomagterben utazzon,vajon megoldhato e az utasterben valo szallitasa ha minden megvan hozza es melyek azok a jaratok amelyeken lehetseges ez? Becsben is feltudok szallni. Valaszokat elore is koszonom.

  57. Tisztelt repjegy.hu!

    Szeretnèk érdeklődni hogy nyáron ha elutazok Párizsba repülővel akkor szeretném magammal vinni a Westie kutyusomat ( 8 kg ) is mert sajnos nincs akire szívesen ráhagynám. Bécsbe szállnék fel a repülőre. Felengedik-e a kutyát az utastérbe vagy csak a poggyásztérbe mehet szegény? Mert az eléggé stressz lenne a kutyámnak. Előre is köszönöm a választ.

    1. Kedves Adrienn!

      A kisállatok szállítását előre jelezni kell a foglalásban a légitársaságnak (Lehetőleg még a jegy kifizetését megelőzően legyen visszaigazolva a szolgáltatás) Az adott társaságtól függ, hogy milyen fajta, súlyú ebet szállítanak – amennyiben van ilyen szolgáltatásuk.

      Üdvözlettel,
      repjegy.hu

  58. Tisztelt Repjegy!

    Érdeklődnék hogy mekkora a maximális nagyságú állatszállító box ami még felvihető a fedélzetre? Elsősorban a magassága érdekelne. AZ általunk választott légitársaság 3D-s méretnek 115 cm-t adott meg de attól félek hogy esetleg magasabb a box és nem fog beférni az ülés alá!

    Még egy kérdésem lenne a bécsi reptér állatbarát? Kivehető be-checkolás után még a kutyus a boxból míg fel nem szállunk a gépre?

    Előre is köszönöm!

    1. Kedves Moncsi,

      Légitársaságonként, ezen belül még géptípusonként is eltérő lehet a szállítobox mérete. Kérem vegye fel a kapcsolatot a jegykiállító irodával, vagy a légitársasággal!

      Üdvözlettel,
      repjegy.hu

  59. Üdvözlöm!

    Azt szeretném kérdezni, hogy Londonból Budapestre egy kis termetű kutyussal milyen légitársasággal lehetne utazni,
    Oda-vissza útról lenne sző!

    Köszönöm!

    1. Kedves Éva,

      Londoni járatokra általában nem engednek fel élő állatot. Diszkont társaságok nem szállítanak, így közvetlenül a British Airways tud Önnek segíteni, vagy átszállással más légitársaságok!

      Üdvözlettel,
      repjegy.hu

  60. Udv. Az a kerdesem lenne, hogy Becsbol indulo Floridaba tarto kozvetlen jaraton (atszallas nelkul) , ha megveszem a mellettem levo helyet a cicanak, utazhat e velem a kedvenc az utasterben? Az ajto melletti nagy teru ulest foglalnank le , a hely bosege miatt. 4 kilo korul va n a cicus es minden papir , oltas rendben lenne .
    Koszonettel Ughy Emese.

    1. Kedves Emese,

      Hagyományos légitársaságokkal van lehetőség szállításra, melyet előzetesen szükséges jelezni a légitársaságnak és azt vissza kell igazolják. Élő állatnak nem lehet ülőhelyet vásárolni, vészkijárat mellé sem tud ülni vele. Az élő állatokat az ülés alá szokták elhelyezni.

      Bővebb információk az Austrian weboldalán: http://www.austrian.com/Info/Flying/TransportationAnimals.aspx

      Üdvözlettel,
      repjegy.hu

  61. Tisztelt Cím!

    Azután szeretnék érdeklődni, hogy szeptemberben utaznánk Krétára, melyik légitársasággal lehet, utastérben kutyát szállítani (5 kg. Bichon Bolognese). Aegean airlines egyik járatánál találtam kedvező időpontot, de nem találtam sehol, hogy kutyával utazhatunk-e.
    Előe is köszönöm válaszát

    Üdvözlettel:
    Ágnes

  62. Jó napot kívánok,
    júliusban Olaszországba koltozok, s mindenképpen szeretném magammal vinni 2 torpenyuszimat. Melyik légitársasággal tudnám elszállitani Budapestrol Olaszország bármely városába az utastérben a két nyuszimat? Koszonom a választ!
    Bernadett

    1. Kedves Bernadett,

      Általában nyulakat nem szállít egy társaság sem. Kérem keresse az ALITALIA ügyfélszolgálatát, ők tudnak biztosabbat mondani, hogy lehetséges-e vagy sem.

      Üdvözlettel,
      repjegy.hu

  63. Az Aegean Airlines légitársaság oldalán a jegyfoglalásnál mit kell kiválasztani, hogy a cicám a kabinban utazhasson velem? Írtam már nekik több email címre, de érdemben nem válaszoltak a levelemre. A cica hordozója méretben belefér az elvárásba, de az anyagáról semmit nem látok. A cicám hordozója zárható, rugalmas anyagú. Az jó?

  64. Üdvözlöm! Az lenne a kérdésem, hogy Budapestről Gran Canaria LPA reptérig hogyan tudok elvinni két tacskó kutyát? Milyen légitársaság jöhet szóba aminek van ilyen járata és állatot is szállít?
    Válaszát előre is köszönöm.

  65. Jó napot kívánok!

    Én a 7kg-s west highland white terrier-emet szeretném kivinni magammal Londonba. Az állatorvossal már konzultáltam, minden szükséges dolgot elintéztem, amit kértek a brit hatóságok. Milyen légitársaságot ajánlanak? Érdemes felkeresni egy olyan céget, aki állatszállítással foglalkozik? Annak ellenére, hogy az előírásokat betartva viszem ki magammal a kutyát, van esély rá, hogy karanténba teszik a kutyusom? Előre is köszönöm a választ.

    1. Kedves Judit,

      Diszkont társaságok házi kedvenceket nem szállítanak. Mindenképp valamelyik nagy légitársasággal kellene egyeztetni, nekünk kizárólag olyan információ áll rendelkezésünkre, hogy szigetországokba nem lehet élő állatot szállítani fedélzeten, embargo miatt.
      üdvözlettel,
      repjegy.hu

  66. Üdv! Amerikából, kameleont milyen feltételekkel lehet fedélzeten szállítani? Nekik ugye se chip, se útlevél nincs, ellenben elfér egy kisméretű műanyag dobozban is.
    Előre is koszonom a választ

    1. Kedves Gábor,

      Egzotikus állatokat kabinban nem szállítanak általában, a legbiztosabb ha felhívja a légitársaság ügyfélszolgálatát. Valóban elfér egy kis dobozban, azonban a légitársaság dönti el, hogy szállíthatja-e vagy sem, ezért is célszerű felhívni őket!

      Üdvözlettel,
      repjegy.hu

  67. Tisztelt Repjegy.hu!

    Hosszas keresgélés és utánajárás után sem sikerült biztos információt kapnom az alábbiakra, ezért fordulok Önökhöz: Marokkóba szállítanék egy 10-12 hetes kölyök vizslát. Egyáltalán az sem világos, hogy ilyen idős kutyát be lehet-e már vinni az országba, milyen oltásokat kérnek, illetve, hogy a tranzit ország szabályait is fegyelembe kell-e venni? Mivel a kutya pontos méreteit még nem tudom, azt sem tudom, hogy a fedélzeti méretekbe beleférne-e, de esélyes, hogy csak a csomagtérben utazhatna. Válaszukat előre is köszönöm.

    1. Kedves Petra!

      Kutyával kapcsolatos tájékoztatásért kérem forduljon a fuvarozó légitársasághoz.

      üdvözlettel,
      repjegy.hu

  68. Tisztelt repjegy.hu! Erdeklodni szeretnek hogy 8-12hetes kiskutyamat szeretnem Nemetorszagba kivinni.ha nincs meg veszetseg elleni vedooltasa mivel meg kicsi lehetseges e felvinni a repulore.es kb mennyibe kerul a repulojegy .koszonom

    1. Kedves Andrea,

      Sajnos nincs információnk arra vonatkozóan, hogy milyen oltások szükségesek ahhoz, hogy repülhessen a kutya. A jegyárakat a repjegy.hu weboldalon találja. A kutyát előre be kell jelenteni a légitársaságnál, és ha előzetesen visszaigazolják akkor utazhat Önnel.
      üdvözlettel,
      repjegy.hu

  69. Kedves repjegy!
    Azzal a kerdessel fordulok Onokhoz, hogy 6kg kis keverekkutyammal szeretnenk Svajcbol (Genfbol) Magyarorszagra menni. Utlevele es minden oltasa meg van. Ha jol tudom innen csak az Easyjet es a Rainair megy Magyarorszagra de a honlapukon semmit nem talaltam ezzel kapcsolatba.
    Elore is koszonom a valaszukat, segitseguket
    Udvozlettel

    1. Kedves Dia,

      Genfből Budapestre Easyjet járatok közlekednek, azonban ők nem szállítanak kutyát.

      üdvözlettel,
      repjegy.hu

      1. Kedves Repjegy!
        Koszonom a valaszat de lenne meg egy kerdesem.
        Zurich bol is csak az easyjet megy Magyarorszagra?

  70. Tisztelt repjegy.hu,

    Szeretnék érdeklődni, hogy mini bullterrier szállítására Magyarországról USA-ba (Miami) van-e lehetőség, vagy a fajtája miatt elutasíthatják? A szállítás menetét már több helyen olvastam, azonban friss, hivatalos listát nem találtam a fajtára vonatkozóan. Válaszukat előre is köszönöm.

    1. Kedves Viktória,
      Légitársaságonként eltérő fajtákat is megszabhatnak, a társaságok weboldalain általában elérhető azon ebek listája melyek az utazásból teljességgel kizártak a fedélzeten.

      üdvözlettel,
      repjegy.hu

  71. Kedves Repjegy!
    Rendhagyó kérdéssel fordulnék Önökhöz, mert semmilyen információt nem találtam a témával kapcsolatban.
    Stewardess szeretnék lenni, amivel még nincs gond (3 éve modellkedem, emberekkel foglalkozom, 3 nyelven beszélek), viszont mivel ez egy életvitel szerű munka, és otthon nem sokat lennék, a kiskutyámat (4 kilós havanese) konkrétan elveszíteném. Megoldható lenne-e Önök szerint, hogy a kutya velem tartson a fedélzeten repüléseim alatt? A másik rizikó a szállások kutyabarátisága, amikor két repülés között megszállunk… Önök szerint lehetséges-e a “steward-kutya”, vagy teljességgel kizárt? Hallottak Önök már ilyesmiről? Mert ennek mérlegelésével fogok jelentkezni az állásra is.

    1. Kedves Brigitta!

      Ez egészen biztos, hogy nem lehetséges. A kutyaszállítás alap esetben is szigorúan szabályozott, van ahová nem lehet élő állatot fedélzeten szállítani, ráadásul a házikedvenceket is megviseli egy repülőút, ahol zárt ketrecben tartózkodnak az út végéig.
      Egy légitársaság sem fog ilyen kérést engedélyezni hiszen egy légiutas kísérőnek rengeteg feladatot kell ellátni a járat kiszolgálása közben.

      üdvözlettel,
      repjegy.hu

  72. Tisztelt repjegy!
    A kérdésem az lenne, hogy Budapestről Londonba(vagy egyátalán Angliába) melyik légitársasággal lehet kutyával utazni. Egy 30 kg os Boxer kutyám van. A papírjai rendben vannak.
    A választ előre is köszönöm.
    David

    1. Kedves Dávid,

      Embargó van, kutyát repülővel nem lehet szállítani Londonba. Légitársaság által Harci kutyának minősített eb szállítása szintén nem lehetséges.

      üdvözlettel,
      repjegy.hu

  73. Jó estét!Van egy fél éves tengerimalacom, a családommal tavasszal kiutaznánk Amerikába és nem tudom hogy lehet-e tengerimalacot vinni vagy ha igen útlevél,orvosi papír kell-e neki mert az nincs,és valami amitől megnyukszik esetleg?És mindenképpen szeretném ha az utastérbe felengedné a légitársaság!
    A válaszokat előre is nagyon nagyon köszönöm!!!
    Rebeka

    1. Kedves Rebeka,

      A légitársaság dönti el előzetes lekérés alapján, hogy engedik-e vagy sem. Kérem hívja fel a légitársaságot vagy azt az irodát ahol a jegyet vásárolták. Célszerűbb lenne valakire hagynia a tengerimalacot, hogy Ön is élvezhesse az utazást!
      Üdvüzlettel,
      repjegy.hu

  74. És még elfelejtettem kérdezni hogy az amerikai határnál átengednek egy tengerimalaccal?Nem tudjuk kire bízni ezért vinnénk magunkkal a nyaralásra.Igazából kisebb mint egy nyuszi.

    1. Kedves Rebeka,

      Nem a mérete számít sajnos. A határnál sem biztos, hogy beengedik ez azonban már inkább az immigration feladata eldönteni.

      Üdvüzlettel,
      repjegy.hu

  75. Tisztelt Repjegy!
    Kanadába szeretném kivinni magammal a yorki kutyusom,aki 3 kg.Mivel már addigra 10 éves lesz,szeretném kézipoggyászként magam mellett szállítani.Félek,hogy a csomagtérben nem bírná ki,egyébként is kissé félős természet.Hogyan tudnám ezt megoldani,vagy esetleg kihez kellene fordulnom külön engedélyért ez ügyben?
    Köszönöm a választ,örömömre szolgál !

    1. Kedves Kitty,

      Az adott légitársasággal szükséges felvenni a kapcsolatot még a jegyvásárlást megelőzően.

      Üdvüzlettel,
      repjegy.hu

      1. Szép estét!

        Londonba szeretném cicámat kivinni magammal. Idősebb, 10 éves és nem szokott utazáshoz, lehetőség szerint a fedélzeten, “kézipoggyászként” szállítanám. Melyik légitársaságnál, hogyan tudnám kivitelezni a lehető legkíméletesebb módon az egyébként is stresszel járó utaztatást? Köszönettel várom válaszukat!
        Gréta

        1. Kedves Gréta,

          Légi úton embargó van az élő állatokra szigetországba történő utazás esetén.

          Üdvözlettel,
          repjegy.hu

  76. Udvozlom!

    Februarban szeretnek Angliaba utazni kisallatommal, egy sisakos kameleonnal. Ha jol tudom utlevel nem szukseges csak kisallatszallitasi papir s hatosagi allatorvos altal kitoltott nemzetkozi papir. Papirokat el tudom intezni, ezzel nincs gond. A kerdesem az lenne, hogy milyen legitarsasaggal tudnek kijutni Londonba Budapestrol. Ha jol tudom Wizzair nem szallit.
    Segitseget elore is koszonom,

    Udv:
    SVARC ATTILA

    1. Kedves Attila,

      Nagy-Britanniában embargó van légi úton az állatokra.

      Üdvözlettel,
      repjegy.hu

  77. Üdvözlet!

    Rovaniemibe szeretnék utazni a kiskutyámmal aki egy 4kgos csivava.Fedélzeten szeretném szállítani,érdeklődnék,hogy mekkora méretű szállító box lehet a kutyának? A finn air légitársaságnál.

  78. Tisztelt Repjegy!

    Amerikából szeretném haza vinni a macskámat, mindenképpen fedélzeten.
    A chipen, oltásokon kívül mi szükséges hozzá, illetve nagyjából mennyibe kerül? Neki is külön repjegyet kell venni?

    1. Kedves Gabi,

      Szolgáltatásként kell lekérni, lehetőleg jegykiállítás előtt. A legegyszerűbb ha felveszi a kapcsolatot a légitársasággal mellyel szeretne utazni. A díjak eltérnek társaságonként.

      Üdvözlettel,
      repjegy.hu

      1. Köszönöm a választ! Annyi kérdésem lenne még, hogy amikor már minden meg van, macska a szállító boxban, mit tehetek be mellé? Úgy értem, hogy azért elég hosszű az űt, szüksége lesz alomra; ezt hogy szokták megoldani? Ebben van tapasztalatuk?

  79. Üdvözlöm. Eindhovenbol Budapestre szeretnek utazni egy 2kgos yorki kiskutyammal.. Tudna ajanlani tarsasagot akikkel megoldhatnam? Köszönöm

    1. Kedves Orsi,

      Eindhovenből/Rotterdamból Pestre diszkont társaságok repülnek akik nem szállítanak állatokat. Javasolt KLM-mel utazni Amsterdamból, ők előzetes lekérésre szállítanak kutyát. Bővebb információért kérem vegye fel a kapcsolatot velük.

      Üdvözlettel,
      repjegy.hu

      1. Üdvözlöm. Budapestről Bariba szeretném szállítattni a 35kg-os AKITA Kutyámat.. Tudna ajanlani társaságot akikkel megoldhatnám? Köszönöm

  80. Jo napot erdeklodni szeretnek kutyamat szeretnem Hollandiabol bBudapestre haza vinni mijen arban v
    an an jegye? Fajtaj a nemet juhasz

  81. Üdv. Ajándékba Egyiptomba szeretnénk Beagle kölyköt kiküldeni..Kérem a segítségét hogyan tudom kísérő nélkül meg oldani.Köszönöm.

    1. Kedves Ibolya,

      Kutya egyedül kizárólag cargoként (rakomány) utazhat. Ennek feltételeivel kapcsolatban kérem vegye fel a kapcsolatot pl. a reptérrel.

      Üdvözlettel,
      repjegy.hu

  82. Üdvözlöm! A segítségét szeretném kérni. Cagliariból szeretnénk laborpatkányokat szállíttatni Budapestre. Megoldható valamilyen módon, hogy eljussanak hozzánk az állatok kísérő nélkül? (Állatorvosi igazolás megoldható) Köszönöm segítségét!

    1. Kedves dr. Szücs Armanda!

      Sajnos egyedül a laborpatkányok nem utazhatnak a repülőgép csomagtermében kísérő nélkül, ill. kísérővel sem biztos, hogy visszaigazolnák a szállítást.
      Javasoljuk, hogy cargo (rakomány) szállítással foglalkozó céggel vegye fel a kapcsolatot!

      Üdvözlettel,
      repjegy.hu

  83. Hello! Kanadába szeretném a kutyámat magammal vinni. Mivel egy vagy több átszállással utaznék mi a teendő, kit kérdezzek meg ezügyben?

    1. Kedves Asyt Agi!

      A kiszemelt légitársasággal a foglalást megelőzően szükséges felvenni a kapcsolatot, mivel szigorú szabályok vonatkoznak a házikedvencek szállítására!

      üdvözlettel,
      repjegy.hu

  84. Üdvözlöm,

    Abban kérném segítségét hogy melyik légitársasággal tudnánk utazni vizsla kutyusommal Budapestről Brüsszelbe! Előre is köszönöm
    CinTia

    1. Kedves Cintia!

      Diszkont légitársaság nem szállít házikedvenceket így kérem, hogy a Brussels Airlines-val vegye fel a kapcsolatot bővebb információkért a foglalást megelőzően mivel szigorú szabályok vonatkoznak élő állat szállítására.

      üdvözlettel,
      repjegy.hu

  85. Üdvözlöm.

    Korfuról szeretnék szeretnék egy 4 éves macskát Budapestre szállítani októberben.
    Útlevél, rendben van. Veszettség elleni oltását májusban kapta. Mely légitársaságnál kell érdeklődnöm?
    A szállítóeszköz mérete milyen legyen?

    Köszönöm:
    Zoltán

    1. Kedves Zoltán,

      A Wizz és a Ryanair közvetlen járatán nem szállítható házikedvenc, így átszállással az Aegean Airlines-t tudnám javasolni. Foglalást megelőzően kérem keresse a légitársaságot a részletekért!

      üdvözlettel,
      repjegy.hu

    2. Üdvözlöm! Angliából szeretnék papagájt hazahozni? Melyik légitársaságnál tudom, és milyen feltételekkel? Köszönöm.

      1. Kedves Ágnes,

        Fedélzeten nem szállítanak papagájt a légitársaságok. Megoldás lehet egy kisállat/rakomány szállító céggel felvenni a kapcsolatot!

        üdvözlettel,
        repjegy.hu

      2. Kedves Ágnes,

        Nem szállítanak papagájt a légitársaságok, erre megoldás lehet felvenni a kapcsolatot egy kisállat/rakomány szállító céggel.

        üdvözlettel,
        repjegy.hu

  86. Üdvözlöm!

    Labrador kutyámat szeretném Dél-afrikába kiszállítani. Kb. 35 kg a kutyus. Szeretném tudni, hogy milyen költséggel járna a szállítás és melyik légitársaságokkal tud oda kiutazni?

    Köszönöm a választ!
    Üdv

    1. Kedves Katalin,

      Foglalást megelőzően a kiszemelt légitársasággal egyeztessen kérem, hogy engedélyezik-e a kutyus szállítását, melynek a társaság által meghatározott külön díja lesz. A kutyus fedélzeten nem utazhat, csak a poggyásztérben.

      üdvözlettel,
      repjegy.hu

  87. Üdvözlöm

    Angliába szeretnénk a cicánkat kivinni. A British Airways honlapján elvileg megoldható 6 kg súlyhatárig a hordozóval együtt, a fedélzeti szállítás. Lehetséges most a légi szállítás és ha igen mi a menete?
    Köszönöm válaszát,

    Üdvözlettel
    Halasi Gyula

    1. Kedves Gyula,

      Kérjük vegye fel a légitársasággal a kapcsolatot bővebb információkért.

      üdvözlettel,
      repjegy.hu

  88. Kedves Repjegy.hu!
    Nem talaltam informaciot es ezert fordulnek önökhöz!
    Emirates légitársasággal utazna haza a baratunk ázsiábol!kapott egy kis kutyat! Megvan az utlevele!hogyan tudna hazahozni?elore is koszonom a valaszt!

    1. Kedves Szilvia,

      A légitársasággal szükséges egyeztetni a kiskutya szállítását illetően, mint “rakomány/cargo”. Az Emirates fedélzeten nem szállít élő állatot (kivétel a vakvezető/segítő ebek).

      üdvözlettel,
      repjegy.hu

  89. Üdvözlöm !
    Olaszországba szállítanék kutyát az Alitalia légitársasággal.
    Vásároltam egy IATA minősítéssel rendelkező szállító dobozt. Az oldalsó szellőző ablakok erős műanyagból vannak és nem fémből. Ez probléma lehet ?

    köszönettel,
    Zoltán

  90. Macskámat szeretném kihozni autóval Angliába! És szeretném véleményüket kérni nem tudom kihozhathnám e nagyon hiányzik a családból és nem tudom hogy ez nem baj-e ha van mikro-chip, oltás és utlevél meg persze Hámja??????????

    Mielöbbi válaszukat várom és előre is köszönöm!

    Üdvözlettel:

    UI.: Válaszukat emailebe is várom!
    És ismétlem NAGYON NAGYON NAGYON HIÁNYZIK A CSALÁDBÓL!

    1. Kedves Viki,

      Szigetországba repülővel házikedvencet fedélzeten sajnos nem szállíthat.

      üdvözlettel,
      repjegy.hu

  91. Üdvözlöm!

    Érdeklődni szeretnék, hogy Hollandiába mely járatokon lehet kiskutyát (Havanese 5 kg) szállítani utastérben? Mely társaságoknál érdeklődhetek ezügyben? Továbbá tapasztalatok alapján a havanese hogy bírja az utazást, mennyire érzékenyek rá?

    Köszönöm előre is válaszát!
    Dina

    1. Kedves Edina,

      A KLM amsterdami járatát tudnánk javasolni. Tapasztalataink Havanese kutyusokkal kapcsolatban nincsenek. Élő állat szállításával kapcsolatban a légitársaság ad bővebb felvilágosítást, szigorúak a szabályok fedélzeten történő kutya szállításánál.

      üdvözlettel,
      repjegy.hu

  92. Üdv. Mi Torontora szeretnénk menni egy mini chihauhau kutyussat. Kérdésem az lenne, hogy ha megvannak az oltások az útlevél és a chip, akkor milyen járattal tudnám magammal/magunkal vinni? És még egy kérdés mi 2 gyerkőccel mennénk és a kisebb 9 hónapos neki tudnak biztositani olyan helyet ahol tud aludni? Választ előre is köszönöm.
    Üdv Eszter.

    1. Kedves Eszter!

      A kutya szállításának szigorú szabályai vannak, így érdemes a kiszemelt légitársaság ügyfélszolgálatán érdeklődni és ott foglalni, jelezve előre az erre vonatkozó igényt.
      A legtöbb légitársaságnál szintén előre kell jelezni ha a babának kérnek baby basket-et a baba és a szülő kényelmes utazása érdekében

      üdvözlettel,
      repjegy.hu

  93. Üdvözlöm!
    Olyan kérdésem lenne, hogy jelenleg hány kilóig szállítható utastérben kutyus?
    Üdv,livi

    1. Kedves Lívia!

      A légitársaságok eltérő súlyhatárt alkalmaznak. Általában 5-max.8-10 kg-ig engedik, kérem egyeztessen a fuvarozó légitársasággal a szállítást és a szabályokat illetően!

      üdvözlettel,
      repjegy.hu

  94. Kedves Repjegy.hu

    2db kiskutyámat szeretném magammal kiköltöztetni Franciaországba. A kutyák össz súlya jelenleg kb 5-6 kg. A kérdésem az,hogy van-e akadálya annak,hogy 2 db kutyát vigyek magammal,ha más kutya nem repül azon a járaton. A kutyák testvérek és 1 boxban kényelmesen elférnek.

    Válaszát előre is köszönöm.

    1. Kedves Blansy!

      Élő állat szállítással kapcsolatban kérem vegye fel a kapcsolatot az Air France ügyfélszolgálatával. Szigorú szabályok vonatkoznak a kutyusok utazására!

      üdvözlettel,
      repjegy.hu

  95. Üdvözlöm!

    A kérdésem az lenne, hogy törpepapagájokkal van-e lehetőség az utazásra (úticél: London).

    Válaszát előre is köszönöm!

    1. Kedves Nóra!

      Sajnos nem lehetséges! Szigetországba légi úton élő állatot nem szállítanak. Kérem érdeklődjön cargo-áruszállító cégeknél a lehetőségekről!

      üdvözlettel,
      repjegy.hu

  96. Udvozlom Onoket,
    Palma del Mallorcàbol szeretnèk 2 hybrid ara papagàjt haza hozni Budapestre. Teljesen tanàcstalan vagyok, felvihetem oket a fedèlzetre? Melyik tàrsasàgtàl èrdeklodjek? Milyen koltsègek vannak?
    Koszonettel:
    Anett

    1. Kedves Anett,

      Madarak szállítása a fedélzeten tilos. Kérem vegye fel a kapcsolatot áruszállító cégekkel!

      üdvözlettel,
      repjegy.hu

  97. Kedves Repjegy.hu!
    A segítségüket kérem.Tudnak-e olyan légitársaságot ajánlani,amelyik akár közvetlen úton,akár átszállással,fedélzeten vagy csomagtérben csivava kiskutyát szállítanának London-Budapest és vissza útvonalon.
    Ha ilyen nem létezik,van-e ugyanezen feltételek mellett Franciország-Budapest útvonalon járat ami vállalja?Köszönöm!

    1. Kedves Erzsébet,

      Franciaország/Párizsból az Air France légitársaság feldélzetén lehet élő állatot szállítani, ehhez a légitársaságnak vissza kell először igazolnia, hogy szállíthatja majd a vonatkozó díjat kell megfizetnie. Londonból sajnos nem.

      üdvözlettel,
      repjegy.hu

  98. Jo napot!
    Két kistestu papagajomat szeretnem Törökországba szállítani repülőn.. Van-e erre lehetosegem? Milyen papírok kellenek hozza?
    Köszönöm

    1. Kedves Katalin,

      Leginkább olyan cégek szállítanak madarakat akik áruszállítással is foglalkoznak.

      üdvözlettel,
      repjegy.hu

  99. Üdvözlöm!

    Bécs- Tenerife útvonalon szeretném 27 kg bullterrier kutyusomat vinni. Fly Niki& airberlin járaton.Eddig úgy tudtam ez lehetséges de azt olvastam, hogy változtattak valamit.Tudna nekem ebben segíteni?
    Köszönöm

    1. Kedves Judit,

      Élő állat szállítással kapcsolatban a légitársaság ügyfélszolgálata tud bővebb felvilágosítást adni.

      üdvözlettel,
      repjegy.hu

  100. Üdv!
    Amerikában élek lassan 1 éve, és szeretném kihozni 2 Szibériai Husky gyerkőcöm. Seattle-ben élek, Amerikán belül megtudom oldani az utaztatást, de az idejutás sokkal kérdésesebb. Tudnának tanácsot adni?:)
    Előre is köszönöm!
    Ildi

    1. Kedves Ildi,

      Elő állatok egyedül nem utazhatnak utasszállító gépeken, “rakományként” sem. Azt javasoljuk, hogy élő állat/rakomány szállítással foglalkozó cargo cégeket lenne érdemes megkérdeznie, hogy vállalják-e a szállításukat!

      üdvözlettel,
      repjegy.hu

  101. Kedves Repjegy!

    Nekem olyan kérdésem lenne, hogy Budapestről Aberdeenbe szeretnénk költözni tehát csak egyetlen útról lenne szó, hogy vajon mennyire viselheti meg a kutyát az átszállás és azon belül inkább a várakozási idő? Mi lenne az ideális amit még kibírna? Minden papírja megvan már azt is néztem, hogy innen csak KLM, Air France vagy Lufthansa tudja vinni, de nagyon aggódok az átszállás miatt! Lehet, hogy meg kellene fontolni, hogy kutyaszállítással foglalkozó autóval tudjon kimenni?
    Válaszukat előre is köszönöm!

    1. Kedves Lilla,

      Legutóbbi információink szerint ezen társaságok sem biztos, hogy vállalják a kutya szállítását, szigetországokban embargó van a légi úton történő élő állatok szállítására. Az átszállási idő is légitársaságonként változik, amennyiben elő állattal utazik! Bővebb információt a légitársaság tud adni!

      üdvözlettel,
      repjegy.hu

  102. Szép Jóestét!
    10 éves Francia Bulldog szuka kutyámat szeretném magammal vinni az USA.-ba New Yorkba , nyilván egyszeri átszálással. Tudnának nekem segiteni hogyan oldhatnám ezt meg? Mert én mindenképpen azt szeretném, hogy velem utazhasson az utastérben , fél egyedül és bepánikol. 14 kilo a kutyusom. Kérem segitsenek megoldást találni!
    Előre is köszönöm szépen!
    Timea

    1. Kedves Tímea,

      Utastérben többnyire Francia Bulldogokat (vagy egyéb fajtájú un. snub/pug-nozed ebeket) nem szállítanak, a légitársasági leírások szerint ezen fajták érzékenyek a hőingadozásra, stresszre.

      üdvözlettel,
      repjegy.hu

  103. Jo napot!

    Kölnbe szeretnenk repulni a cicusunkkal.
    Germanwings vallalja a szallitast?
    (Petc)

  104. Jónapot kívánok!
    Golden Retriver kutyámat szállítanám Cyprusra! Melyik légitársasággal lehetséges ez?!

  105. Budapestről Hamburgba szeretnék utazni a kiskutyámmal. Melyik légitársaságnál lehet utastérbe szállítani a kutyust? Köszönöm a választ.

    1. Kedves Andrea,

      Hamburgba közvetlenül közlekedő Eurowings járataira tud kutyust is szállítani.
      Javasoljuk, hogy a foglalás készítése közben jelezze már a légitársaság felé a kisállat szállítását és csak annak visszaigazolását követően véglegesítse a repülőjegyét.

      Üdvözlettel,
      repjegy.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.