Tippek a foglaláshoz

Lehetséges-e a repülőjegyek utólagos módosítása vagy árának visszatérítése?

Bizonyos feltételek mellett lehetséges a repülőjegyek módosítása.
Bizonyos feltételek mellett lehetséges a repülőjegyek módosítása.

Mit érdemes tudni a lefoglalt repülőjegyek dátum módosításával, illetve visszamondásával kapcsolatban? A pontos információk ismerete érdekében célszerű az előzetes tájékozódás. Blog bejegyzésünkben ebben a témában szeretnénk hasznos tanácsokkal szolgálni.

Sokszor előfordul, hogy az előre megtervezett utazásunk meghiúsulni látszik, mert közbe jött egy halaszthatatlan munka vagy családi program. Ebben az esetben jó, ha előre bebiztosítjuk magunkat és kellően tájékozódunk, hogy utazás előtt repülőjegyünk lemondása, vagy változtatása még lehetséges-e, és ha igen, akkor milyen költségekkel számoljunk.

A repülőjegyek módosíthatósága és annak árának visszatérítése a légitársaság által meghatározott szabályok szerint történik. A hagyományos légitársaságok esetén ezen formulák egy bizonyos osztályra és társaságra vonatkozóan is eltérhetnek. Általában az alacsonyabb alapárú repülőjegyek nem módosíthatóak, nem visszatéríthetőek, azonban a magasabb árú tarifaosztályoknál díjfizetéssel, vagy alkalmanként díjmentesen variálhatunk. A diszkont (avagy fapados) légitársaságok jóval egységesebb és egyszerűbb szabályozást alkalmaznak.

Hagyományos légitársaságokra megváltott repülőjegyek

Egy foglaláson belül több tarifaosztály szabályait kell figyelembe venni, a légitársaságok többnyire mégis a szigorúbb szabály alapján kalkulálják a változtatási vagy lemondási díjakat. Amennyiben a repülőjegy nem módosítható és nem visszatéríthető, úgy azt csak és kizárólag a foglalásban szereplő időpontban lehet felhasználni, vagyis kizárt annak utólagos lemondása és változtatása.

A módosítás lehetőségeiről a légitársaság vagy utazási ügynökség munkatársainál érdeklődjünk.
A módosítás lehetőségeiről a légitársaság vagy utazási ügynökség munkatársainál érdeklődjünk.

Azonban, ha a szabály alapján a repülőjegy módosítható, akkor a változtatásnál az előírt költségeken felül, az adott napra készített foglalásunk díj- és illeték különbözetét is meg kell fizetnünk. A változtatás pontos árát az adott iroda, illetve légitársaság Ügyfélszolgálata tudja megmondani, így érdeklődésünket feléjük továbbítsuk.

Magasabb árú turista, business, illetve első osztályra szóló repülőjegyek esetében előfordulhat, hogy a változtatási díjért nem kell külön fizetni, azonban a felmerülő illeték- és díjkülönbözetet ebben az esetben is le kell róni.

Fontos megjegyezni, hogy a hagyományos légitársaságoknál a repülőjegyen szereplő név, illetve az útvonal nem módosítható, kizárólag az utazás dátuma.

Diszkont légitársaságokra megváltott repülőjegyek

Itt légitársaságonként eltérő szabályozásokat alkalmaznak, viszont jó hír, hogy ezen társaságoknál minden esetben áttekinthetőbb és könnyebben értelmezhető a díjszabás.

A repülőjegy lemondása a fapados társaságok többségében nem lehetséges, vagy kizárólag olyan díj megfizetése mellett kivitelezhető, amely levonásával a fizetett repülőjegy árának csekély részét térítik vissza.

A változtatásra két elterjedt formulát használnak:

  • a módosíthatóságot egy magasabb díjtételű repülőjegy vásárlásához kötik,
  • egy díjszabást alkalmazva  minden repülőjegyre általánosan lehetővé teszik.

Amennyiben megvásároltuk repülőjegyünket, rugalmasabb feltételekkel élhetünk, mivel a dátumon kívül meg tudjuk változtatni az utas nevét és egyes esetekben a célállomást is. A  hagyományos légitársaságokkal azonos módon, a felmerülő díj és illeték különbözetet itt is meg kell fizetni.

Amit mindenképpen javaslunk repülőjegy vásárlás esetén:

  • Előzetesen tájékozódjunk a módosíthatóságról és a visszatéríthetőségről az utazási irodánál vagy légitársaságnál még a repülőjegy kifizetése előtt.
  • Módosítani kizárólag azon szakaszokat lehet, amelyek utazási időpontja még nem múlt el. Ennek érdekében ne hagyjuk az utolsó pillanatra a módosítást: ha nem használtuk fel az adott utazásunkat, azt a későbbiekben már nem fogjuk tudni megváltoztatni.
  • Egy repülőjegyet az érvényességi időn belül többször is változtathatunk.
  • Kifejezetten ajánlott lemondási biztosítást kötni a repülőjegy foglalás mellé: így például egy váratlan betegség miatt meghiúsult repülőút költségét a biztosító megtéríti számunkra.

    55 Responses

  1. Tisztelt cím!

    A mai napon foglaltam online repülőjegyeket, és a párom neve elől lemaradt a dr. Okozhat e ez problémát, hogy a foglaláson szereplő név eltér az utiokmányon szereplő névtől a dr. előtaggal.
    Próbáltam a ryanairt elérni, hogy módosítsam, de lehetetelen elérni őket.

    Köszönettel:

    Vona Titusz

    1. Szeretnem megtudni hogy a megvasarolt repulojegy mennyibe kerult mert szerintem levaba szamoltak euro helyett

      1. Kedves Alica,

        A foglalásába belépve láthatja a jegy árát.

        üdvözlettel,
        repjegy.hu

  2. Air Berlin és Brüsszel Airlines repülőjegyeket vásároltam. Oda-visszaútra, azonban nem tudok utazni. Van lehetőségem pénzt visszafizettetni?

    1. Kedves Márton,

      Visszatérítéssel kapcsolatban a jegy kiállítását végző iroda tud felvilágosítást adni.

      Üdvözlettel,
      repjegy.hu

  3. Lufthansa repülőjeggyel utaztunk az USA-ba, visszafelé is megvan a jegyünk szintén a Lufthansanál. Hamarabb szeretnénk visszautazni, mint ahogy a jegy szól. Van-e lehetőség a dátum módosítására?

    1. Kedves Péter!

      A jegy tarifaszabályzata szerint lehet módosítani amennyiben az engedi. A módosításban, bővebb felvilágosításban az az iroda tud segíteni ahol a jegyet kiállították.

      Üdvözlettel,
      repjegy.hu

  4. Tiszteletel! Tesveremnek van jegye wizernel, en az ocse irok. A jegyet szeretnem felhasznalni. Hogy lehetne at irni a nevemre?! Koszonettel

  5. Erdeklodnek h az ismert torok esemenyek miatt visszavalthato e egy pegazus airlines jegy ami Doha Istanbul Budapest es vissza utvonalra vonatkozik? Hova forduljunk? A jegyet Dohaban vettek neten sajnos biztositas nincs ra kotve, viszont nem szeretnek felhasznalni a haborus esemenyek miatt! Hova forduljunk?

    1. Kedves Katalin,

      A jegyet kiállító iroda tud Önnek segíteni, vagy a légitársaság telefonos ügyfélszolgálata.

      üdvözlettel,
      repjegy.hu

  6. Tisztelt cím. Családommal el szerettünk volna repülni Barcelonába. Meg is vettük a jegyeket félével ez előtt. Még soha nem mentünk külföldre, ezért rutinunk nincs. Online vásároltuk a RYANAIR-nél. Teljes összeg fizetve. De egyéb okok miatt (nem halál eset) nem tudunk elutazni. Az indulásig még két hónap van. A kérdésem az lenne hogy van lehetőség az összeg visszaigénylésére. Válaszát előre is köszönöm. Péter.

  7. Tisztelt cím.
    A testvéremmel utaztunk volna Londonba Októberben,de most úgy tűnik,hogy nem tudunk elmenni. Rokonokhoz mentünk volna,Ők viszont azt mondták,hogy repjegyvisszafizetés nincs,a repjegy átrakása más időpontra és a név átíratása is sokba kerül. Wizzair-nél vásaroltuk a neten a repjegyeket. Mit tudnánk most tenni?

    1. Kedves Virág,

      Kérem egyeztessen a légitársasággal, hogy törlési díj levonásával téríthető-e vissza díj. A név-és a dátum módosítása is általában magas díj ellenében lehetséges.

      üdvözlettel,
      repjegy.hu

  8. Udvozlom az lenne a kerdesem hogy az usaba szeretnenk utazni es milyen biztositast tudok kotni a repulojegyemre ha pl.nem engednenek be Dublini utazassal mennenk mert ott allitolag az usa vam tisztjei vannak es ha mar ott ok nem engednek be akkor a megvasarolt jegyem arat milyen bizositassal oldhatom meg?Valszat elore is koszonom Udvozlettel:Lajos

    1. Kedves Lajos!

      Ilyen jellegű biztosítást irodánk nem értékesít. Mivel a biztosítási piac nagy kérem érdeklődjön biztosító társasságoknál a lehetőségekről. Érdemes a jegy tarifaszabályát is megnézni, hogy kitér-e erre!
      Fontos információ USA beutazásról: http://konzuliszolgalat.kormany.hu/amerika?egyesult-allamok-usa#c

      üdvözlettel,
      repjegy.hu

  9. üdvözlöm
    kérem sziveskedjenek segíteni : utólagosan szeretnék nagyméretű kézipoggyászt a meglévő lefoglalt jegyem mellé rendelni,
    hogyan lehetséges ez ? Budapest- Brüsszel CHRL járatszám xxxxxx

    üdv Börcsök László

    1. Kedves László!

      Kérem vegye fel ügyfélszolgálatunkkal a kapcsolatot amennyiben irodánknál vásárolta jegyét. Amennyiben nem, úgy a légitársaság tud Önnek segíteni!

      üdvözlettel,
      repjegy.hu

  10. tisztelt repjegy

    1\

    .

    vasaroltam egy utazasi irodan keresztul az egyesult allamokba azaz new yorkba egy oda vissza utal repjegyet ami nov 20 indulassal es 2017 febr.20 vissza uttal de indulaskor kiderult a repteren hogy mar eleve nem tudok felszalni a gepre mert modositani kell az indulasomat mert nem 90 napra szol hanem 92 napra igy nem ervenyes az utra a jegyem ki fizettem megvaltoztattam pedig ugyanaz a geppel mentem csak a vissza ut febr 16 lett de megint valtoztatnom kell mert rovidebbre szol a megbizatasom es a kerdes lehet e ketsze valtoztatni

    1. Kedves Attila,

      Kérem vegye fel a kapcsolatot a jegyet kiállító irodával, Ők tudnak segíteni a jegy tarifaszabálya szerint!

      üdvözlettel,
      repjegy.hu

  11. Jo napot!
    Megvettuk a jegyet angliaba dec.2-ra es kozben az egyik gyerekkel korhazba kerultunk. Ilyenkor milyen lehetosegunk van a datum valtoztatasara?
    A wizzaer-nel vetuk a jegyet.
    Koszonom ilka

    1. Kedves Ilka,

      Jobbulást kívánunk irodánk nevében! Kérem vegye fel a kapcsolatot a Wizzair ügyfélszolgálattal a módosítás díjával és a módosítási lehetőséggel kapcsolatban!

      üdvözlettel,
      repjegy.hu

  12. Szeretnék érdeklődni,hogy a Wizzaer járatra vásárolt rep.jegy dátummódosítása mennyibe kerül ? Köszönettel:Eta

    1. Kedves Fige Lászlóné!

      Dátum módosításra a jegyet kiállító iroda vagy a légitársaság tud kalkulációt készíteni.

      üdvözlettel,
      repjegy.hu

  13. Tisztelt Cím!
    Párommal Hawaiira szeretnénk nászútra menni idén októberben, és most lehetne kedvezően megvenni a repülőjegyet. Azonban a házasságkötésünk májusban lesz, mely után felveszem a férjem nevét, így az útlevelemet is ki kell cserélni, tehát mind a repülőjegyen szereplő szám, mind a nevem el fog térni a foglaláskoritól. Az lenne a kérdésem, hogy ilyen esetben van-e lehetőség a már meglévő repülőjegyen módosítani a nevem, illetve az útlevélszámom, vagy egyáltalán mi a teendő?

    Köszönettel: D. Andrea

    1. Kedves Andrea,

      Nevet nem cserélnek a légitársaságok, így ez esetben a felvett névre célszerű foglalni. Az útlevél szerinti név és a jegyen szereplő névnek azonosnak kell lennie.

      üdvözlettel,
      repjegy.hu

  14. Tisztelt Cim!

    A Norwagian legitarsasagnal foglaltam jegyet Osloba,aprilis 6.-ra.Ülőhelyként a 2A,tehát az ablak melletti helyet választottam.Van-e arra lehetőseg ,hogy utolag más ülőhelyet válasszak?
    Köszönettel,K.Anna

    1. Kedves Anna,

      Amennyiben van még szabad ülőhely akkor díj ellenében át lehet foglalni az ülőhelyet máshová!

      Üdvözlettel,
      repjegy.hu

  15. Tisztelt Cim!

    Wizzairnel vasaroltam 04.20. -ra jegyet…de sajnos egeszsegugyi problema miatt nem repulhetek.
    Hogy tudnek igenyt tartani a kartalanitasra??

    1. Kedves Gizella,

      A Wizzair nem visszatéríthető jegyeket árul, azonban próbálja meg leküldeni a Wizzair “panasz/claims” oldalán az igényt melyet a légitársaság bírál el.

      Üdvözlettel,
      repjegy.hu

  16. Tisztelt Cím!
    Rotterdamba és vissza vettem jegyet magamnak és páromnak. Sajnos azonban ő nem tud eljönni velem, ezért a lányommal utaznék. Van-e lehetőségem átíratni a jegyet a lányom nevére, mely a Transavia járatára szól április 4-ére?

    1. Kedves Eszter!

      Névcserét alkalmazhatnak a Transavia járatain a foglalásba belépve, díj ellenében!

      üdvözlettel,
      repjegy.hu

  17. Tisztelt Cím! A pegazusra van jegye az egyik ismerősömnek . Sajnos nem tud utazni, kérdezném, hogy más nevére ugyanabban az időpontra át lehet e írni vagy későbbi időpontra tetetni. Budapest-Istanbul oda vissza. Előre is köszönöm a választ!

    1. Kedves Éva,

      A jegyszabály szerint lehet módosítani a repülőjegyeket. Mivel a jegyre nem látunk rá, így kérem vegye fel a kapcsolatot a jegyet kiállító irodával, vagy a légitársaság ügyfélszolgálatával.

      üdvözlettel,
      repjegy.hu

  18. Május 19-re foglaltunk jegyet 2 főre az angliai Leeds-be, Jet 2 járatra,amit ki is fizettünk,hogy meglátogassuk fiúnkat,aki kint dolgozik Angliába! Igenám ,de tegnap este összedurrant a főnökével és jön haza! Mi csak miatta mentünk volna Angliába! 🙁 Lehetséges lenne,hogy másik országba repülhessünk helyette? Köszönettel!

    1. Kedves Éva,

      A Jet2 jegyek nem visszatéríthetőek, így sajnos nem is lehet visszamondani és sajnos útvonalat sem lehet változtatni.
      üdvözlettel,
      repjegy.hu

  19. Tisztelt cím!
    A Wizzairnél online vásároltunk 2 db jegyet a Las Palmasi járatra, de időközben kiderült. hogy a lányom nem tud utazni a lefoglalt időpontban, helyette a férjem jönne velem. Azt szeretném kérdezni, hogy hogyan lehetséges a nevet átíratni és mennyibe kerül ez? Válaszukat előre is köszönöm!

    1. Kedves Erzsébet,

      A Wizzair weboldalán a foglalásba belépve lehetséges nevet módosítani 45 EUR díj ellenében!
      Kiegészítés: az ár járatonként és utasonként értendő!

      üdvözlettel,
      repjegy.hu

  20. Hasonló névátírási problémám van a Transavia-nál, de utazási irodán keresztül foglaltunk és az iroda nem adott egyértelmű választ, így reméltem itt kaphatok egy független támpontot. Névátírásról érdeklődtem, mire ezt a választ kaptam: át lehet írni ennyi és ennyi, de “azért kérdéses a dolog, mert az összes fő egy foglalásban van – ha a légitársaság egyben kezeli az összes utast, akkor nem szívesen nyúlnék bele a foglalásba, nehogy mindenkire felszámolja a jegyár különbözetet”
    Ilyen van? Mármint, hogy egy nevet szeretnék módosítani és felszorozza a 15 fővel? Válaszát előre is köszönöm.

    1. Kedves Noémi,

      Névátírásról az alábbi olvasható a légitársaság weboldalán: https://www.transavia.com/en-EU/service/change-passenger-details/
      Amennyiben az ár magasabb akkor a jegyárkülönbözetet kell a módosítási díjon felül befizetni az érintett utazónál. Ha ez az ár magasabb mint az új jegy ára akkor inkább vásároljanak ezen utazónak egy új jegyet.

      üdvözlettel,
      repjegy.hu

  21. Üdvözlöm!

    Én az airberlin-nél vásároltam 2 r.jegyet (Bécs-Tenerife ) járatra.Bankártyával fizettem, rögtön megkaptam a visszaigazoló emailt és a számlát. De repjegyet nem. Lehet a számla maga a jegy is ? Amely tartalmaz minden infót , járatszámot is.

    Válaszát előre is köszönöm!

    1. Kedves Judit,

      Az Air Berlin oldalán vásárolt jegyre nincs rálátásunk, kérem mindent nyomtasson ki. Kérem ellenőrizze a kapott dokumentumokat, kiállított repülőjegyen rajta kell lennie egy 13 számból álló jegyszámnak.

      üdvözlettel,
      repjegy.hu

  22. Tisztelt Cím!
    Az easyjetnél férjem foglalt egy Budapest/Basel/Budapest jegyet, amiből az odautat nem használta fel. Nem is végezte el az online utasfelvételt, gondolván a visszaút rá még ráér. A hétvégén utaznánk haza, de most vette észre, hogy mindkét jegy egy foglalási számon volt/ van, a fiókjában nem elérhető már semmi. Tudunk még tenni valamit? Köszönettel: Anna

    1. Kedves Anna,

      az easyjet is engedi, hogy a visszautat az odaúttól függetlenül felhasználja az Utas, így a jegyének érvényesnek kell lennie.
      Mindenképpen vegyék fel az easyjet-tel, vagy a foglalást készítő irodával a kapcsolatot, hogy a konkrét foglalás állapotát ellenőrizzék.

      üdvözlettel,
      repjegy.hu

  23. MA FOGLALTAM A TAP PORTUGALIAI LISZABONI JEGYET HOLNAPI INDULASSAL FERIHEGY2-ROL A 2-ES TERMINARLOL 16.20-AS INDULASSAL ( A TP 1315-OS JARATRA/BOEING 767-300/300ER)DE SAJNOS KOZBEJOTTEK SZEMELYES PROBLEMAK.LEHETSEGES LEGALABB AZ AR EGY RESZET VISSZATERITENI?

    1. Kedves Pál Annamária Tünde,

      Minden jegy szabályzata más és más, ami szabályozza a visszatérítést.
      Javasoljuk, hogy haladéktalanul vegye fel a kapcsolatot a repülőjegy kiállító irodával, vagy a légitársaság ügyfélszolgálatával és töröltesse a foglalását.

      Üdvözlettel,
      Repjegy.hu

  24. Üdvözlöm,
    Pegazus ügyben,
    Isztambulba megvezetett a taxis, 16.25h indult volna Athénba, a Pegazus gépe.

    16.00kor csekkoltunk volna be, a
    török fickó átküldött a tikettért a másik ablakhoz.

    Ott a török nem adta ki a tikettet, azt mondta már nem mehetünk fel a gépre.

    Most itt a családom, megszívtuk.

    Mit tudok tenni a Pegazussal.
    – vissza adják a már kifizett jegyek árát?
    – vagy ugyan olyan értékben adnak másnapra jegyet?

    Mert hadovált itt a török fickó, de még ugyan annyit kért rá fizetést, mint amit már eredetileg kifizettem.
    Mi tehetek ilyenkor??
    Várom a szíves válaszokat.

    1. Kedves Olivér,

      sajnos abban az esetben, ha nem a légitársaság okozta hibából kési le a repülőgépet, nem jár semmilyen kártérítés, kedvezményes változtatási lehetőség, vagy ingyenes repülőjegy.
      Nem lehet mást tenni, mint a meglévő repülőjegyet a legközelebbi járatra módosítani, vagy amennyiben olcsóbb, akkor újat vásárolni.
      Érdemes utánajárni, megkérdezni hogy a fel nem használt illetékekből visszajár e valamekkora összeg.

      üdvözlettel,
      repjegy.hu

      1. Köszönöm a választ. Az összeg 50%-át, vissza utalták.

  25. Üdvözlöm,

    az Eurowings légitársaságnál vásároltam egy repülőjegyet online. Az adatoknál sajnos az országnál rossz országot jelöltem be. Egy ügyfélszolgálati telefonszámot találtam csak eddig, mely nem magyar nyelvű. Sajnos nem igazán beszélek idegen nyelven, van esetleg a légitársaságnak magyar elérhetősége? Hogyan tudnám az ország nevet módositani?
    A válasz előre is köszönöm.

    1. Kedves Orsolya,

      A kapcsolattartói adatoknál lévő országnál nem feltétlenül jelent problémát ha nem a megfelelő országot választotta ki. Sajnos nincs magyar képviselete a légitársaságnak, így német/angol nyelven érhetőek el az alábbi telefonszámon, biztonság kedvéért: 00 44 330 365 1918

      üdvözlettel,
      repjegy.hu

      1. Nagyon szépen köszönöm a segítségét.
        Üdvözlettel: Harkányi Orsolya

  26. Üdvözlöm!
    Stockholmból Párizsba utaznék a párommal november 24-én a Ryanair társasággal, viszont duplán fizettem ki a jegyet ( utazási irodán keresztül és a Ryanair oldalán), tehát az utaslistán kétszer is szerepelünk. Van esély rá hogy visszafizessék az egyik oda vissza utat?

    1. Kedves János,

      A légitársasággal szükséges egyeztetni ez ügyben. Telefonszámuk: 06 90 982 213

      üdvözlettel,
      repjegy.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.