Érdekességek Úti cél ajánló

Látnivalók a bakancslistán: a párizsi Eiffel-torony

Ha azt mondjuk, Párizs, nagy valószínűséggel az Eiffel-torony az első, ami beugrik róla. Az ország egyik jelképének számító építmény ikonikus része lett a francia fővárosnak – még úgy is, hogy nem is arat egyöntetű népszerűséget a helyiek körében. Bakancslistás látnivalókat bemutató sorozatunkban ezúttal a párizsi Eiffel-toronyról osztunk meg pár érdekességet.

A Vashölgy igazi ikonikus jelképe Párizsnak

A párizsi Eiffel-torony Gustave Eiffel tervei alapján készült az 1889-es világkiállításra. Az eredeti tervek szerint utána le is bontották volna a kovácsoltvasból álló építményt, sőt, számos kritikát is kapott francia művészektől, azonban az évek alatt szerves részévé vált a párizsi városképnek. Ma már kétség kívül a világ egyik leghíresebb építményének számít.

330 méteres magasságával elkészültekor a világ legmagasabb építményének számított; ezt a címet csak 41 évvel később, a New York-i Chrysler Building átadásával vesztette el (de Párizsban továbbra is a legmagasabbnak számít).

A La dame de fer, azaz a Vashölgy évente emberek millióinak jelent hatalmas élményt: átadása óta körülbelül 250 millió ember látogatta meg, ezzel a világ leglátogatottabb, belépődíjas műemlékének számít. Átlagosan napi 25 ezer ember jut be az építménybe.

A látogatók három emeletet járhatnak be, a harmadikon a legmagasabb kilátó 276 méterre található a földfelszíntől – ennél magasabban fekvő kilátót pedig nem találunk máshol az Európai Unióban. Arra viszont nem árt felkészülni lélekben, hogy ezen a ponton elég erősen leng a torony (erős szélben 9 cm is lehet a kilengése), de aggódni nem kell miatta.

A kilátók mellett éttermek is helyet kaptak: az első emeleten található a Madame Brasserie, a másodikon pedig a Michelin-csillagos Le Jules Verne. Emellett pedig még bisztró, pezsgő-bár, nyári pop-up terasz szolgáltatásait is élvezhetjük a magasban.

Több (természetesen az eredetinél jóval kisebb) replika is készült belőle világszerte, a leghíresebb talán a Las Vegas-i, de a Tokió tornyot is az Eiffel-torony inspirálta.

Így találhatjuk meg a városban

Az Eiffel-tornyot tömegközlekedéssel a legegyszerűbben metróval érjük el, a Bir-Hakeim állomásnál kell leszállni. De természetesen szép időben érdemes végigsétálni a legendás Champs-Élyséés sugárúton, rajta a legismertebb párizsi látnivalókkal.

Jegyet érdemes elővételben megvásárolni, illetve ekkor kell eldönteni, hogy meddig is akarunk felmenni, illetve hogyan: gyalog vagy lifttel. Már a 115 méter magas második emeletről is nagyszerű kilátás nyílik a városra, azonban ha fel akarunk menni a torony tetejébe, oda már csak lifttel juthatunk fel – a panoráma mindent megér. A jegyvásárlás ezen az oldalon lehetséges, ahol minden hasznos infót, árakat, szabályokat, nyitvatartási időt is megtaláljuk. Párizsi repülőjegyeket itt lehet foglalni.

Ha pedig szeretnénk először virtuálisan felfedezni, körbejárni a tornyot, itt még ezt is megtehetjük!


Ezek a cikkek is érdekelhetik: